Fotón a BlackBerry „Kopi”

Hirdetés

A „Kopi” belső néven fejlesztett BlackBerry készülékről már tavaly is számos alkalommal hallani lehetett, bár az egymásnak kissé ellentmondó pletyka-áradtról végül kiderült, hogy két teljesen különböző modell adatait mosták össze. Ezek közül az egyiket végül Q5 néven ismerhette meg a nagyérdemű, az „igazi” Kopi pedig nemrég Vietnamban pózolt a kamerák előtt. A rövidesen leleplezésre kerülő készülék a kanadai gyártó eddigi legerősebb középkategóriás ajánlata lesz, mely a tavalyi csúcsmodelleknél valamivel kompaktabb külsőben kínálja azok legtöbb szolgáltatását.

A BlackBerry OS 10.2 operációs rendszer köré épülő készülék 4,5 hüvelykes, 730 × 1280 képpontos megjelenítőjét kissé talán vaskosnak tűnő keret öleli körül, a hátoldali 5 megapixeles kamera pedig egyértelműen az alacsonyabb árszegmenst idézi. A processzor típusáról egyelőre nincs információ, de annyi biztos, hogy a platform 1,5 GB RAM-mal gazdálkodhat, valamint sokak számára pozitív lehet a 2100 mAh kapacitású akkumulátor jelenléte is. A BlackBerry Kopi tucatnyi jó minőségű fotót tartalmazó teljes képgalériája az alábbi linken érhető el.

Azóta történt

Előzmények

  • Fotókon a BlackBerry „Kopi”

    A BlackBerry Q5 társaságában kapták lencsevégre a kanadai gyártó kiadásra biztosan nem kerülő teljes gombsoros készülékét.

Hirdetés