Elkelt egymilliárd iPhone

A döbbenetes rekordot pár napja érte el az Apple, Tim Cook most jelentette be.

Márka- és rendszerpreferenciától függetlenül mindenkinek el kell ismernie: az Apple mobilkészülékei jelentős mértékben alakították és alakítják az okostelefonos piacot, az eszközök küllemét és tudását, illetve a szoftveres opciókat. Az iPhone-ok most éppen nem zárták a legfényesebb negyedévet, a 40,4 millió eladott darab 15%-os visszaesést jelent az egy évvel korábbiakhoz képest, ugyanakkor még mindig ezek a ketyerék a legkelendőbbek a piacon. Olyannyira, hogy Tim Cook vezérigazgató az Apple munkatársasi előtt bejelentette: pár napja elkelt az 1 000 000 000. darab.


[+]

Ez egymilliárd iPhone eladását jelenti a sorozat közel tízéves fennállása óta, pedig annak idején, amikor Steve Jobs az elsőt felmutatta, még semmi garancia nem volt a sikerre, nem hogy ekkorára. Azóta viszont a megfelelő image építéssel, szoftveres élménnyel, szolgáltatásokkal, összeszerelési minőséggel és a fejlesztők bevonásával letarolta az Apple a mobilpiacot, még ma is Cupertinóban köt ki a szegmens tiszta nyeréségének a java. A legifjabb darab a 4 hüvelykes hagyományokhoz visszatérő iPhone SE, ősszel pedig érkezik az iPhone 6s és a 6s Plus folytatása.

  • Kapcsolódó cégek:
  • Apple

Előzmények

  • Apple iPhone SE - se vele, se nélküle

    Az almás vállalat egy rendkívül kompakt méretű készüléket dobott piacra. A külső már ismerős, a belső pedig bivalyerős, a kamera és az üzemidő is dicséretes. De vajon ez elég lesz a sikerhez?

  • Apple iPhone 6s - Nyomás utána!

    A cupertinóiak újdonsága külsőleg nem sokat változott elődjéhez képest, ám nyomásérzékeny kijelzőt, nagyobb felbontású kamerát és rendkívül erős hardvert kapott.

  • Apple iPhone 6 Plus - szükség törvényt bont

    Az Apple soha nem látott méretű iPhone-t dobott piacra, hogy saját pályáján verje meg a Samsungot. Megváltozott formavilág, új iOS, fejlesztett kamera... elég ez a sikerhez?

Hirdetés