Egy ezresért az iPhone 3G?

Hirdetés

Angelday írta meg először, hogy péntektől mire számíthatnak az iPhone 3G-re ácsingózó hazai ügyfelek. A Plastik szerint a T-Mobile jól használja ki a magyar piacra jellemző sajátosságokat, ahol az ügyfél elsősorban a készülék árát nézi, a havidíj viszont (amit két évig fizet majd) kevéssé érdekli.
Ám ha érdekelné is, akkor sincs komoly gond, mert - ha igazak a pletykák - az elsőre vaskosnak tűnő havi összegek mögött normális szolgáltatás is rejtőzik, nem csupán arról van szó, hogy két éven keresztül gombolják le rólunk a készülék bújtatott törlesztőrészleteit.
A kiszivárgott információk alapján két díjcsomag közül választhat az almás telefonra vágyó potenciális ügyfél. Az alacsonyabb, havi 10.000 forintba kerülő tarifa tartalmaz 400 percnyi beszélgetést (hogy ez hálózaton kívül, esetleg csak belül érvényes, azt még nem tudni), 200 SMS-t és 2 gigabájt netforgalmat. Az izmosabb csomag 600 perccel, 400 SMS-sel és 4 gigányi adatforgalommal kedveskedik, ám ez már havi bruttó 17.000 forintba fáj.
Csomagoktól függően összesen négy ára van a készülékeknek. A 8 gigás iPhone 3G az olcsóbb csomaggal 28.000 forintot kóstál, a drágább havidíjú konstrukcióval viszont csak 990 forintot kell leszurkolni érte. A 16 gigabájtos modell a vékonyabb tarifával 48.000 magyar valutáért vihető el, a drágábbik tarifa mellé már 7.000 forintért megkaphatjuk.
Amennyiben ezek az információk valósak, úgy nem lenne meglepő, ha péntektől igen sok új ügyfelet szerezne a magenta szolgáltató. Ennyiért konkrétan az összes iPhone mániásnak simán megéri (főleg a csomagban foglalt netes forgalom miatt), de nagy valószínűséggel be lehet csábítani az almás telefonra eddig rálegyintő, azt túl drágának találó vásárlókat is.
Persze lehet sakkozgatni, hogy két év alatt az ember összesen mennyit fizet ki, de ne feledjük, hogy viszonylag vállalható a hozzáadott szolgáltatás mennyisége is. Kár, hogy a másik két szolgáltatónál nem elérhető a készülék, mert akkor a tarifacsomagok között is lehetne csinos árverseny.

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés