Bődületes méretű akkuval már az MWC-n megjön a Magic V6

MWC 2026 előtt egy nappal érkezik a Honor Magic V6, a Robot Phone is színpadra áll.

Hirdetés

A Honor bejelentette a következő nagy globális bemutatójának részleteit: a cég az MWC 2026-hoz időzítve mutatja meg a régóta pletykált Magic V6 hajlítható mobilt, és a Robot Phone néven emlegetett, különleges koncepciótelefonját is elhozza nemzetközi színpadra.


[+]

A gyártó közlése szerint a Magic V6 globális premierje nem a vásár napjaira esik, hanem egy nappal korábbra: március 1-én mutatják be Barcelonában. Maga az MWC 2026 idén március 2–5. között fut, vagyis a Honor gyakorlatilag a rendezvény elé időzíti a bejelentést, de ebben nincs semmi szokatlan, általában így történik ez mindig. Talán ezért, talán nem, de a Xiaomi még egy nappal korábbra időzíti a saját rendezvényét, mindezek előtt pedig egy másik földrészen (San Franciscóban) a Samsung tart bemutatót.

Az iparági pletykák alapján a Magic V6 a Qualcomm Snapdragon 8 Elite Gen 5 lapkára, valamint nagyjából 7000 mAh-s akkumulátorra épülhet, de a Honor ezekről egyelőre nem közölt hivatalos részleteket. A cég annyit erősített meg, hogy a készülék „hamarosan” érkezik, és a Magic V5 utódjaként a globális portfólió része lesz. Ezzel jelentősen hamarább kerülhet piacra, mint a nyár közepére várt Galaxy Z Fold8.

Az esemény másik érdekessége a Robot Phone, amit a Honor korábban Kínában már mutogatott prototípusként: egy olyan koncepcióról van szó, ahol a kamera egy robotikus karra szerelt, mozgatható egységként jelenik meg. A mostani bejelentés alapján a készülék Barcelonában is színpadra kerül, viszont a vállalat nem mondta ki egyértelműen, hogy ebből lesz-e tényleges, kereskedelmi forgalomba kerülő termék. Mi viszont úgy tudjuk, hogy egyelőre nem, vagy ha mégis, akkor nagyon limitált piacokon, ami elsősorban Kínát jelenti.

A korai márciusi időzítés mindenesetre azt jelenti, hogy a Honor a hajlítható újdonságot jóval több hónappal a várhatóan később érkező riválisok elé hozná, így a tavaszi bemutató után jöhetnek csak a pontos specifikációk, az elérhetőség és az árazás részletei. Az viszont biztos, hogy lendületben van a márka, hiszen pont mostanában lépett a globális piacra a kamerás csúcsmodell Magic8 Pro is, a Magic8 Pro Air-ről is már mindent tudni, de azt pletykálják, hogy az sem hagyja majd el a kínai piacot.

Azóta történt

Hirdetés