Beárazták Angliában a Honor Holly-t

India utána Angliában is elérhetővé válik a Honor mérsékelt árfekvésű telefonja, a Holly. A készülék március 6-án az Amazon kínálatában válik elérhetővé, méghozzá 75 fontos, azaz nettó áron átszámolva 31 ezer forintért. Az árazás egyébként igen érdekesen alakult, hiszen előzetesen még 110 fontos árcímkével akarták ellátni a mobilt, ám a médiában felröppenő információk kiszivárogtatása miatt lejjebb tudták szorítani ezt az összeget.

Honor Holly

A Holly-t egy 5 hüvelyes, HD felbontású kijelzővel szerelték fel, hardveres téren pedig egy MediaTek MT6582 SoC-re kell hagyatkozni (reméljük jó lesz az optimalizáltság, mert ennek a chipsetnek azért már megterhelő a 720p-s megjelenítő), emellett 1 GB RAM és microSD-vel bővíthető 16 GB-os belső tárhely fért a repertoárba. A 8 megapixeles hátlapi fényképező mellett egy 2 megapixeles másodlagos kamerára kell számítani, az akkumulátor pedig 2000 mAh kapacitású. Az Android 4.4.2 operációs rendszerre épülő Emotion UI 2.3 felülettel ellátott mobil ugyan nem támogatja az LTE-t, de legalább két SIM-et fogad. Hogy itthon elérhető lesz-e a Holly, arról egyelőre nincs információnk.

  • Kapcsolódó cégek:
  • Honor

Azóta történt

Előzmények

  • Honor 3C - időutazás

    HD kijelző és 2 gigabájt RAM az egyik oldalon, öregedő rendszerchip és régi Android főverzió a másikon – íme a Honor megfizethető középkategóriása.

  • Honor 6 - becsületbeli ügy

    Új márkát hozott létre a Huawei, Európában és hazánkban is kapható már a Honor 6, ami újfajta értékesítési modellel próbál vásárlókat szerezni. És erre minden esélyük meg is van.

  • Több tiszteletet a Huawei-nek, itt a Honor!

    Berlinben mutatta be a gyártó azt a két készüléket, amelyek egy új brand első modelljei. A Honor 6 és a 3C már Ázsiában debütáltak, Európában is nélkülözik a telefonok a Huawei nevet.

Hirdetés