Az öregebb iPhone-okat felgyorsítja majd az iOS 27, ígéri az Apple

Bár a cég bejelentette az új iOS érkezését is a WWDC-n, a fókusz a nagyobb ökoszisztémán volt.

Június 8-án, magyar idő szerint hétfőn 19 órakor kezdődött az Apple éves fejlesztői konferenciája a cég által előre rögzített bevezető tájékoztatóval. Ez a szokásos módon visszanézhető, lejjebb linkeljük is a cikkben. A tájékoztató az új macOS rendszer nevét (macOS Golden Gate) követő geg után már rá is fordult a cég legsikeresebb termékén, az iPhone-on futó operációs rendszerre, az iOS-re. A végleges változatban várhatóan ősszel érkező iOS 27 ugyanazokkal az iPhone-okkal lesz kompatibilis, melyekre az iOS 26 is telepíthető, vagyis az iPhone 11-ig visszamenőleg kompatibilisek maradnak a telefonok.

Csúszka a Liquid Glass felülethez az iOS 27-ben
Csúszka a Liquid Glass felülethez az iOS 27-ben [+]

Az Apple azt állítja, a motorháztető alatt optimalizálta a memóriahasználatot, a CPU-használatot, az animációk renderedését és a hálózati kapcsolatok használatát is új operációs rendszerében, így általánosságban gyorsabb lett a használat. A régebbi iPhone-ok a CPU feladatütemező új optimalizációinak segítségével reszponzívabbnak érződnek majd, mert a telefon megtanulja, hogy melyik feladatok a legfontosabbak a felhasználók számára. De számokat csak általánosságban mondtak és a szokásos módon: akár 30%-al gyorsabb app indítás, akár 70%-al gyorsabb iCloud-szinkronizáció a fénykép elkészültét követően, akár 80%-al gyorsabb AirDrop. A hangsúly az akáron van, ideális körülmények között. Az Apple azt is állította a bemutatón, hogy intelligensebb lett a Wi-Fi és a mobilhálózat közti váltás, így biztosabb a folyamatos hálózati kapcsolat telefonjaikon.

Ami az iOS 27 megjelenését illeti, egy dedikált csúszkával lesz állítható a Liquid Glass felület erőssége, áttetszősége. Újrarajzoltak több ikont is, így élesebbek, definiáltabbak lettek a cég szerint az új fénytörési rétegeknek köszönhetően, az értesítések pedig immáron az iPhone kijelzőjének felső bal sarkából úsznak be, nem középről.

Visszatérve a felületről a motorháztető alatti frissítésekre: a rendszer beépített keresője új indexet kap, ami frissítéskor értelmezi az eszközök kontextusát, így javítja a Spotlight és az Apple appjain belüli kereséseket. A Mail rangsorolási rendszert kap, a kettőt együtt használva pedig a rendszer elvileg intelligens módon fogja a felhasználónak felajánlani azt, amit keres. A Fotók alkalmazásból ezentúl megoszthatók lesznek az iCloud-albumok Android és Windows rendszerrel is úgy, hogy a fotók teljes felbontásban elérhetők maradnak. Az Egészség alkalmazás cikluskövetés funkciója frissül, lehetséges lesz vele a menopauza és a perimenopauza tüneteit is naplózni, az alkalmazás pedig a két állapothoz ugyanolyan oktatóanyagokat biztosít majd, mint más egészségügyi mérők kapcsán. A Flyover funkció az Apple Térképek alkalmazásban generatív funkciókkal gazdagabb részletességűnek tűnő légifelvételeket mutat majd. Az AirPods Pro fülhallgatóhoz egyedi EQ-profilt lehet majd ezentúl létrehozni.


[+]

Az előadás során volt még egy dia, amiben feltűnt pár érdekesség, viszont ezek közül a legtöbbről nem beszéltek. De ezek között volt, hogy dedikált szlovén és észt billentyűzet érkezik, hozzá lehet majd férni a vezérlőközponthoz az iPhone-on tükrözés módban, az iPadOS-ben átméretezhetők lesznek az iPhone appok, a Megtekintő további dokumentumformátumokat támogat majd, a webes hangok már nem fogják megszakítani a rendszerhangokat, a Fotók alkalmazásban hozzáadhatók lesznek kulcsszavak fotókhoz és videókhoz, a barátokkal közös Precíziós Keresés funkció Élő tevékenység megjelenítést kap az értesítések között, az Apple TV alkalmazás a Netflixhez hasonló intelligens letöltéseket.

A bemutatón csak az egyéb kategóriaként bedobott funkciók az új iOS 27-ben
A bemutatón csak az egyéb kategóriaként bedobott funkciók az új iOS 27-ben [+]

A maradék időben az új Siri AI-nak átnevezett, külön alkalmazásba kiszervezett Sirivel foglalkozott a bemutató, illetve az emögött álló Apple Intelligence AI-csomaggal. Az Apple szerint a Siri AI az összes termékükön sokkal egyszerűbben segíthet bármilyen feladatot elintézni, és képes lesz alkalmazásokon belüli feladatok elvégzésére is. Elvileg a Spotlight kereső képes lesz kiszűrni, ha kérdést ír be a felhasználó, arra pedig a Siri AI képes lesz választ adni. Az újratervezett Siri mögött állítólag a Google Gemini modellek futnak, bizonyos feladatokat lokálisan végez el a rendszer, de egyébként Nvidia chipek biztosítják a szerverhátteret. Az nem változott, hogy minimum iPhone 15 Pro kell az Siri AI-hoz, az alkalmazáshoz pedig várólistára kell feliratkozni egyelőre, csak angolul fog működni még idén, és az EU-ban pedig az Apple szerint a funkció nem is lesz elérhető az őszi induláskor. Az kérdés, hogy Magyarországon általánosságban elérhető lesz-e saját nyelvünkön, de valószínűleg nem, hisz a támogatott nyelvek listája nem bővült az eddigiekhez képest.


[+]

A háttérben futó AI-funkciók között vannak ágensek, például a Jelszavak alkalmazás képes lesz automatikusan javítani a gyengének tartott vagy a kompromittált jelszavakat. A Safari böngészőben képes lesz tematika szerint csoportosítani a megnyitott lapokat, figyelmeztetni, ha valami változás történt egy weboldalon, és elhangzott olyan is, hogy egyedi Safari bővítményeket lehet majd generálni annak leírásával, hogy milyen bővítményre lenne igény. A Mail és az Üzenetek automatikus válaszai a felhasználó stílusát imitálják, a Naptár pedig képes lesz leírás – például: szombaton kettőkor kávé a Puli kávézóban Katával – alapján létrehozni az eseményt a naptárban időponttal, helyszínnel, kapcsolódó kontakttal.


[+]

A VoiceOver elvileg részletesebb, gazdagabb leírásokat ad majd a képekről, a Voice Control pedig képes lesz feladatot elvégezni anélkül is, hogy pontosan tudná a felhasználó, mit akar. A kisegítő lehetőségek között megtalálható olvasó fordítás és összefoglalás funkcióval bővül, az Apple AI-csomagja pedig rendszerszinten képes lesz rektorálni írásainkat. A Fotók alkalmazás tartalma alapján az Image Playground képes lesz a cég szerint fotórealisztikus képek (értsd: AI moslék, amit a nagynénéd megoszt a Facebookon) generálására, ezek beállíthatók akár háttérképeknek is, és a Fotók alkalmazás szerkesztője megérkezik 2023-ba a generatív kiterjesztés funkcióval. Egy fokkal érdekesebbnek tűnik a reframe funkció, kérdés, hogy a generatív funkció mennyire lesz képes a komplexebb hátterekkel jól dolgozni.

AI moslék generálása az Image Playgroundban
AI moslék generálása a frissített Image Playgroundban [+]

Hasznosabbak a szülői felügyeletet érintő frissítések. Beállítható lesz, hogy az új kontaktokkal való első üzenetváltást engedélyeznie kelljen a szülőnek, ugyanígy beállítható lesz az automatikus közbeavatkozás, ha szexuális vagy erőszakos tartalmat osztanak meg a gyerekkel. Az alkalmazásokra vonatkozó időkorlátokat ezentúl nem kell egyenként beállítani, a rendszer automatikusan csoportosítja őket kategóriák szerint, a kategóriák időkeretéhez pedig javaslatokat is ad majd a rendszer. A gyerekekre vonatkozó képernyőidő pedig áttekinthetőbb lett. Az Apple új, dedikált weboldalt is indít a gyermekfelügyeleti funkciókhoz segítségként forrásanyagokkal és gyakori kérdések megválaszolásával.

[+]

A Mac, iPad és Watch eszközök is megkapják a 27-es rendszerekkel ezeket az újdonságokat, viszont az Apple ezeknél a támogatott termékek listáját nagyon megvágta. A Mac számítógépek közül kiestek az Intel platformot használók, watchOS-t az Apple Watch 9-nél régebbi modellekre már nem lehet majd telepíteni, az iPadek esetén pedig kiesik pár régebbi modell, az AI extrák pedig minimum M4-es lapkát és 12 GB műveleti memóriát kérnek. Ezekkel az Apple tabletekkel lesz kompatibilis az új rendszer:

  • iPad Pro (M4 és újabb)
  • iPad Pro 12.9" (4. generáció és újabb)
  • iPad Pro 11" (2. generáció és újabb)
  • iPad Air 13" (M2 és újabb)
  • iPad Air 11" (M2, M3, M4)
  • iPad Air 11" (4. generáció és újabb)
  • iPad (A16)
  • iPad (9. generáció és újabb)
  • iPad mini (A17 Pro)
  • iPad mini (6. generáció és újabb)

Ja, egyébként az iPadeken ezentúl bekapcsolható lesz, hogy a menüsor mindig ott legyen felül, mint a Mac számítógépeken. Innováció.

*Frissítés, 2026.06.09, 6:49: Korábban a cikkben tévesen szerepelt a támogatott iPadek listája, ezt korrigáltuk.

  • Kapcsolódó cégek:
  • Apple

Azóta történt

Eltűnt a watchOS 27-ből a Walkie-Talkie

Úgy tűnik, az Apple csendben eltüntette óráira készülő új operációs rendszeréből a Walkie-Talkie alkalmazást és funkciót.

Bőszen utal a hajlítható kijelzős iPhone-ra az iOS 27

Az iPhone Macen tükrözött képe pedig már extra széles formátumban is megjelenhet a macOS 27 alatt.

Szigorít az Apple az App Store-ban, célkeresztben az értéktelen alkalmazások

Az Apple új szabálya szerint a tucatappok és a „low effort” szoftverek könnyen repülhetnek.

Előzmények

Bővítményekkel zárkózna fel az Apple az AI versenyben

Külső modellektől kérhet az Apple Intelligencia segítséget.

Várhatóan ez a négy iPhone már nem telepítheti az iOS 27-et

Júniusban lesz az iOS 27 bemutatója a WWDC-n, egy pletyka szerint az iPhone 12 lesz a rendszer minimum követelménye.

Az Apple bejelentette, június 8-án kezdődik a 2026-os WWDC

Június 8-tól 12-ig tart az Apple fejlesztői konferenciája idén, a nyitónapon a szokásos szoftverbemutató rendezvénnyel.