Hirdetés

Októbertől így változik, ki miért és mennyit fizet az Apple App Store-ban

Október 1-től új App Store feltételek jönnek az EU-ban, több díj is csökken.

Az Apple új, egységesebb üzleti feltételeket jelentett be az Európai Unióban az App Store-hoz kapcsolódó díjakra és alternatív terjesztési, illetve fizetési megoldásokra. A módosítások 2026. október 1-jén lépnek életbe, és több ponton is a korábbi, sokat vitatott EU-s csomag egyszerűsítését célozzák.

Hirdetés

A legfontosabb változás, hogy az Apple a korábbi Core Technology Fee (CTF) helyett bevezet egy százalékos alapú Core Technology Commissiont: ez 5% lesz a digitális tranzakciókra azoknál az appoknál, amelyeket nem az App Store-on keresztül terjesztenek, hanem például alternatív piactérről vagy weben keresztül. Emellett a cég 15%-ra csökkenti az appon kívüli vásárlásra (link-out) vonatkozó jutalékot is. Korábban a CTF nagy port kavart azzal, hogy az Apple telepítések számához kötötte volna, melyik fejlesztőnek mennyit kell fizetnie.

A cég közlése szerint az új modellben a digitális áruk és szolgáltatások értékesítésére egységes jutalékot számít fel, miközben kivezeti az áruházi szolgáltatás és bekerülési díj tételeket. Az Apple által publikált, új EU-s jutalékok röviden így néznek ki:

  • App Store-os appoknál, ha Apple In-App Purchase-t (IAP) használnak a fizetések feldolgozásához: 26% jutalék. A legtöbb fejlesztőnél (például Small Business Program, Mini Apps Partner Program, Video Partner Program), illetve az automatikusan megújuló előfizetések második évétől 15%.
  • Az alternatív fizetési módot használó App Store alkalmazások esetében a jutalék 20 százalék lesz. A fent említett programokban részt vevő fejlesztők 10 százalékos csökkentett jutalékot fizetnek.
  • App Store-os appoknál, ha a vásárlást az alkalmazásból kivezetett linken (weben) fejezik be: 15% jutalék, ha a fejlesztő résztvevő a fenti programokban, akkor csak 10%.
  • Alternatív piactérről vagy weben terjesztett appoknál pedig 5%-ot számít fel az Apple Core Technology Commission címén.

Fontos apróság, hogy az új feltételek mellett a fejlesztők elvileg egyszerre kínálhatják majd az Apple fejlesztette alkalmazáson belüli fizetés lehetőségét és az alternatív fizetését is akár appon belül, akár webre mutató linken, de csak az Apple megjelenítési szabályainak betartásával, és azzal a kikötéssel, hogy a választott fizetési opciókat 12 hónapig fenntartják.


(forrás: Apple) [+]

A csomag része néhány, az alternatív fizetésekhez kapcsolódó gyerekvédelmi szigorítás is az EU-ban. A Kids kategóriás App Store-appok nem tartalmazhatnak webes fizetéshez vezető linkeket; a 18 év alatti felhasználóknál szülői jóváhagyást kérő kapu (parental gate) kell az alternatív fizetéshez vagy link-out vásárláshoz; 13 év alatt pedig az App Store-os appok nem linkelhetnek ki webes tranzakcióra.

Az Apple emellett bővíti azok körét is, akik jogosultak lehetnek alternatív piactér üzemeltetésére vagy webes terjesztésre az EU-ban az Apple rendszerein. Az elvárások többek között pénzügyi stabilitási, tőkepiaci vagy auditálási feltételeket sorolnak fel, például ismert tőzsdei háttér, ismert befektetőtől kapott kockázati tőke, könyvvizsgálat, illetve állami/oktatási/nonprofit státusz megléte. A cég ugyanakkor hangsúlyozza, hogy a webes terjesztésnél nincs olyan folyamatos felügyelet, mint egy piactér esetén, ezért továbbra is kötelező marad az alternatív csatornákon terjesztett appok hitelesítési (Notarization) folyamata.

Hirdetés

Az irodától a sípályáig: Az okosóra, amely felveszi a mindennapok tempóját

PR A HUAWEI WATCH GT 7 sorozat a sportos megjelenést olyan kialakítással ötvözi, amely a munkában, utazás közben vagy szabadidős programok során is jól illeszkedik a mindennapi használathoz.

  • Kapcsolódó cégek:
  • Apple

Előzmények

Szigorít az Apple az App Store-ban, célkeresztben az értéktelen alkalmazások

Az Apple új szabálya szerint a tucatappok és a „low effort” szoftverek könnyen repülhetnek.

500 millió eurós bírságot kapott az Apple az App Store okán

Nem teljesítette a cég az EU által a DMA-ban lefektetett követelményeket, félmilliárd eurós büntetést kaptak.

Márciusban nagyon megváltozik az iOS

Jön az iOS 17.4 és érkeznek az EU-ba az alternatív alkalmazásboltok és a játék streaming programok, megnyílik az NFC harmadik fél fizetési szolgáltatásai előtt, lecserélhető lesz a WebKit alapú Safari böngésző.