A pornó miatt tíz évet késik a 3G

A kambodzsai miniszterelnök betiltotta a harmadik generációs mobiltelefonok használatát az országban – írja a Reuters a különös esetekről beszámoló rovatában. A délkelet-ázsiai országot húsz éve irányító egykori vörös khmer Hun Szent felesége kérte az új technológia elleni fellépésre, miután valaki pornográf tartalmakat küldött 3G mobiljára. „Írtam a távközlési miniszternek, hogy egyes telefonok használatát késleltesse. Igazán várhatunk még 10 évet, hátha addigra javulnak a társadalom erkölcsei” – jelentette be a kormányfő Phnompenben buddhista szerzetesek előtt. Kambodzsában idén indult el az első harmadik generációs mobilhálózat, de eddig is csupán kevesen engedhették meg maguknak a megfelelő készülékek vásárlását.

Hirdetés