A mobiltelefonok piacán erősít az ATI

Az ATI Technologies bejelentette, hogy felvásárolta a Bitboys Oy-t. A tranzakcióra legfeljebb 35,2 millió eurót szánnak a kanadaiak, a pontos végösszeg bizonyos feltételek függvényében fog kialakulni. A finn céget az ATI mobiltelefonok és kéziszámítógépek grafikus vezérlőinek fejlesztésére szakosodott Handheld Business részlegébe olvasztják be, úgy, hogy egyúttal egy európai fejlesztőközpont alapsejtje legyen.

A Bitboys 1991-ben alakult, és az ezredforduló táján leginkább azzal hívta fel magára a figyelmet, hogy hosszú időn át ígérgetett grafikus processzorokat, melyek nemcsak versenyképes teljesítménnyel szolgáltak volna, de olyan újításokat mutathattak volna fel, mint például a beágyazott DRAM (eDRAM). A Glaze3D nevű projektből végül 2002-ben kénytelenek voltak kihátrálni, és azóta sem merült föl annak lehetősége, hogy a fejlesztések eredményeit PC-be való videokártyák gyártásában közvetlenül kamatoztatná a vállalkozás.

A visszatérésre 2003-ban került sor, azóta a Bitboys folyamatosan jelen van a piacon mobiltelefonokba és beágyazott rendszerekbe szánt grafikus vezérlőkkel, melyek terveit licenceli a gyártók részére. Az aktuális kínálat a G12, G34 és G40 jelű magból áll, melyek közül az első SVG Tiny- és OpenVG-alapú vektorgrafika, a középső OpenGL ES-alapú 3D grafika kezelésére képes, a harmadik pedig a két- és háromdimenziós ábrázolást egyaránt támogatja.

Az ATI – amely az Imageon szériában eddig is kínált effajta 2D/3D grafikus chipeket – elsősorban a nagy tételben gyártott, középkategóriás mobiltelefonok szegmensében kíván hódítani a Bitboys révén beszerzett tudással és technológiákkal. Különös hangsúlyt kapnak a vektorgrafikai megoldások, hiszen ezek lehetővé teszik viszonylag kis adatmennyiséget képviselő grafikus kezelőfelületek és alkalmazások létrehozását, melyek terjesztését nemcsak a kis sávszélességigény, hanem a kijelző felbontásától való függetlenség is elősegíti.

  • Kapcsolódó cégek:
  • ATi

Hirdetés