Hirdetés

A Honor 60 inkább csak egy frissítés lehet

December 1-én minden kiderül majd, de az eddigi információk alapján nem hoz nagy ugrást az 50-hez képest az újdonság.

Kissé mi is meglepve olvastuk, hogy a Honor 50 utódja máris itt kopogtat az ajtón, hiszen Kínában december 1-én bejelenti a cég a Honor 60-ra keresztelt utódmodellt. Ez abból a szempontból érthető, hogy arrafelé már egy ideje piacon van az Európába csak az elmúlt hetekben megérkezett Honor 50, a sietség másik oka pedig az lehet, hogy szeretnének egy olyan terméket is felmutatni, ami jobban eltér a Huawei Nova 9-től, amelynek a fejlesztése még abban az időszakban indult, amikor a Honor és a Huawei egy cég volt.


[+]

A kiszivárgott fotók alapján az már most biztos, hogy a Honor 50-nél bevezetett csillogós hátlapról nem hogy nem mondanak le, hanem bővítik is a színárnyalatok számát egy arany árnyalattal, de klasszikus feketében és zöldben is elérhető lesz majd a készülék. A formatervhez nemigen piszkáltak hozzá, elvileg marad a 120 Hz-es frissítésű OLED panel is, ám a kamerás fronton van változás, ami azt jelzi, hogy a Honor is figyel a kritikákra, amelyek pont ezt az összetevőt érintették leginkább.


[+]

A kettős kör motívummal operáló hátlapi szett viszont változik. A főkamera a hírek szerint marad 108 megapixelen (és nem tudni, hogy a mögöttes szenzort cserélik-e), ám míg a Honor 50-nél az alsó körben három szenzor is dolgozott (mélység, makró és ultraszéles), most ide egyetlen, de jóval nagyobb méretű megoldás kerül úgy, hogy a két kör közé beszúrtak egy apróbb lencsét is, ami talán csak segédszenzor lesz. Két verzió lehet: vagy az ultraszéles modult cserélték le egy jóval komolyabb verzióra, amely talán autofókusszal a makrót is megoldja, vagy pedig zoom lencsét kap a készülék. Ez utóbbi a kevésbé valószínű opció.


[+]

Azt is lehet már tudni, hogy az előlapi kamerát is érinti a változás: a Honor 60 már 50 megapixeles felbontást fog a szelfik számára kínálni. 65 wattos gyorstöltésre is készülhetünk, a Honor 60-ból azonban két változat is érkezni fog, mert egy Pro utótagú modellre is lehet számítani, viszont a korábbi modellsorozattal ellentétben ezúttal nem méretben tér majd el a két telefon, hanem az egyik sík, a másik pedig hajlított szélű kijelzővel rendelkezhet. Ugyanakkor viszont a hardveres előrelépés a mostani információk szerint csekély, a korábbi Snapdragon 778-at a 778+ váltja, ami egy kicsivel magasabb órajelet jelent csupán.

Hirdetés

  • Kapcsolódó cégek:
  • Honor

Azóta történt

Előzmények

  • Honor 50 - apám nevében

    Mennyit számít a szoftver! A Huawei Nova 9 nem versenyképes Google szolgáltatások nélkül, a Honor 50 már inkább annak tűnik. Miközben a két telefon csaknem azonos.

Hirdetés