3,5 milliméteres jack nélkül mutatkozott be két új Gionee

Hazánkban nem kimondottan népszerű márka a Gionee, Kínában azonban komoly relevanciával bír a cég, általában jelen vannak a nemzetközi kiállításokon, és közvetve, átcímkézett készüléket itthon is találhatunk tőlük, gondoljunk csak az Allview-k jelentős részére. Most két új phabletet mutattak be, de természetesen nem derült égből villámcsapásként ért a bemutató, az M6-ot és az M6 Plus-t is láttuk már korábban, előzetesek és certifikációk kapcsán.


[+]

A kisebb készülék sem apró, 5,5 hüvelykes AMOLED kijelzőt kapott, ráadásul az akkumulátora sem kicsi, 5000 mAH kapacitású. A 4 gigabájtos rendszermemória memória mellé 32, 64 és 128 gigabájtos tárolóegység tartozik felszereltségtől függően, a nyolcmagos processzora pedig 1,8 GHz-en pörög. Az M6 hátlapján 13 megapixeles kamera, dupla ledes villanó és ujjlenyomat-olvasó látható.


[+]

Az M6 Plus névre hallgató mobil megjelenítője 6 hüvelykes képátlóval bír, szintén AMOLED a technológia, felbontása pedig Full HD, azaz 1080 x 1920 pixel. Ebbe a készülékbe is nyolcmagos processzor került, de 2 gigahertzes órajellel és jelenleg kizárólag 64 gigabájtnyi tárolóegységes változat érhető el, 4 gigabájt rendszermemóriával kisegítve. Mindkét eszköz többrétegű biztonsági rendszerrel van ellátva, ebből persze csak az egyik az ujjlenyomat-olvasó. Mindkét készülék használható vésztöltőként a megfelelő kábel használatával  ekkora telep mellett ez nagyon hasznos tud lenni. Egyik eszköz sem kapott 3,5 milliméteres jack csatlakozót, így marad a vezeték nélküli technológia zenehallgatáshoz. Egyelőre nem lehet tudni, hogy a kínai piacon kívül megjelennek-e valahol a mobilok.

Előzmények

Hirdetés