-
MWC 2019: AI fogkefét hozott az Oral-B
Mindenféle extra funkciók mellett a terméknek alapvetően az a célja, hogy az emberek 85%-a jobb hatásfokkal mosson fogat.
Hír 12
-
MWC 2019: 5G-s moddal érkezett a Moto
Lényegében egy komplett Snapdragon 855-ös okostelefont kellett a modba építeni, hogy tudja az 5G-t. Premier egyelőre csak Észak-Amerikában várható.
Hír 8
-
MWC 2019: Gyerekek után autókat követ a MyKi
A MyKi Auto nagyjából azt nyújta az autónknak, mint amit a MyKi Kids a gyerekeknek.
Hír 4
-
MWC 2019: Már nem csak fordít a Travis
Fejlődik a holland startup terméke, hamarosan jön egy szoftverfrissítés, amivel egy csomó új funkció lesz elérhető.
Hír 27
-
MWC 2019: Headsetet kezdett el gyártani a MyKronoz
Ami igencsak hajaz az Apple AirPodsra, annál nyilván sokkal olcsóbb, a kérdés csak az, hogy milyen minőségű, ezt ugyanis nem tudtuk (most még) kipróbálni.
Hír 1
-
MWC 2019: Dögerős 5G hubot hozott a HTC
És megtudtuk, hogy mire jó, mert első blikkre kicsit túlzásnak tűnt beletenni egy csúcskategóriás telefon hardverét.
Hír 20
-
MWC 2019: 5G-s zsebwifit is hozott a Huawei
Mivel a kínai gyártó nagyon erősen nyomja az 5G hálózatokat, ezért a Mate X mellett másik 5G-s eszközt is mutattak, ami egy hordozható hotspot.
Hír 6
-
Mégsem kell lyukas kijelzővédő a Galaxy S10-hez
Legalábbis az ujjlenyomat-olvasó miatt. A kijelzőben lévő kameráknak azért még mindig nem árt majd, ha kilátnak.
Hír 33
-
Shelly Eye 3G és WiFi kamera
SIM kártyát lehet beletenni, elmegy akkumulátorról is egy darabig, van éjjellátó mód is benne, konfigurálni és használni pedig meglehetősen egyszerű.
Teszt 9
-
A Galaxy Watch Active is új felhasználói felülettel várható
A Tizen alapú rendszer megjelenésében a One UI-hoz igazodik, a lünettát pedig gesztusvezérlés váltja.
Hír 5
-
Galaxy Buds is elérhető lesz az S10-ek mellé
A tavalyi IconX-nél kisebbb, de duplázott tárhelyű, hasonló funkcionalitású vezeték nélküli sztereó headset várható, előrendelőknek talán ajándékba.
Hír 7
-
Helm Audio True Wireless - körülményesen is megéri
Nem akar sokat ígérni, azokat viszont maradéktalanul betartja a vadonatúj márka egyik első terméke. Ettől függetlenül kell még csiszolgatni azt a gyémántot.
Teszt 23
-
Hajlítható eszközt hoz Barcelonába a Nubia
Talán az IFA-n demózott Alpha piacra szánt változata bukkan majd fel a márka standján.
Hír 7
-
Új szereplő a tartozékpiacon
Az amerikai Altigo méretes hordozható akkumulátorát és filléres Bluetooth fülesét is kipróbáltuk, befutott emellett egy rakás tok is.
Hír 3
-
Bemutatkozott a Snapdragon 712
A Qualcomm minimális ráncfelvarrást eszközölt a 710-es szetten, ami így 10%-kal jobb teljesítményt kínál.
Hír 8
-
Újabb S Pen fejlesztés a láthatáron
A Samsung tavaly Bluetooth képességgel turbózta fel a Note9 stylusát, idén már képalkotásra is alkalmas lehet.
Hír 27
Samsung Univerzum
Samsung Univerzum: Személyre szabható védelem az Autoblokkolóval
Huawei Experience blog
Huawei Experience: A Google-programok alternatívái Huawei készülékeken
Alternatív Hajtás blog
Csak elektromos meghajtással jön az új Mini
Percről percre
gp 23 év után kitörve a Nintendo 64 rabságából a Turok 3 végre ellátogatott PC-re és a modern konzolokra is.
it Új okosautós cége van a Huawei-nek, és ez már most 35 milliárd dollárt érhet.
it Élisabeth Borne, Franciaország miniszterelnöke szerint a minisztereknek többé nem szabad WhatsAppot használni, ahelyett egy párizsi alternatívát kell felkarolni.
Állásajánlatok
Cég: ABT Hungária Tanácsadó Kft.
Város: Budapest
A Gamdias kompakt AIO-ja száműzte a szivattyút a blokkról és a radiátorról
ph A csöppnyi képernyővel, 420 mm-ig háromféle méretben érkező konstrukció a nylonba bugyolált csöveire rögzítette azt.
Online streaminget biztosító okosdoboz jön a Sonostól
ph A vállalat jövőre színre lép első, többfunkciós, Pinewood kódnév alatt futó okosboxával
Hosszabb bemutatót kapott a Stormgate (PC)
gp A volt Blizzard fejlesztők legújabb játéka PC-re készül, megjelenési dátumot még mindig nem kaptunk.
180 Hz-es VA monitor jött az MSI márkajelzésével
ph A 68,58 cm-es képátlójú modell a játékra szánt megoldások belépőszintjére érkezik.
Final Fantasy VII Ever Crisis - Megjelenési dátumot kapott a PC-s kiadás
gp A mobilokra/tabletekre már megjelent program jövő hónapban Steamen is elérhető lesz.
Steve Fox-ra összpontosít a Tekken 8 legújabb előzetese
gp Folytatódik a karakterek bemutatkozása, ezúttal ismét egy régi karakter bukkan fel a legújabb videóban.
Integrált Raptor Lake CPU-val jön a Biostar ipari alaplapja
ph A cég a megoldását automatizációhoz, peremhálózati alkalmazásokhoz, gépi HMI vezérlők vagy épp AIoT infrastruktúrák építéséhez ajánlja.