Xiaomi Mi Band 6 - hatodik érzék

A kissé ingerszegény Mi Band 5 után a Mi Band 6 tényleges előrelépés az elődmodellekhez képest. Ennyi pénzért aligha lehet többet elvárni, leszámítva talán az NFC-t, ami egyelőre még mindig nem opció errefelé.

Kialakítás, kijelző, üzemidő

Tavaly a Xiaomi nem igazán erőltette meg magát a Mi Band 5-tel, a negyedik generációs modellhez képest annyival nem nyújtott többet, de még az akkumulátor mérete is csökkent, idén viszont érdemi fejlesztések történtek, kezdve a hatalmas, magasabb felbontású kijelzővel, ami sokkal jobb láthatóságot jelent a gyakorlatban. Ezzel együtt a készülék még mindig apró, a Xiaomi pedig úgy döntött, nem több információt jelenít meg, hanem nagyobb betűket. Nem látok gyengén közelre, de még nekem is érezhetően kényelmesebb így.


[+]

Az 1,56 hüvelykre növelt, 152 x 486 pixel felbontású AMOLED panel szinte kitölti az egész, 2,5D csiszolású edzett üveggel védett előlapot, ami egyrészt azt jelenti, hogy a megjelenítés minősége szemmel láthatóan javult, másrészt viszont eltűnt a kezdőképernyő gomb, ami szerintem rendkívül kényelmetlen. Nem feltétlenül azért, mert eleinte akaratlanul is a helyét nyomkodtam, nyilván feleslegesen, viszonylag hamar le lehet szokni róla, de a kezdőképernyő gomb funkciójának hiánya kényelmetlenné teszi a rendszernavigációt, amit a kevésbé reszponzív felület is tetéz. Visszalépkedni egyesével, balra lehet bárhonnan is, sokszor akadtam bele az ébresztőbe vagy a Ne zavarjanak üzemmódba. Előbbi nagyon kellemetlen, ha véletlenül elnyomkodjuk, utóbbinál legalább egy idő után feltűnik, hogy valami nem stimmel.


[+]

Abszolút pozitívum viszont, hogy az 5 ATM hitelesítésű (vízálló) készüléktest mérete nem változott, maradt a 47,4 x 18,6 x 12,7 milliméteres, szíjból kipattintható, 12,8 grammos kapszula, ami értelemszerűen azt is jelenti, hogy a Mi Band 5-höz vásárolt kiegészítők (kijelzővédő fólia, szíjak) kompatibilisek. És a töltő is. A Mi Band 6-hoz ugyanolyan, kétpines, USB-A portban végződő mágneses alkalmatosság jár, mint az elődmodellhez, az akkuméret viszont nem változott. A 125 mAh-s telep csak nagyon alapszintű felhasználás mellett tart ki két hétig, ha minden szenzort és funkciót maradéktalanul kihasználunk, 4-5 napos üzemidő reális, ami igazából még mindig tök jó.


[+]

Főleg annak tükrében, hogy a Mi Band 6 már véroxigénszintet is mér, éjszaka folyamatosan is, bár ez a funkció még béta fázisban van. Meglehetősen szorosan kell rögzíteni a szíjat, hogy ténylegesen történjen is valami, de az esetek többségében keletkezik valami eredmény reggelre. Az optikai pulzusszenzorral mért SpO2 értékek általában megegyeztek az ujjbegyre illeszthető, gyógyszertárban kapható, orvostechnikai minősítésű eszköz által mért adatokkal, úgyhogy a napközben és éjszaka mért értékeket informatívnak tekinthetjük.


[+]

A patentos zárszerkezettel szerelt szíj amúgy nagyon kényelmes, kellemes tapintású, nem allergizál és a Mi Band 5 kompatibilitásnak köszönhetően ab start egy rakás gyári és harmadik féltől származó dizájn is opció. Fejlődési lehetőséget a kijelző tekintetében nagyjából már csak az automatikus fényerőszabályozás jelentene, de az időzíthető éjszakai mód is pont megteszi, amit kombinálhatunk a mozdulatra való ébresztés időszakos deaktiválásával. A csatlakoztatott készülékkel nem szinkronizáló, de akár automatikusan is dolgozó Ne zavarjanak üzemmód is működik, csak a fényerőt nem kezeli. Viszont szerintem valami főképernyő-megoldás nagyon kéne, mondjuk dupla érintés vagy valami, ha már a kapacitív gombot beáldozták a hasznos kijelzőterület növelése érdekében.

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés