Hirdetés

Vodafone 541 - az olcsó érintés mássága

Bevezető

Önök nem a Másság című műsorunkat látják a késő esti sávban, akármit is sugall a cím. Önök a hazai telekommunikációs piac messze legolcsóbb érintésvezérelt telefonjának tesztjét olvassák. Egy Alcatel által gyártott eszköz a főszereplő, amely a Vodafone kínálatában 15 lepedőért kelleti magát. Feltöltőkártyával, igen.

Vodafone 541
[+]

Az Alcatel - mint ahogyan azt már tavaly is erősen hangoztatta a cég Barcelonában - 100% kínai tulajdonú vállalat, hiába indult franciának egykoron, a cég telekommunikációs részlege kvázi kettészakadt. A mobilgyártás a TCM kezébe került, a hálózati eszközök piacán pedig Alcatel-Lucent néven él tovább a márka. Ez minket most kevéssé érdekel, mert itt fekszik a boncasztalon egy Vodafone 541, amely a fórumunk tanúsága szerint igen nagy érdeklődésnek örvend. Illendő megnevezni a donor eszközt is, más piacokon a termék Alcatel One Touch MINI, avagy OT-708 néven fut.

Vodafone 541
[+]

Azok, akik összerezzennek az Alcatel említésekor, s el sem tudják képzelni, hogy jóféle eszköz is kigördülhet azon a bizonyos messzi gyárkapun, illetve azok, akik zsigerből utálják a szolgáltatói telefonokat, szerintem ne is olvassanak tovább. Ez a készülék nem nekik készült. Hanem azoknak, akik csak egy trendi, érintőkijelzős, egyszerű, s döbbenetesen olcsó eszközt keresnek.

Vodafone 541
[+]

Előre leszögezem, a Vodafone 541-et a helyén kell kezelni. Amikor problémákról és bénaságokról írunk, mindig lebegjen a szemünk előtt az árcédula. A 15 lepedős ár fátyolossá teheti a tekintetet, ragyogása elhomályosíthatja a józan ítélőképességet, s hajlamosak leszünk szemet hunyni olyan hibák láttán is, amelyek egyébként simán kivernék a biztosítékot. (És kizárólag a biztosítékot, bár tesztünk címéből más irányokba is el lehetne jutni.)

Külső

Az apró doboz korrekt. Nem egy utolsó hulladék papírhalom, hanem egy akkurátusan berendezett, belül jól szeparált kis csomag, amelyből töltő, headset és telefon mászik elő. A körülbelül 80 grammos tömegű telefon burkolatán egy csipetnyi fém sincsen, de a formatervre mégsem lehet panasz, a kicsiny eszköz kellemesen bumfordi formái jól simulnak a kézbe. Ráadásul több színben is elérhető az eszköz, mi egy fekete verzióval közlekedtünk több napon át.

Vodafone 541
[+]

Nem, nem egy feltűnő darab, pláne ebben az árnyalatban. Néhányan megkérdezték, hogy mi ez valójában, de az érdeklődők száma elenyésző volt. Alcatel felirat csak az akkumulátoron található, különben mindenhol a szolgáltatói hovatartozás emblémája fedezhető fel. Az ujjlenyomatokat igen jól összeszedi a telefon, de az összeszerelés minőségére nem lehet panasz. Nem recseg, nem ropog, össze van rakva.

Vodafone 541
[+]

Gomb nincs túl sok. Konkrétan három darab billentyűvel kényeztet a gyártó, a bal oldal alsó részén egy sokfunkciós kezelőszerv húzódik meg, ezzel lehet ki és bekapcsolni a terméket, válthatunk vele profilt, illetve a kijelzőzár feloldása és aktiválása kapcsán is használatba kell vegyük. Tehát viszonylag sokszor. Ehhez képest ez speciel egy eléggé elfarkalt szelete a telefonnak, az ujjbegy nehezen tapintja ki a helyét, s a gumis felületet határozottan kell nyomni. Fogásilag sincs a legjobb helyen, túlságosan lent található. A készülék másik felén a hangerőt szabályozó gombok elhelyezése már sokkal jobban sikerült.

Vodafone 541
[+]

Alul egy miniUSB csatlakozó kapott helyet, amely jó ötletnek tűnt kompatibilitási okokból, egészen addig, amíg egy szintén erősen kínai felmenőkkel rendelkező Philips töltőjét bele nem dugtam, s eleinte ez egy jó ötletnek tűnt, mert a töltés megindult. Ám kisvártatva figyelmeztetőnek szánt hangeffektetek adott ki magából a kis vacak, s a kiírás szerint hibás a csatlakozás, és ajjaj, töltés leállt, a felkiáltójel viszont ott villogott a kép közepén. Ennyit a kompatibilitásról.

Vodafone 541
[+]

A hátlap annyira izgalmas, mint Tarr Béla egy korai, 17 órás filmje, de azért egy kamera ráfért, amely a felirat szerint 1,3 megapixeles. Lepattintás után hozzáférünk a telephez, ezt eltávolítva pedig a microSD bővítőhelyhez, amely persze kiváltja a homlokráncolást, de ne feledjük: ez 15 ropi. Az előlapot valamelyest uraló kijelző alatt kihasználatlan terület látszik, de ez csak az első benyomás, ugyanis ha üzembe helyezzük az eszközt, akkor egy sereg kék LED kezd el itt világítani. Tapis felület ez is, s ha eleinte a logikája kissé furának tűnik, két nap után bizony rá fogunk jönni, hogy a régi Alcatel készülékek legendás logikáját sikerült átmenteni a kínaiaknak, s nagyon okosan működő felület ez.

Kijelző, menü

Természetesen egy teljes képernyőt betöltő Vodafone logo érkezik meglepetésszerűen az arcunkba, ha rászánjuk magunkat, hogy bekapcsoljuk az eszközt. Itt fogja konstatálni az ember, hogy a kijelző egyáltalán nem rossz. A 240x320 pixeles felbontás ritkaságszámba megy ebben az árkategóriában, a megjelenítő TFT technológiával készült, így a színhűség is rendben van. Ám aggodalomra adhat okot a készülék jobb alsó sarkából előhúzható stylus: ilyet nem szokás a mai divat alapján készülő érintős telefonok mellé adni, mert elvileg ujjbegyre optimalizált felületet próbál gyártani mindenki.

Vodafone 541
[+]

Az aggodalom félig jogos. A felületnek valóban vannak olyan részei, amelyeknél vagy a ceruzát, vagy a körmünket kell használnunk, de általánosságban elmondható, hogy a grafikát olyannak álmodták meg a tervezők, hogy a funkciók jelentős részénél nincs szükség mütyürkézésre. Ám ha működik a kezelés stylus használatával is, akkor ez bizony rezisztív kijelző, amely arról "híres", hogy nem egy olyan finom jószág, mint - bocs a példáért - az iPhone ablaka, hanem határozott, izmos kezelést igény. És ez valóban így is van.

Nyilván a rezisztív kijelző nagyságrendekkel olcsóbb, általában jobban bírja a strapát is. S megint bejön az árfaktor: ha nem 15 lepedő lenne ez az egész, akkor kövér irgum-burgum kerülne az olvasó látókörébe, mert bizony a kezelés során előfordul, hogy még vissza is rezeg az érintésre hálát imitálva a telefon, de a parancsot nem teljesíti, csak egy újabb, erősebb nyomás hatására. Kicsit mint egy némiképp debil kutya, ha mondod neki, hogy üljél le, akkor örvend, hogy kommunikálsz vele, de a világért meg sem moccanna, ám ha rádörrensz, akkor egyből haptákba vágja magát.

Vodafone 541 menü

A menürendszer egészen újszerű. Nyilván nem úgy, ahogyan annak idején az LG S-Class kapcsán használhattuk ezt a kifejezést, inkább néha mosolyogtatóan bájos és nagyfiús akar lenni, bibí, itt is van widget az alapképernyőn, bár kissé amatőr, de azért van. Egyébként tényleg: bal oldalról öt ábra húzható rá a háttérképre, ami nem éppen egy nagy mennyiség, de bocsánatot kívánok: ezek a widgetek emberi méretűek, nincsenek szétdesignolva, nem akarnak csicsás, csilli-villi látszatot kelteni, ezért mondjuk megvan az a nem elhanyagolható előnyük, hogy használhatóak.

Vodafone 541 menü

A főképernyőnk tehát áll egy háttérképből, amely természetesen cserélhető, egy bal oldali sávból, amin öt ikon található, s ezekből widget képezhető, ha kihúzzuk bármelyiket a középső területre, illetve egy alsó ikonsorból. Ide négy rajzot helyezett el a tervezőcsapat (állítólag az eredeti Alcatel készülékben csak három van), balról jobbra a névjegyzék, a tárcsázó, az üzenetek és a főmenü érhető el. Itt jegyezném meg, hogy annak a nyavalyás tárcsázónak az ikonja 100%-ig ugyanaz, mint a hívásinfó widget rajza, ami konkrétan azt eredményezte, hogy némi alkoholfogyasztás, csócsózás és szórakozás után Bochával ketten sem jöttünk rá az utcasarkon, hogy miképp kéne taxit hívni.

Kezelés, alapfunkciók

A menübe való belépéskor hat rajzocska bukkan fel. Ez nyilvánvalóan kissé kevésnek tűnik, ami nem is csoda, hiszen jobbra és balra is van még hat, ha rájövünk arra, hogy miképp kell lapozni. Androidhoz, Samsung TouchWizhez, és egyéb felületekhez szokott kezünk tehetetlenül hanyatlott le eleinte, mert az nem működik, hogy fogom a kijelzőt és horizontális, ám egyben teátrális mozdulattal odébbhúzom. Két megoldás létezik, egyrészt ott vannak ám a kijelző alsó részén az oldalakat szimbolizáló téglalapok, másrészt pedig itt már bekapcsolódik a kezelésbe a kéken világító, képernyő alatti terület.

Itt ugyanis 17 lámpából álló felület virít, amely mindenféle alakzatokba rendeződve gyullad ki. A menüben egy lefelé mutató nyilat formáznak a LED-ek, ezért az ember nem is gondolná, hogy jobbra-balra is van értelme rajta lehúzni az ujjunkat. Pedig érdemes, ilyenkor a lámpák animáló nyíllá változnak, s az emberben felmerül a "hol is láttam én már ilyet" érzés, amely hamarosan egy konkrét telefonná manifesztálódik: LG KF510. Ettől még működik, jól működik, s a menüben bóklászva egész jó támpontot ad arról, hogy merrefelé érdemes tapogatni. Nehéz elmondani, de egy videó segíthet az értelmezésben:

A telefonkönyv Alcatel népszokás szerint 800 férőhelyes. Hogy miképp választották ki a kapacitás maximumának pont ezt a számot, azt nem tudni, de bőven elég, pláne, hogy rengeteg további információ vihető fel a nevekhez. (Vezeték, keresztnév, mobil, otthon, céges telefon, URL, kép, email, csengőhang, fax, csoport.) Ez eddig igen baba, a gondok akkor kezdődnek, amikor bemászunk a névjegyzékbe, ilyenkor ugyanis kettő darab kardinális kérdés merül fel mindig. Hogyan lehet keresni vajon, illetve milyen a görgetés könyedsége.

Vodafone 541 menü

Nos, keresni természetesen úgy lehet, hogy kapunk egy méretes virtuális mobilos gombsort, aztán írhatjuk a megtalálni vágyott kontakt első betűit. Itt és most meg kell álljunk picit, mert ugyanez a felület érkezik minden szövegbevitel kapcsán, s bizony itt vannak gondok. A logika, a rajz elrendezése és a virtuális billentyűk mérete bizakodásra adhat okok, ám a használhatóság elég gyatra. Láttunk mi már sok érintős felületet, de ilyen rosszul reagáló virtuális gombsort még nemigen. Lassú, nem mindig érzékeli a tapicskolást, és ez a két dolog elég ahhoz, hogy az embernek ne legyen kedve megírni egy hosszabb SMS-t. A görgetés sem az igazi, fogalmazzunk úgy, hogy jelzésértékű, inkább az oldalsó csík megragadásával érdemes közlekedni, de egy hosszú listában nehéz így eltalálni a keresett részt, úgyhogy az egész kissé nyögvenyelős.

Vodafone 541 menü

Persze még mindig ott tartunk, hogy 15 lepedőért tapogatunk bőszen. Az üzenetkezelésnél még azzal is megfejelésre kerül a történet, hogy a telefon prediktív szótára rettenetesen hülye, az alapszavakon túl semmiféle extra kifejezést nem ismer. Funkcionális oldalról a 200 darabos kapacitás és az MMS képesség említhető meg, e-mail kliens ugyanis nincsen. A naptár igen fapados, csak havi nézetünk lehet, a bejegyzések is egyféle típusúak. Kissé furcsa a szerkesztőfelület, de szokható. A vekker öt időpontot tárolhat, amelyek a megadott napokon lépnek életbe, a szundi maximum 10 perc lehet.

Vodafone 541 menü

Multimédia

A fényképezőgép 1,3 megapixeles, konkrétan ugyanaz a modul, mint amit a T-Mobile Vairy Text is nyújt (ez is Alcatel, ugyebár), nem egy világszám. A fektetve tartandó készülék opciói között néhány effekt és beállítás azért akad, babrálható a fehéregyensúly, van éjszakai mód (vaku nincs), de baromira belassul a készülék, hosszan exponál, s hogy ne legyen inkonzisztens, a képeket is hosszú másodpercekig menti. Tesztfotók ezúttal nincsenek, de az említett márkatárs képei pontosan ugyanilyenek.

Vodafone 541 menü

A zenei oldal már jobb. Van albumborítós megjelenítés, ID3 tagek alapján történhet a számok rendezése, fut a muzsika a háttérben (és van hozzá widget, wow), ráadásul még előre tárolt sémákat is találunk a hagszínek között turkálva. Ami kissé szomorú viszont, hogy a készüléken a miniUSB csatlakozó jelenti az egyetlen kimeneti lehetőséget, a dobozban talált sztereó füles pedig a kínai ipar olcsó tömegcuccai közül egy darab, tehát nem mondható kiemelkedőnek. Az viszont örömteli, hogy a kis Alcatel rádióként is üzemelhet. A hangerő viszont elég harmatos, bátrabbak a telefon szervizmenüjében tudnak turkálni, amely a *#364463# kombinációval jön elő, itt pedig fel lehet tolni a dolgot.

A Vodafone legolcsóbb tapogatós telefonjában Java támogatás is akad. Ezt gyorsan ki is használta a szolgáltató és néhány demo verziós játékot pakolt bele a készülékbe. Ha kell a fullos szoftver, akkor irány a Live!, aztán lehet szépen perkálni. A Java alkalmazások leginkább türelmes embereknek valóak a Vodafone 541 kínálatában, mert betöltésük olyannyira ünnepnek számíthat a telefon életében, hogy percekig celebrál magába fordulva a készülék, addig pedig semmi mást nem tudunk tenni, mint várni.

Vodafone 541 menü

A gyári alkalmazások között az AccuWeather érdemel említést, amely widget formában is működik. Ha mindig friss időjárásra vontakozó információkat szeretnénk kukkantani a főképernyőn, akkor mobilinternetes kapcsolatra lesz szükségünk, de nem mondhatnám, hogy túlságosan zabálná az adatot az alkalmazás. A másik gyári szoftver neve Opera, s ez bizony okos döntés volt, amit mindjárt meg is indoklunk a következő oldalon...

Adatkommunikáció, összegzés

A gyári browser ugyanis egy akkora rakás hulladék, hogy ha lomtalanításkor kivágnám az ablakon, még akkor sem kéne egyetlen begyűjtőnek sem. Így aztán okos lépés volt az Opera beépítése, ezzel már el lehet szüttyögni, bár nyilván nem ez a telefon fő funkciója, hiszen a hálózati támogatás a kiváló GPRS szabványra korlátozódik, amely már évekkel ezelőtt is viccesen lassú volt.

Vodafone 541
[+]

Van viszont sztereó Bluetooth átviteli lehetőségünk, s a miniUSB csatlakozó miatt adatkábelt sem nagy kaland szerezni. Ha rávarázsoljuk PC-re a drót másik végét, akkor külső meghajtóként látszódik a kis Alca az oprendszer szempontjából, amely megkönnyíti az adatok mozgatását. Igaz, a tempótól nem fogunk leszédülni a székről, az USB port szabványa csak 1.1-es. Az Alcatel jellegzetessége az is, hogy a telefon webkameraként is hajlandó azonosítani magát, bizonyos helyzetekben ez nem egy haszontalan funkció.

Vodafone 541
[+]

A hátlap alatti telep nem egy izompacsirta, a 750 mAh teljesítményű akkumulátor mégis elég energiát biztosít ahhoz, hogy 2-3 napig ne kezdjünk élénk konnektor-keresgélésbe. Ráadásul PC-ről is vesz fel áramot.

Értékelés: Vodafone 541 (Alcatel OT-708)
Külső
Ergonómia 6 pont
Anyaghasználat 6 pont
Összeszerelés minősége 8 pont
Kijelző mérete, minősége 7 pont
Belső
Kezelhetőség 5 pont
Sebesség 5 pont
Szoftver rugalmassága, bővíthetősége 5 pont
Felhasználói felület élménye 6 pont
Alapfunkciók
Hangminőség, vételi stabilitás 8 pont
PIM funkciók 3 pont
Adatkommunikációs képességek 3 pont
Multimédia
Vizuális 2 pont
Audio 6 pont
Egyebek
Üzemidő 7 pont
Ár/érték aránya 10 pont

Hogyan értékelünk?

Összegzés. Nehéz úgy fikázni, hogy közben tudom, hogy mennyibe kerül. Igazából van egy sereg hibája a telefonnak, kezdve a nem tökéletes érintőkijelzőtől a csapnivaló kamerána keresztül a rettentő lassú Java kezelésig. De ugyanakkor 15 ropogós ezresért kapunk egy QVGA kijelzős, érintésvezérelt, bővíthető memóriával rendelkező, rádiót és zenelejátszót is tartalmazó, Bluetooth képességgel megáldott jószágot, s ez bizony kifejezetten jó vétel. Kedves formája és a nagy színválaszték miatt inkább fiatalos, illetve nőies a termék, feketében abszolút unisex, de a rezisztív kijelző vastag ujjú felhasználók számára nem túl praktikus. Lehetne még csiszolni a terméken, de a kínai MTK platformból ez a kihozott teljesítmény is igencsak figyelemre méltó, ráadásul az a helyzet, hogy még csak azt sem mondhatom, hogy ez vagy az a készülék jobb, mint a Vodafone 541, mert konkrétan ennyi pénzért nincs hasonló jellegű termék a piacon.

Ez a legolcsóbb érintős készülék jelenleg. Ha pedig innen nézem, akkor igenis:

Vodafone 541

Bog

A cikk elkészítésében a T-Mobile mobilinternet volt segítségünkre.

Specifikáció

Vodafone 541 (Alcatel OT-708)
Vodafone 541 Official Általános
Technológia GSM
Méret 96 x 52,4 x 14,6 mm
Tömeg 82 gramm
Színvariációk fekete, fehér, piros
Kijelző
Kijelző átlója 2,4 hüvelyk
Kijelző felbontása 240 x 320 pixel
Kijelző típusa TFT
Színárnyalatok száma 262 ezer
Memória
Telefonkönyv kapacitása 800
SMS memória / max. MMS méret 200 / 100KB
Belső memória 5 MB
Memória bővíthetősége microSD
Adatátvitel
Frekvenciasávok 900/1800 MHz
GPRS / EDGE Class 10 (4+1/3+2) / nincs
UMTS / HSDPA nincs / nincs
IrDA / Bluetooth nincs / 2.0 (A2DP is)
WiFi nincs
USB miniUSB 1.1
Push-to-talk / RSS nincs / nincs
GPS vevő nincs
Alapfunkciók
Profilok vannak
Vibra funkció van
Kihangosítás van
Hangtárcsázás / hangvezérlés nincs / nincs
Hangrögzítés van
Ébresztés van, kikapcsolva is
Prediktív szövegbevitel T9
Szoftverek
Platform MTK
WAP / HTML böngésző van / van
E-mail kliens nincs
Java van, MIDP 2.0
Játékok 3db demo
Valutakonverter van
Extra szoftverek AccuWeather, Opera Mini
Multimédia
Fő kamera 1,3 megapixeles, fixfókuszos
Másodlagos kamera nincs
Videófelvétel van, QCIF
Zenelejátszó szoftver van, háttérben is fut
Hangszínszabályzó előre definiált
FM-rádió van - RDS
Üzemidő
Alap akkumulátor 750 mAh Li-Ion
Készenléti idő 350 óra
Beszélgetési idő 8 óra
Egyebek
érintőképernyő, stylus

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés