Vertu Constellation Ayxta - egy luxuskészülék naplója

Előszó, tartozékok

A Mobilarena történetében másodszor fordul elő, hogy lehetőségünk nyílt egy Vertu luxuskészülék tesztelésére. Az előző készüléket (Ascentet) tisztelt főszerkesztőnk tesztelte, nálam sosem volt ilyen masina, egyszer kézbe vehettem egyet egy sajtótájékoztatón, de tovább nem jutottam. Nem tudom, hogy a rossz emlékek vagy a kedvesség miatt, de Bog a mostani készüléket egyből továbbpasszolta nekem, hogy írjak róla. Hogy őszinte legyek, kicsit örültem, mert mindenképp érdekes egy ilyen eszközről írni, ugyanakkor nem voltam különösebben felvillanyozva, mert a Vertuk világa nem igazán érint meg, valószínűleg akkor sem lenne ilyen telefonom, ha megengedhetném magamnak. A teszt elkészítése pedig problémás lehet, ez ugyanis a luxus luxusa a telekommunikációs iparban, feljebb menni nem lehet, innentől az észérvek borulnak, tehát vigyáznom kell, hogy a helyén kezeljem az eszközt. Mert ennek is megvan a helye, még akkor is, ha egy átlagember számára érthetetlen, hogy miért.

Vertun Constellation Ayxta
[+]

Vertu?

A Vertu egy 1998-ban alapított angol cég, mely luxuskategóriás mobiltelefonok gyártására szakosodott. Bár teljes egészében a Nokia tulajdona, a finn vállalattól teljesen függetlenül üzemel, de készülékeikben ettől függetlenül találhatók "nokiás" elemek, például a szoftver és a felhasználói felület. A Vertunak Budapesten is található üzlete, az Andrássy úton egyes információk szerint éves szinten 300 darab készüléket adnak el, ami gyakorlatilag egy dolgot jelent: a készülékek magas ára miatt megéri fenntartani egy olyan üzletet, melyben naponta egy vevő van. Valószínűleg szürkeimportból is elmegy pár tucat készülék minden évben, de ettől függetlenül kijelenthetjük, hogy Magyarországon valószínűleg kevesebben szaladgálnak Vertu készülékkel a kezükben, mint Porschéval a fenekük alatt. Hogy ez a szám sok vagy kevés, azt mindenki döntse el. Én a magam részéről nem csodálkozom azon, hogy ennyi ember engedhet meg magának egy efféle mobiltelefont.

Épp ezért nem célom egy olyan teszt publikálása, amilyeneket a mélyen tisztelt olvasók megszokhattak tőlünk. Az XXL GSM által biztosított Vertu Constellation Ayxta ugyanis olyan drága, hogy a szerkesztőség falain nem is vittem túl, nyilván biztosítva van, de elég kellemetlen lenne, ha a Blaha Lujza téren kikapnának a kezemből másfél millió forintot. Természettudományos bemutató következik a cég első kinyitható kialakítású készülékéről.

A készüléknek már a doboza is döbbenetes. Piszok nehéz, amit nem a tartozékok seregének köszönhetünk, hanem annak az egyszerű ténynek, hogy a cipősdoboz méretű csomagolás bőrből készült, ahogy az abban lévő két kisebb doboz is, melyek egyébként egy ékszerdoboz finomságával és kialakításával bírnak. A kisebb boxban foglal helyet maga a készülék (természetesen finoman körülpárnázva), a nagyobbikba a tartozékok kerültek. A lista nem túl hosszú, kapunk egy cserélhető csatlakozóval ellátott hálózati töltőfejet és két microUSB kábelt, az egyiket nyilván azért, hogy a töltőfejbe dugjuk bele, a másik a számítógéppel való összeköttetést hivatott elősegíteni. Van továbbá egy plüssből készült szütyő, amibe a felsorolt kiegészítők simán beleférnek. A nagy doboz aljába rakták a telepítő CD-t és a papírokat, azaz egy bőrkötésű felhasználói kézikönyvet, egy "safety instructions" leírást, valamint egy fekete színű borítékot, mely a garanciajegyet tartalmazza.

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!

  • Kapcsolódó cégek:
  • Vertu

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés