Hirdetés

Új Android még nincs, okosóra és olcsó okostelefon van

Mi az a Google I/O?

Minden évben van egy óriási, több napos fejlesztői konferencia, amit a Google rendez. Az I/O névre keresztelt eseményen több ezer fejlesztő vesz részt, de igen nagy médiafigyelem is kíséri, hiszen rendre itt mutatkoznak be azok az újdonságok, amelyek meghatározzák a közeljövő Google eszközeit. Itt szokott debütálni az új Android, az utóbbi időkben konkrét termékeket is bejelentettek, talán nem kell mantrázni, hogy például a Google Glass bemutatása is mekkorát durrant, tehát nem meglepő, hogy igen sokan kísérik figyelemmel a nyitó prezentációt, ami idén sem sikeredett rövidre.

A több mint két órás előadáson végigszáguldottunk a Google rendszerein, szolgáltatásain és furcsa kettősséggel álltunk fel a képernyő elől, amikor vége lett. Egyrészt tényleg számos újdonságot láthattunk, de valahogyan az igazán nagy durranások most elmaradtak, például még nem kapjuk meg az új Android rendszert, habár így is igen sok részletet láthattunk belőle. A várakozásoknak megfelelően viszont hangsúlyos szerepet kaptak az okosórák, beköltözött az Android a tévékbe, sok újítással jött az autóipari részleg is, szó esett a Chromebookról, a felhőszolgáltatásokról, az alkalmazásboltról, s persze számtalan olyan fejlesztői újdonságról rántották le a leplet, amelyek a közeljövő alkalmazásait alapvetően meghatározhatják.

A Google I/O-n hatezer fejlesztő vett részt, a cég örömmel jelentette be, hogy egyre nagyobb számban képviseltetik magukat a hölgyek a hallgatóságban. Mint minden évben, most is látványos grafikonokkal szemléltették, hogy milyen durva ütemben növekszik az Android platform elterjedtsége, ugyanakkor arra is felhívták a figyelmet, hogy milyen sok olyan régió van a világon, ahol még az okostelefonok népszerűsége a nullához közelít. Nyilván azért lebegtették be ezt a térképet, hogy utána valamiféle választ is adhassanak arra, hogy a Google-nél hogyan képzelik el több milliárd ember okos eszközökkel való megfertőzését.

Természetesen mint minden hasonló show, a Google I/O is igen látványosan indult, egy kissé steampunk beütésű, óriási elemekből álló mechanikus-digitális óraszerkezet mutatta, hogy mennyi idő van még hátra a kezdésig, ám nekünk, mobilosoknak az I/O hagyott némi hiányérzetet, hiszen kevés konkrét eszközt láthattunk, az új Androidra pedig még egy ideig várnunk kell. Amit viszont megszellőztettek, az ígéretesnek tűnik.

Android L

Az új Android még nem elérhető, de az egyelőre Android L néven emlegetett rendszer számos újításáról már most lerántotta a Google a leplet. Hogy a végleges név és verziószám mi lesz, azt nem árulták el, több tipp is van arra, hogy minek fogják majd hívni, a pletykák szerint Lollipop, vagy Lemon lehet majd a neve. Az biztos, hogy a látottak alapján valamelyest érthető, hogy miért nincs még kész, az Android L ugyanis szinte minden ízében megújul úgy, hogy alapvetően a rendszer logikája a megszokott marad.

Egy teljesen új felületet álmodtak meg a tervezők, az új formanyelvet Material Design néven mutatták be. Ennek alapvetően az a lényege, hogy sokkal egyértelműbb és logikusabb egy olyan felhasználói felület, amely azon alapszik, hogy az emberi agy számára könnyebben emészthető, ha rétegesen épül fel egy interfész, mintha papírlapok kerülnének egymás tetejére. A letisztult, de ugyanakkor sokszínű, mégsem bazári design igen látványos, a több réteget imitáló alkalmazásfelületek okosan épülnek egymásra, finom árnyékolással, kiemelésekkel operál a rendszer, sokkal modernebbnek, frissebbnek hat, mint a Holo UI.

A Material Design másik irányelve, hogy nem csak az egyes képernyők, hanem az alkalmazások közötti váltások során is olyan animációkkal teszi élethűbbé a felületet, amely kvázi megmutatja a felhasználóknak, hogy miképpen csöppentek egyik képernyőről a másikra. Finom átmenetekkel változik meg a kép a kijelzőn, ez tetten érhető gördítéseknél, a listában történő kiválasztásoknál és akkor is, ha információk jelennek meg és tűnnek el. Ez rengeteg gyári alkalmazásnál új felületet jelent, megváltozik a tárcsázó, a számológép, a GMail, a böngésző is, a megmutatott képek és demók alapján igencsak szemrevaló lett a rendszer.

Természetesen funkcionális változások is akadnak, egyszerűbb lesz a notifikációs függöny kezelése, jöhetnek felugró ablakban az eseményekről értesítések (például játék közben SMS), egy kiegészítő csomag pedig csak arra szolgál majd, hogy a grafikai teljesítmény is javuljon. Ezt egy Nvidia megoldást használva demózták, igen impresszív volt a kijelzőn látható videó, már-már konzolszintű grafikát ígérve. Az eddigi Dalvik motor végleg nyugdíjba vonul, helyét az ART veszi át, ami teljesítménynövekedéssel és 64 bites architektúrák támogatásával kecsegtet. Platformszinten bekerül a rendszerbe az energiatakarékos üzemmód, amely a Google szerint 90 perccel megnyújtja a készenléti időt.

Nem kapcsolódik szorosan az Android L-hez, de egy új termékvonal is elindul, ennek neve Android One. Ez egy olyan hardveres követelményrendszer, amelynek eredménye egy olcsó, de mégis jól használható okostelefon lehet, ezzel szeretné a Google biztosítani azt, hogy a fejlődő országok piacain is Androidra váltsanak a felhasználók. Az Android One minősítést azok a telefonok kaphatják meg, amelyek megfelelnek ezeknek a követelményeknek, és a Google szerint meghatározott, minőségi komponensekből épülnek fel. Az Android One az indiai piacon debütál több gyártó és szolgáltató együttműködésével, a készülékek ára pedig 100 dollár alatt kell maradjon. A példaként mutatott készülék 4,5 inches kijelzőt, két SIM-es működést, microSD támogatást és FM-rádiót kapott. Az Android One platform készülékein nem lesz a gyártók kénye-kedve szerint átszabott UI, vélhetően kicsit szűkebb lesz a boltokba kerülő telefonok szoftveres kínálata is (kevesebb előre telepített app), ez viszont a későbbi könnyebb frissítés miatt alakul így.

Okosórák

A várakozásoknak megfelelően hangsúlyos szerepet kaptak az okosórák. A Google külön platformot fejlesztett ezekre az eszközökre, ezt Android Wearként ismerhetjük már, most viszont végre a végleges szoftvert láthattuk, amit az is jól jelez, hogy már a mai napon kaphatóvá válik két ilyen eszköz is a Google Play áruházban - szerencsésebb országokban. Az Android Wear már a Material Design irányelvei szerint készült el, a legfontosabb információk kártyákon láthatók. Fontos része a rendszernek a hangvezérlés, ami sajnos magyar nyelven nem működik.

Az Android Wear folyamatos kapcsolatban van az okostelefonunkkal, szinkronizálódnak az értesítések (azaz amit az órán eltakarítunk, az a telefonról is eltűnik), s mivel a fejlesztői SDK-t a Google már korábban elérhetővé tette, ezért már most számos alkalmazás letölthető az órákra. Ráadásul ha a telefonunkra telepítünk egy olyan appot, aminek van okosórás verziója is, akkor a telefonunk automatikusan letölti és átküldi az órára ezt is, ha azt érzékeli, hogy egy Android Weart futtató kiegészítő kapcsolódik a készülékünkhöz. További újdonság, hogy az Android L érzékeli, ha az óra a közelben van és nem igényli a biztonsági megoldásokat a kijelző feloldásakor, ha azonban az óra messzebbre kerül, akkor már beállítás szerint kéri a kódot, vagy a feloldási mintát.

Összesen három okosórán mutatta be a Google az Android Wear képességeit. Ebből kettőt már kvázi ismerhetünk, az LG G Watch mellett előkerült a világ kockábbik felét lázban tartó, kör alakú kijelzővel rendelkező Moto360 is, amiről az is kiderült, hogy még egy ideig nem lesz kapható, a nyár végén kerülhet a boltokba. A G Watch és a Motorola óra mellett azonban az I/O-n mutatkozott be a Samsung Gear Live, amire lehetett ugyan számítani, de ez végre tényleg meglepetés volt.

Gear Live
Gear Live

A Gear Live nagyon hasonlít a Gear 2-re, 1,63 inches, AMOLED kijelzőt kapott, az akkumulátor 300 mAh-s, a belső tárhely 4 GB méretű. Jó hír, hogy nem maradt ki ebből sem a pulzusmérő, ami azért is fontos, mert az I/O-n a Google a Fit platformot is leleplezte, ami lehetőséget biztosít a fejlesztőknek arra, hogy olyan alkalmazásokat kreáljanak, amelyek ezeket a szenzorokat elérik és az információkat az Android Wear platformon megjelenítik. A Samsung Gear Live 200 dolláros áron indul odakint, reméljük, hogy idővel hazánkban is elérhető lesz.

G Watch - fém szíjjal
G Watch - fém szíjjal

Az LG órája 1,65 inches, IPS kijelzőt kapott, itt tudjuk, hogy egy Snapdragon 400-as SoC van a burkolat alatt, a RAM mérete 512 MB, a belső tárhely itt is 4 GB méretű, a telep pedig 400 mAh-s. Ára 229 dollár, tehát minimális az eltérés a két koreai cég terméke között, ráadásul mindkettő vízálló (IP67), akárcsak a még nem elérhető Moto360.

Chromebook, autók, tévék

Természetesen szó esett a Chromebook termékvonalról is. Az I/O kapcsán két fontos újítás emelhető ki a rendszerrel kapcsolatban. Egyrészt sokkal szofisztikáltabb lett az okostelefonunkkal való szinkronizáció, az értesítések bekerültek a Chromebookba is és megjelennek a gépen, ahogyan a bejövő hívások és üzenetek is kezelhetők a telefon használata nélkül, ha az Android rendszerű mobilunk ugyanazon a hálózaton lóg. Még arról is notifikálja a Chromebook a felhasználót, ha a telefonja éppen a lemerülés szélén áll. A másik újítás, hogy minimális erőfeszítéssel az Android rendszerű appok futhatnak a Chromebookon is, ezzel egy új platform válik a fejlesztők számára könnyen elérhetővé. A Chromebook igen népszerű az Egyesült Államokban, 2014-től már a világ 15 országában lesz kapható, és egyre több hardveres partner áll be a platform mögé, többek között a Dell és a Lenovo.

Új frontot nyitott a Google az autós iparágban is, vezetés közben ugyanis sokan használnak okostelefont, ugyanakkor az USA-ban a balesetek 25%-ban szerepet játszik az is, hogy a sofőr a mobilját babrálja. Az új megoldással az autóba épített kijelzőt használja az okostelefon arra, hogy ott olyan tartalmat jelenítsen meg, ami amúgy is releváns (navigáció, bejövő hívások, zene), de az egész rendszer alapvetően úgy működik, hogy a mobilról jön minden információ. A hívásokat, a navigációt hangvezérléssel is kezelhetjük, még az üzeneteket is felolvassa a rendszer, sőt, ezekre hanggal válaszolni is lehet. Persze ennek elterjedéséhez az is kell, hogy a Google meggyőzze az autógyárakat arról, hogy az Android Auto platformra felkészítsék a gépkocsit, az előadás során egy Kia modellen mutatták be a funkciókat. 28 autógyártó egyébként már jelezte elkötelezettségét, a teljesség igénye nélkül az Audi, Mazda, Suzuki, Seat, Renault négykerekűiben is láthatunk majd megfelelő eszközöket (a teljes lista a mellékelt képen látható).

Beköltözik az Android a tévékre is, de nem úgy, hogy egy külön dobozkát vásárol a júzer, vagy éppen egy HDMI dongle-t dugdos a tévé hátuljába. Konkrét tévék jönnek Android rendszerrel, egyelőre a Sharp és a Sony állt be az új platform mögé, ami egy totálisan átalakított kezelőfelületet jelent, tehát nem egy táblagépes Android fog virítani a képernyőn, hanem egy olyan interfész, amit a Google direkt tévékre tervezett. Naná, hogy ettől még gond nélkül futnak például a játékok rajta, de ez csak egy felhasználási terület.

Az Android TV ugyanis elsősorban tartalomfogyasztáshoz készült, a Google szerint egy négy irányú gomb és egy hangerőszabályzó elég az irányításhoz. Ennek megfelelően okostelefonról, okosóráról, vagy egy kutya közönséges játékos kontrolleről is irányítható lesz. Ha szöveges keresésre van szükség, akkor megint a hangvezérlés jöhet szóba, a Google természetesen előtérbe tolva saját szolgáltatásait ajánl tartalmakat, de megjelennek harmadik féltől származó találatok is, megfejelve YouTube videókkal. A Chromecastról sem feledkeztek el, a jövőben ennek segítségével tükrözhető lesz a telefonunk kijelzője a tévére, igaz, egyelőre még szűkös a támogatott eszközök listája.

Fentieken túl esett szó a munkahelyi környezetbe történő integrációról, beépül a rendszerbe a Samsung KNOX, a Google Drive-ban már prezentációk összeállítására is nyílik lehetőség, a Word fájlokat pedig natívan kezeli a felület. A céges felhasználók 10 dollárért korlátlan tárhelyet kaphatnak, sokat fejlődött a Google Play is. A nyitóelőadást online közvetítés segítségével állítólag egymillió néző követe nyomon, ők mind láthatták, ahogyan a felhő szolgáltatásokról szóló prezentációt megzavarja egy bekiabáló. Az viszont biztos, hogy ugyanez az egymillió ember minden bizonnyal némi irigységgel vette azt is tudomásul, hogy a jelenlévők mindegyikének a Google kioszt egy Moto360-at, illetve szabadon választhatóan egy LG, vagy Samsung okosórát is.

Most tudták meg, hogy kapnak két okosórát
Most tudták meg, hogy kapnak két okosórát

A teljes keynote itt tekinthető meg.

Bog

A cikk elkészítésében a Telekom 4G/LTE mobilinternet volt segítségünkre.

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés