Alapok

Az elmúlt időszakban jó néhány navigációval kapcsolatos kütyü futott már át szerkesztőségünk kezén (némi képzavarral élve - Bog), azonban nem lankad a lelkesedés, és nem állnak sokáig az újabb eszközök sem tesztelőre várva. A TomTom One legújabb változatára sikerült elsőként lecsapnom, ami nem is jött rosszul, hála a négynapos hétvégének, a tűző napsütésnek, és annak, hogy a saját navimat kölcsönadtam. Gondoltam, a tesztkütyüvel is jól elleszek, hiszen csak Esztergomba igyekeztem. Rosszul gondoltam.

Kezdjük azonban az elején. A narancssárga dobozba csomagolt eszköz első ránézésre profizmust sugall. Nézzük a hozzá csomagolt tartozékokat: autós töltő, USB kábel, autós tartó és a navi szoftver egy SD kártyán. Ezek mellett természetesen ott lapulnak a kötelező CD és a kézikönyvek, azonban hálózati töltő például nincs a csomagban. Szerencsére lemerülve kaptam a kütyüt, így kicsit várnom kellett a beélesítéssel, amíg nem kerültem autó, vagy számítógép közelébe.

Pár dolog már ekkor nem tetszett. Egyrészt az autós tartó. Szokásos üvegre cuppantós típus, azonban ezúttal nem egy karral kell megfeszítenünk a tapadókorongot, hanem egyszerűen az üvegre kell nyomni, és reménykedni, hogy ott marad. Nem így volt természetesen. A legváratlanabb pillanatokban találtam a földön a navit. Elsőként az utcából való kikanyarodás után zuhant az ölembe, méghozzá úgy, hogy közben sikerült az indexet is bekapcsolnia (mindig bal oldalra rakom a navikat, mert különben kitakarnák a Yaris középkonzolját). Második körben egy villamossínen való átkeléskor zuhant a padlóra, és sikeresen becsúszott a pedálok közé. Gondolom nem kell részleteznem, hogy mennyire csuklottak a tervezők otthon. Harmadik alkalommal a benzinkúton szálltam vissza az autóba, amikor is a lábam alatt valami keményet éreztem. Ekkor döntöttem úgy, hogy bevetem a gyermekkorom emlékeit a tapadókoronggal kapcsolatban: benyálaztam. Így sikerült elérnem, hogy csak a macskaköves utakon kelljen aggódnom.

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!