Gyorskeresés
T-Mobile HSDPA - húzzunk bele!
Hazánk legnagyobb szolgáltatója a rendelkezésünkre bocsátott egy HSDPA kártyát, amit várakozásokkal telve nyüstöltünk.
Hirdetés
Hogy is volt?
A T-Mobile jóvoltából vendégeskedik nálunk egy HSDPA adatkártya, és mivel elég sokat mozgunk HSDPA által lefedett helyen, ezért úgy véltük, hogy érdemes megosztani a tapasztalatainkat.
Azért, hogy képben legyünk, mindenképpen beszélnünk kell az előzményekről mobil internet szempontjából, legalább madártávlatban. Legelőször egyetlen alternatíva nyílt a mobiltelefonról történő internetezésre, ami igen drága volt, így nem túlzottan elterjedt. Ez volt a betárcsázásos technika, amivel adathívással felhívtuk az internet szolgáltató által megadott számot, így jött létre a kapcsolat. Ez általában 1,8 Kb/s sebességre volt képes, ennek továbbfejlesztett verziója volt a HSCSD, amely négy vonalat kapcsolt össze, sok-sok pénzért. Ezután jött a GPRS, mint egyetlen normális mobil internet lehetőség. Ezzel mindössze maximum 6,7 Kb/s sebességet csikarhattunk ki készülékünkből, azonban ennek ellenére igen sikeresnek tekinthető a mai napig. Kiépültsége és támogatottsága révén igen sokan használják. Jelen sorok írójának is körülbelül fél évig ez volt az egyetlen lehetősége az internetezésre. Egy hátránya volt, mégpedig a lassúság. Türelmetleneknek ezért nem ajánlott.

Ezután hazánk szolgáltatói közül kettő bevezette az EDGE hálózatot, ami a GRPS-nél csaknem 6x gyorsabb sebességre volt képes, átlagosan 30 KB/s letöltési sebességgel, ideális esetben.

Majd nem is olyan régen jött el az igazi áttörés ideje, amikorra mindhárom hazai szolgáltató megkezdte harmadik generációs szolgáltatásának indítását. Ennek letöltési maximuma 64 KB/s, és tapasztalataink alapján azért ezt még nem könnyű elérni, de a sebesség már így is megközelíti a jelenleg választható szélessávú internet szolgáltatások alsó határát. Ha eddig azt hittük, hogy ezzel megérkeztünk a fejlődés végéhez, akkor most csalódást kell okoznunk. Megérkezett ugyanis a T-Mobile jóvoltából a HSDPA, amely még a 3G-nél is jóval nagyobb sávszélességet biztosít. Ez nem csak duma, megmutatjuk, hogy mennyire nem.
A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!
Azóta történt
-
HSUPA modemek - feltöltés, gyorsan
Csokorba gyűjtöttünk néhány nagysebességű modemet azok számára, akiknek a HSDPA sem elég.
-
Újabb HSDPA variációk
Variációk irodai környezetre és terepre: adatkártya hegyek, ütésálló notebook és egy router.
-
Notebookok nagysebességen
Két notebook, egy adatkártya, valamint egy HSDPA képes SIM. Ezek mellett nem mehettünk el szó nélkül.
-
HTC Trinity - majdnem válóok
A HTC ismét nagyot alkotott – és nem méretre értve.
-
Samsung Z560 - féktelenül
Az első HSDPA telefon a T-Mobile kínálatában jelent meg. Gyorsabban jönnek az oldalak, mint ahogyan pislogunk.
-
HTC TyTN - túlfejlett
Gyakorlatilag mindent tud a HTC Windows alapú készüléke, de headset nincs hozzá.
Előzmények
HSDPA hálózat a Nokiától
Újabb 3 vidéki városban a T-Mobile 3G
Terjeszkedik a HSDPA
2 Mbit/s sebességű mobilhálózat a T-Mobile-tól
A Nokia és a T-Mobile technikai együttműködése
Csak döcög a 3G
-
T-Mobile 3G - harmadik sebesség
Egy hétig nyúztuk hazánk legnagyobb szolgáltatójának harmadik generációs hálózatát.
Gyártók, szolgáltatók
Percről percre
Megérkezett a Fujitsu ETERNUS CS High End V5.1
A vállalat új célgéppel optimalizálja a mentést...
Temérdek átnevezett GeForce landolt az üzletekben
A gyártók természetesen beneveznek a nemrég bef...
Sorcery - launch trailer
A mai napon jelent meg Európa szerte a PlayStat...
A Data Killer elektromágneses sokkolója egy pillanat alatt törli az adatokat
Fizikai károsodás nélkül, mégis brutális hatéko...
Reklámszűrőt kínál egy televíziós szolgáltató
A műholdas televíziós szolgáltató felvevőjének ...
Diablo III: Világrekord eladás
Megjelenése óta a Blizzard játéka mintegy 6,3 millió példányban kelt el, csak az első 24 órában 4,7 millióan jelentkeztek be a szerverekre.
VESA buszos VGA-k tesztje
Közel 20 éves VGA kártyákat eresztek össze folyadékhűtéssel, extrém tuninggal.
Csalásgyanú a Facebook IPO-nál
Az amerikai felügyeleti szervek vizsgálatot indítottak, mivel felmerült a gyanú, hogy nem a valós adatok alapján határozták meg a cég piaci értékét.
Hirdetés
Vodafone Smart Tab 10 kétmagos processzorral
PR
19 900 Ft kezdőrészlettel, 5508 Ft havi törlesztővel, két hónapig 8GB internettel, ha két évre a MobilNet 14 csomagot választod! Rendeld meg online, díjmentes házhozszállítással!







