Bevezető
Amikor Barcelonában, a Mobile World Congress keretein belül a Sony egy igen rosszul szervezett sajtóeseményen bemutatta a három új okostelefonját (amelyek közül az Xperia S már ismert volt) a nép, az istenadta nép a visszajelzések szerint a középső, P nevű modellre gerjedt leginkább, hiszen sokan áhítoznak minőségi anyagokból készült, egyedi formájú telefonra. Éppen ezért örvendeztünk, amikor a gyártó hazai képviselete megküldte a lapos dobozt, s ezzel egyidőben meg is indult az itthoni forgalmazás.
Az Ericssontól megszabadított Sony számára kulcsfontosságú, hogy növelje piaci súlyát a mobilkommunikációban, hiszen a vállalat igen gyenge eredményeket produkált, manapság viszont úgy tűnik, hogy azok a cégek, amik sok-sok különböző terméket gyártanak a fűnyírótól kezdve a jégszekrényig, bevételük zömét ezen a területen hozzák össze. A Samsung mellett ilyen az LG is, úgyhogy a Sony-nak nagyon kell magát pörgetnie ahhoz, hogy a mobilos üzletággal ellensúlyozni tudja a többi terület gyengélkedését.
A termékstratégia egyszerű, átlátható, szépen tagolt, de ez már a Sony Ericsson utolsó évében is így volt. Nem csinálnak hatvanféle okostelefont, egy-egy modellel képviseltetik magukat minden kategóriában, s igyekeznek úgy felépíteni a portfóliót, hogy hasonló hardverek dolgozzanak a különböző telefonok burkolatai alatt, amely jót tesz a frissíthetőségnek. Ez a nagyon egyforma hardverre való építkezés azonban most kissé megborulni látszik, hiszen az Xperia S és az Xperia P háza mögött igencsak eltérő komponensek szolgálják a felhasználók igényeit. A gond csak az, hogy függetlenül 125 ezer forintot kérnek a masináért, ami egy kétoldali infarktus veszélyét is magában foglalja, tudván, hogy az Xperia S ennél pár ezressel bizony olcsóbb. Nagyon kemény a kezdőár, ennek masszívan kell esnie ahhoz, hogy az Xperia P egyáltalán szóba jöhessen.
A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!
