Sony Xperia M - inkább előd, mint utód

Bevezető, tartozékok

A Sony nem ma kezdte, én például kristálytisztán emlékszem még arra a zenés-táncos mulatságra, amikor megpillantottam valakinek a kezében a J6-ot, és csorgó nyállal vettem tudomásul azt, hogy ez a telefon bizony nagyon tetszik nekem. Érdekes módon ehhez képest az első telefonom Ericsson volt. A két cég pedig egy szép napon egyesült, majd közösen igyekeztek meghódítani a mobilos iparágat, ami például a Walkman modelleknek köszönhetően többé-kevésbé sikerült is. Legalábbis egy ideig, hiszen az érintőkijelzős telefonok színre lépésével a gyártópáros sikerszériája jelentősen csökkent, majd tavaly év elején szét is váltak, a Sony egy akvizíciót hajtott végre, szólt a jól ismert mondás, hogy a végén mindig csak egy maradhat.

Sony Xperia M
[+]

A Sony piacpolitikája egyértelmű, ők is igyekeznek a legtöbb fronton támadni, így lassan szinte minden okostelefonos kategóriában találunk valamilyen japán gyártó műhelyéből kikerült készüléket, mivel a hagyományos mobilok gyártásából már rég kifaroltak. A formavilág egyedi, ezáltal a felhasználók is olyan eszközöket vásárolhatnak meg, melyről nem jut eszükbe más gyártó modellje. A japánok ráadásul igyekeznek az öreg kontinensen is megalapozni a vízálló telefonok iránti vágyat és alapelvárást, ami egyébként a Távol-keleti országokban már jó ideje megtörtént. A Sony Xperia M-et talán az Xperia L utódjának is lehetne tekinteni, ami nem is véletlen, mert lényegében sok mindenben fejlődött hozzá képest, de például egy Xperia P még mindig nagy falat számára.

Sony Xperia M
[+]

A csomagolás egyáltalán nem hoz forradalmi változásokat, fehér alapon láthatunk egy sajtóképet, a telefon megnevezésével együtt. Felfelé kell kinyitni a dobozt, mely mozdulat után azonnal a készüléket pillanthatjuk meg. A japánok itt is elég módszeresen pakolták el a tartozékokat, külön rekeszbe helyezték a microUSB kábelt, a töltőfejet, a leírásokat és a headsetet is, amihez egyébként még pót fülgumikat is kapunk. Az Xperia M a fiatalosság szellemében készült, fekete, fehér, sárga és lila színű hátlappal is megvásárolható, méghozzá egy- és kétkártyás változatban.

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!

  • Kapcsolódó cégek:
  • Sony

Azóta történt

Előzmények

  • Sony Xperia ZR - ugrás a medencébe

    A japánok újdonsága az igazi vízállóságot hozza el nekünk, víz alatti fényképezést tesz lehetővé, ráadásul mindezek mellett hardveres téren is az élen jár.

  • Sony Xperia Tablet Z - gyönyörűségem

    Lélegzetelállító külsővel, erős hardverrel és IP57-es minősítéssel érkezik a japánok újdonsága, alig van hibája, de az ára sem alacsony.

  • Sony Xperia L - rutinosan homorít

    Jókora, de mégsem csúcsmodell. A középkategóriára lő a japán gyártó, itt még a TFT kijelzőt is jobban elnézi az ember, pláne ezzel a formatervvel.

  • Sony Xperia SP - a jónevű japán

    Az Xperia S utódjának tekinthető készüléknek csak itthon cseng bénán a neve, senkiháziak kezében a popszakma, de a Sony mobilos részlege szerencsére nem járt így.

Hirdetés