Gyorskeresés
Sony Ericsson Z750i - késői expressz
A Z610i HSDPA hálózatokon is működő testvérére igen sokat kellett várni. Túl sokat.
Hirdetés
Bevezető
A Sony Ericsson Z610i-t szerettük. Pofás, korrekt szolgáltatáskínálattal rendelkező, jól összerakott telefon volt. Már talán nem is gyártják, de az biztos, hogy a hazai szolgáltatók kínálatából kikopott. Szinte ezzel egyidőben jelentette be a Sony Ericsson a Z750i-t is, amely az előbb említett készülék ikertestvérének is tekinthető, a legfontosabb különbség a HSDPA támogatásban keresendő.

Papíron tehát a Z750i az első HSDPA adatkommunikációval felvértezett Sony Ericsson. A valóságban azonban a W910i sokkal hamarabb piacra került, a K850i is megelőzte, már-már azt is gondolhattuk volna, hogy a Z750i csupán mókusvakítás, amikor egyszer csak megjelent a hazai GSM kiskereskedések kínálatában. Bevallom, magamtól sosem vettem volna észre, egy lelkes olvasó értesített, hogy talán el lehetne kérni egyet tesztelésre az XXL GSM-től, úgyhogy a jelzést tett követte.

Nevezett bolt egy kicsit szkeptikusan rendelte meg számunkra az eszközt. Nem hisznek ugyanis benne, hogy ennyi idővel a Z610i után ez még piacképes lehet, én viszont azt gondolom, hogy pont azért lehet az, mert ennyi idő eltelt, a forma szinte örök, az elődmodell újonnan már nehezen hozzáférhető, ráadásul itt van a mérlegben a HSDPA is, mint erős érv.
A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!
Azóta történt
-
Sony Ericsson Z320i - okos alsós
Csak a Bluetooth hiányzik ahhoz, hogy árához képest tökéletes telefonról beszélhessünk. No meg a formaterv…
Előzmények
CES 2008: Sony Ericsson W760i GPS funkcióval
-
Sony Ericsson K660i - zöldség
Főleg formatervével és színeivel próbál hódítani a gyártó szerint internetezésre fejleszetett készülék.
-
SE W890i - tökéletes korrekció
A W880i utódja csak előnyére változott. A kritikus pontok kijavításra kerültek, a szépség pedig nem csorbult.
-
SE V640i - többet, elegánsabban
A V630i közvetlen utódja szintén a piros szolgáltatónál kapható. Live és elegancia?
Sony Ericsson HSDPA USB modem
Sony Ericsson K660: Ifjú webmester
Sony Ericsson W890i: Karcsú HSDPA mobil
Sony Ericsson K630i: HSDPA és EDGE
Gyártók, szolgáltatók
Percről percre
Megérkezett a Fujitsu ETERNUS CS High End V5.1
A vállalat új célgéppel optimalizálja a mentést...
Temérdek átnevezett GeForce landolt az üzletekben
A gyártók természetesen beneveznek a nemrég bef...
Sorcery - launch trailer
A mai napon jelent meg Európa szerte a PlayStat...
A Data Killer elektromágneses sokkolója egy pillanat alatt törli az adatokat
Fizikai károsodás nélkül, mégis brutális hatéko...
Reklámszűrőt kínál egy televíziós szolgáltató
A műholdas televíziós szolgáltató felvevőjének ...
Diablo III: Világrekord eladás
Megjelenése óta a Blizzard játéka mintegy 6,3 millió példányban kelt el, csak az első 24 órában 4,7 millióan jelentkeztek be a szerverekre.
VESA buszos VGA-k tesztje
Közel 20 éves VGA kártyákat eresztek össze folyadékhűtéssel, extrém tuninggal.
Csalásgyanú a Facebook IPO-nál
Az amerikai felügyeleti szervek vizsgálatot indítottak, mivel felmerült a gyanú, hogy nem a valós adatok alapján határozták meg a cég piaci értékét.
Hirdetés
Vodafone Smart Tab 10 kétmagos processzorral
PR
19 900 Ft kezdőrészlettel, 5508 Ft havi törlesztővel, két hónapig 8GB internettel, ha két évre a MobilNet 14 csomagot választod! Rendeld meg online, díjmentes házhozszállítással!







