Sony Ericsson Xperia pro - gomb a kabáthoz

Bevezető, tartozékok

Szokták mondani, hogy a történelem ismétli önmagát. Nos, a mobilok terén is kicsit hasonló a helyzet. Régen ugyebár a klasszikus, nyomógombos telefonok voltak a meghatározók, majd elindult az érintőképernyős korszak, amelynek jelenleg is fénykorát éljük. Ám időközben átalakultak a mobilozási szokásaink is. Ma már egyáltalán nem különc dolog, ha valaki akár a magán, akár a céges e-mailjeit a mobilján olvassa, mi több, arról ír. Aztán itt vannak a közösségi oldalak, elsősorban a Facebook, amit elég sokan használnak kapcsolattartásra, posztolnak, feltöltenek, csetelnek.

Sony Ericsson Xperia pro
[+]

A kulcsszó pedig a szövegbevitel. Ugyanis hiába tért át mostanra szinte minden gyártó a kapacitív kijelzőre, hiába növekedtek a képátlók, hiába van nagyméretű, fekvő elrendezésű virtuális billentyűzet, a gépelés még mindig a valódi, fizikai gombokon az igazán tökéletes (persze nem árt, ha maga a billentyűzet is jól van kialakítva). A gyártók viszont csak mostanában kezdenek erre ráébredni, ami a növekvő számú „hibrid”, érintős kijelzővel, de hagyományos, teljes gombsorral ellátott telefonokban realizálódik. Azt hiszem, a legtöbben azon a véleményen vannak, hogy a kicsúsztatható kialakítás az ideális, hiszen így megmaradhat a nagyméretű képernyő, míg a candybar változatnál ez nem megoldható, hiszen vagy a billentyűzet lenne túl kicsi vagy a telefon lenne óriási.

Sony Ericsson Xperia pro
[+]

A Sony Ericsson Xperia pro, melyet a GsmLine-tól kaptunk, az ideálisabb és egyúttal jelenleg elég ritkán alkalmazott megoldást követi. Szokványos dobozban érkezett a telefon, amelyben szokványos tartozékokat találunk. A hálózati töltőfej és USB kábel mellett egy agybadugós füles, cserélhető gumipárnákkal, meg némi papír hever benne. Bónuszként a mobilban már előre behelyezve figyel egy 8 GB-os memóriakártya, úgyhogy tárhely lesz bőven.

Sony Ericsson Xperia pro
[+]

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés