Gyorskeresés
Sony Ericsson W302 - nagyon apró változások
Újabb Walkman telefon került a kezünkbe, a W890 formai megoldásai lecsusszantak a középkategóriába.
Hirdetés
Bevezető
A trend az, hogy a felsőbb kategóriájú telefonokban megjelenő funkciók és szolgáltatások szép lassan (néha gyorsan) lecsúsznak az olcsóbb készülékekig, hogy aztán ezekben éljenek tovább, s terjedjenek el viszonylag rövid idő alatt. Így volt ez a Bluetooth kapcsán, a kamera esetében, így lesz GPS-nél, vagy az érintőkijelzőnél is. Nincs is ezzel semmi baj.
A gyártók is tudják ezt, s számos cég csinálja, hogy ami tavaly, tavalyelőtt a csúcsmodell funkcionalitása volt, mára már középáras telefonokban megvásárolható. A csúcsmodell pedig utódot kap, szebbet, jobbat, s természetesen drágábbat. A Sony Ericsson egy kicsit máshogy közelíti meg ezt a témát.
A W595 esetében már jeleztem, hogy számomra ez egy kicsit átrajzolt W910i. Persze megközelíthetjük onnan is, hogy mennyit fejlődött a modell a W580 óta, amivel nem is vitatkoznék, nálam inkább az verte ki a biztosítékot, hogy meg sem próbálták más köntösbe burkolni az újdonságként kikáltott faceliftet. Erre most itt van az XXL GSM-től kapott W302, a képeken pedig szerintem látszik, hogy itt sem sokat szenvedtek új formák kitalálásával. Hölgyeim és Uraim, íme a W890 desing újraéledése, közreműködő partner pedig - bizony - a Sagem.
A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!
Azóta történt
-
Sony Ericsson S312 - szép és ennyi
Újabb Sony Ericsson a szokásos koncepcióra építve: szép külső, átlagos belső. Persze ettől még szerethető.
-
Sony Ericsson W995 - jobb későn, mint soha
A mostanában gyengélkedő gyártó megpróbált mindent egybecsomagolni. Késő?
-
Sony Ericsson W715 - harmadik félidő
G705 és W705 néven a független piacra már kétszer ellőtték ezt a formatervet. Most a Vodafone torkán sikerült lenyomni, bár kissé rágós lett.
-
Sony Ericsson W395 - címkebotrány
Újabb Sagem alapú Walkman készülék érkezett hozzánk. Az F305-re épül, alapvetően korrekt, csak rossz árcímkét raktak rá.
-
Sony Ericsson W902 - méltó régi, nagy híréhez
Kétségkívül ez a készülék most az aktuális király a Walkman telefonok között.
-
Sony Ericsson F305 - játék és muzsika
De nem 10 percben. Játékra kihegyezett, középkategóriás telefon járt nálunk.
-
Sony Ericsson K330 - K ügynök belépője
Nagyon olcsó, de valószínűleg elég strapabíró jószág lett a Sony Ericsson K330. Nem a tudásáért fogják venni.
-
Sony Ericsson S302 - átcsomagolt francia
El lehet adni két ugyanolyan telefont két névvel? Akkor is, ha pontosan ugyanakkor jelennek meg?
Előzmények
Sony Ericsson bemutató videók
Készül a W350 Walkman utódja
A Sony Ericsson 2009-es titkai
-
Sony Ericsson W595 - klónozás
Déjà vu. Hiba a mátrixban? Nem, csak már megint egy Sony Ericsson, ami semmi újat nem mutat.
-
Sony Ericsson W980 - zene, amely megoszt
A Walkman mobilok jelenlegi ásza a februári premier után végre piacra került. Furcsa.
Sony Ericsson W302 bemutató
-
Sony Ericsson W350i - flip-flap
Zenei készülék retro köntösben, nem is drágán. Okos húzás.
-
Sony Ericsson W380i - széles mozdulat
A Walkman sorozat egyik legújabb összecsukható darabja került a kezeink közé, de érdemesebb azt mondani, hogy elé.
-
SE W890i - tökéletes korrekció
A W880i utódja csak előnyére változott. A kritikus pontok kijavításra kerültek, a szépség pedig nem csorbult.
Gyártók, szolgáltatók
Percről percre
Megérkezett a Fujitsu ETERNUS CS High End V5.1
A vállalat új célgéppel optimalizálja a mentést...
Temérdek átnevezett GeForce landolt az üzletekben
A gyártók természetesen beneveznek a nemrég bef...
Sorcery - launch trailer
A mai napon jelent meg Európa szerte a PlayStat...
A Data Killer elektromágneses sokkolója egy pillanat alatt törli az adatokat
Fizikai károsodás nélkül, mégis brutális hatéko...
Reklámszűrőt kínál egy televíziós szolgáltató
A műholdas televíziós szolgáltató felvevőjének ...
Diablo III: Világrekord eladás
Megjelenése óta a Blizzard játéka mintegy 6,3 millió példányban kelt el, csak az első 24 órában 4,7 millióan jelentkeztek be a szerverekre.
VESA buszos VGA-k tesztje
Közel 20 éves VGA kártyákat eresztek össze folyadékhűtéssel, extrém tuninggal.
Csalásgyanú a Facebook IPO-nál
Az amerikai felügyeleti szervek vizsgálatot indítottak, mivel felmerült a gyanú, hogy nem a valós adatok alapján határozták meg a cég piaci értékét.
Hirdetés
Vodafone Smart Tab 10 kétmagos processzorral
PR
19 900 Ft kezdőrészlettel, 5508 Ft havi törlesztővel, két hónapig 8GB internettel, ha két évre a MobilNet 14 csomagot választod! Rendeld meg online, díjmentes házhozszállítással!










