Első benyomások

Sok kritikát kapunk azzal kapcsolatban, hogy sokat fikázzuk a telefonokat, és mindig csak a rossz oldalát nézzük a gyártók fáradozásainak. Nos, előre szólok, hogy a T250i is erre a sorsra jutott, és ez nem azért van, mert divat fikázni. Egy tesztnek csúfolt cikkben egyszerűen muszáj kiemelni egy készülék gyengeségeit, különben betelik a mailboxom azoknak a leveleivel, akik megvették a készüléket, és annak ellenére, hogy én jót írtam róla, valójában egy hatalmas csalódás volt. Pont a napokban gondolkodtam el azon, hogy vajon mennyire lehet népnevelő, esetleg valóban választást segítő hatása a cikkeinknek, és rájöttem, hogy az olvasóink egyre bővülő rétegét tekintve nagyon.

Ott ugyan még nem tartunk, hogy csillagokat vegyünk el vagy adjunk gyártóknak, de lehet, hogy egyszer eljutunk erre a szintre is. Kötelességünknek érezzük tehát, hogy ha valami nem jó, akkor azt megírjuk, ha pedig valami a tökéletest súrolja, azt is kiemeljük. Teszem mindezt most is, annak ellenére, hogy tudom, a vérengző, habzó szájú Sony Ericsson rajongók már első soraimon tépik a billentyűzetet. Bevállalom.

Szóval, szögezzük le elsőként, hogy anno a T200-ra rá voltam kényszerítve. Munkatelefonként kaptam, ennek megfelelően gyűlöltem. Lehet, nem lett volna így, ha mindez nem négy évvel ezelőtt történik, hanem tízzel, de ez más kérdés. Szóval, lecseréltem amint lehetett, egy Alcatel 715 volt a nyertes, amit nem bántam meg. Csak azt, hogy később eladtam, de ez már más lapra tartozik. Szóval, eleve ellenszenvesen kellett volna hozzáállnom a T250i-hez, de nem így alakult: rossz szokásomhoz híven most is csak a tesztidőszak legvégén kezdtem el keresni a számozást. Addig nem is érdekelt, és csak akkor esett le, minek is az utódja, s csak ekkor támadtak bennem "nosztalgikus" érzések.

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!