Gyorskeresés
Mobil, navi
Online vásárlás
RSS csatornák
Sony Ericsson C902 - ügyes (szét)húzás
A C702 után a csúcsmodell is a kezünkbe került. Fémes, vékony, elegáns, mindehhez pedig 5 megapixel dukál.
Alapfunckiók
A 2 inches QVGA kijelző méretét kicsit vékonynak éreztem. Elférne ide nagyobb ablak is, de akkor a körbefutó érintésérzékeny felület maradna ki a funkciók közül: én bizony beáldoznám. A menüről viszont most nem fogunk ódákat zengeni, harmadszorra látom már rövid időn belül, ugyanez dolgozik a W760i és a C702 belsejében is, úgyhogy azok kedvéért, akik netán nem olvasták volna a fent említett két modell tesztjét (bár ezt bármikor lehet pótolni, sőt), röviden ez a lényeg: már nem csak ikonos lehet a főképernyő, hanem körbe-körbe forgatható és egyetlen rajzot mutató lista is, pár dolog animáltabbá és/vagy szebbé változott, az RRS és a játékok pedig átkerültek a média menübe. A többi funkció maradt a helyén, logikus, könnyen átlátható struktúrában, magas szintű paraméterezhetőséggel. Témák most is vannak bőségesen, úgyhogy nem szabhat gátat semmi annak, hogy a magunk elképzelései szerint színezzük át a képernyőt.

A telefonkönyvben sincs meglepetés. 1000 bejegyzésünk lehet összesen 7000 adattal: ez egy darabig biztos elegendő. Mint minden Sony Ericsson, a C902 is azt preferálja, ha a nevek a készülék saját memóriájában vannak, de igény szerint minden változtatásnál készít biztonsági másolatot is a SIM kártyára. A füles megjelenítés már régóta létezik a gyártó modelljeiben, a felvehető adatok listája pedig elegendő megfelel egy átlagos felhasználó igényeinek.

Az üzenetkezelés is hozza a szokásos profizmust. A prediktív szövegbevitel segít a gépelésben, az MMS-ek maximális mérete 300KB lehet. Az email kliens továbbra is kezeli a csatolmányokat (bár a telefon az Office doksikat nem tudja megnyitni), méretkorlátozásnak nincs jele, ha becsatolok 10 megányi képet, akkor lelkesen nekiáll elküldeni még abban az esetben is, ha csak GPRS hálózatot lát.

Naptárunk heti és havi nézetben üzemel, utóbbi esetben szépen satírozgatja a táblázatot az időbeosztásunknak megfelelően, ha egyszerre két dolgot akarunk csinálni, akkor szól, majd satíroz tovább. Az ébresztés a szokásos opciókkal érhető el, a kódmemória, a számológép, a stopper és az időzítő a szokásos módon került bele a C902-be, semmi meglepővel nem fogunk találkozni.
A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!
BitMarket ajánlatok
-
Sony Ericsson T715i
Specifikációk: Video felvétel, Színes kijelző, Bluetooth, 3G (UMTS), Modell: átlagos, Árnyalatok száma: 262 144,...
36 000 Ft-tól -
HTC Desire
Specifikációk: Video felvétel, Színes kijelző, Wi-Fi (WLAN), Bluetooth, 3G (UMTS), Okostelefon, Modell: átlagos,...
119 849 Ft-tól -
LG GB115
Specifikációk: Színes kijelző, Modell: átlagos, Árnyalatok száma: 65 536, Felbontás: 128 x 128 pixel, Megapixel:...
15 990 Ft-tól
-
MyPhone 6670
23 075 Ft-tól -
Samsung GT-S7330
29 900 Ft-tól -
Samsung GT-S5550 Shark 2
36 900 Ft-tól
Még több BitMarket ajánlat...
Azóta történt
-
Sony Ericsson C510 - félmosoly
Középkategóriás, fotózásra kihegyezett eszköz a szokásos formában, a szokásos funkciókkal.
-
Sony Ericsson C905 - nyolcasból ötös
Megjött a Sony Ericsson első 8 megapixeles telefonja, amely sok-sok apró újítást tartalmaz.
-
Sony Ericsson G900 - fókuszban az érintés
A Sony Ericsson G sorozatának jelenlegi legokosabb modelljét kaparintottuk meg. Lassan járj, tovább érsz.
-
Sony Ericsson Z555i - csillogós
A japán-svéd gyártó új, Z szériás készüléke a Nokia Prism babérjaira tör. Hihetetlennek tűnik, de még annál is jobban csillog!
Előzmények
-
Sony Ericsson C702 - Cyber-GPS
Strapabíró, Cyber-Shot és még GPS is van benne. Jól hangzik? Valóban nem rossz, de lehetne sokkal jobb is.
-
Sony Ericsson W760i - navigál a zene
Újabb Walkman telefon bukkant fel a Sony Ericsson kínálatában, ezúttal navigációval felvértezve.
Sony Ericsson: Érthetőbb számozás
MWC: vékony 5 megapixeles Cyber-shot modell
MWC: itt az első GPS-szel ellátott Cyber-shot modell
-
Sony Ericsson K770i - legördülés
A K770i egy újabb Cyber-Shot mobil a gyártótól, a K800i tulajdonságaival.
-
Sony Ericsson K850i - nehéz belekötni
A Sony Ericsson csúcsmodellje mindenre képes, amit a gyártótól elvárhatunk.
-
Sony Ericsson K810i - ráncfelvarrás
Megérkezett a K800i utódja – a külsőn kívül semmi sem változott.

















