Előszó, külső
Már többször is beleestünk abba a hibába, hogy nem teszteltünk le egy mobiltelefont azért, mert az gyakorlatilag csak egy "átcimkézett", más néven futó verziója volt egy általunk korábban már tesztelt készüléknek. A Red Bull RBM2 névre hallgató, nagy érdeklődésre számot tartó androidos mobil ugyanis belülről nézve teljesen ugyanaz, mint a T-Mobile Pulse, viszont ezt a jelek szerint nem tudja mindenki, kapjuk is a leveleket rendesen. Kicsit kisebb játékosokkal, de most is ugyanez a helyzet, az XXL GSM jóvoltából kaptunk egy Sonim XP3.20-E Quest Pro nevű masinát, melynek Land Rover S1 nevű változatát a héten már leteszteltük és rájöttünk, két teljesen ugyanolyan készülékről van szó. Viszont egy rövid tesztet akkor is publikálunk a Quest Pro-ról, hogy a készülék iránt érdeklődők tudják, miről is van szó.
Az XP3.20-E Quest Pro dologban különbözik az eredeti XP3-tól, melyet annak idején jól szét is törtünk a Samsung B2100 társaságában. Az első, hogy nagyobb felbontású a kijelzője, a második, hogy van kamerája, a harmadik, hogy az IP57 helyett az IP67-es szabványnak felel meg, a negyedik pedig, hogy kapott A-GPS modult. Hogy az XP3.20 Questnél (tehát a nem "pro" változatnál) mivel nyújt többet, arra sajnos nem tudtunk rájönni. A készülék csomagolása egyébként a szokásos, csecse kis szerszámosdoboz, amiben rengeteg papírt, egy hálózati töltőt, adatkábelt, hallójáratos sztereó headsetet, övre rakható tartót és egy csavarhúzószerűséget találunk, utóbbival lehet leszedni a két csavarral rögzülő hátlapot.
[+]
Mert annyi olvasó kérte, hogy legyen fotó a csomagolásról...
Az új Sonim nem lett kisebb, mint a régebbiek, valószínűleg soha nem is lesz, a masszív felépítés szükségszerű ahhoz, hogy ütésálló telefont lehessen gyártani, arról nem is beszélve, hogy az amerikai gyártó készülékeiben ülő akkumulátorok kapacitása - és ebből adódóan fizikai mérete is - elég nagynak mondható. Mindez 119 x 56 x 25 milliméteres kiterjedést és 170 grammos tömeget jelent. A dizájn gyakorlatilag semmit nem változott az eredeti XP3 Endurohoz képest, ami érthető, egy efféle telefonnál a tervezés nem csak annyiból áll, hogy egy ügyeskezű mérnök rajzol valamit, amibe beledobják a hardvert; itt sokkal komolyabb tervezésre van szükség, nem csoda, hogy a Sonim a jól bevált receptet kétszer is elsüti. Az anyaghasználat és az összeszerelés minősége nem is lehet kérdéses, az eszköz mindkét szempontból elsőosztályú.
A masina előlapjának tetején nem meglepő módon a vízálló telefonhangszóró található, alatta terpeszkedik az 1,77 hüvelykes képátlójú, 176 x 220 pixeles felbontású TFT-LCD kijelző, melyet napjaink egyik legellenállóbb anyaga, a Gorilla Glass véd a fizikai behatásoktól. A képminőség rendben van, a fényerő nagy, a betekintési szög közepes, az nem okoz színtorzulást, ha nem pont szemből nézzük.
Alulra kerültek a munkakesztyűben is könnyedén megnyomható, nagyméretű gombok, melyek egyenletes eloszlású, kék színű háttérvilágítást kaptak. Kiválóan lehet őket használni, ami többé-kevésbé elmondható az oldalt lévő gombokról is, ott egyedül a hangerőszabályzókkal volt gondom, melyek szépen elkülönülnek ugyan, de nem a legjobb a nyomáspontjuk. Alul egy méretes fedlap alatt kaptak helyet a csatlakozók, azaz itt található a miniUSB port és a 2,5 milliméteres fülhallgató kimenet. A készülék tetején a csuklópánt rögzítési helye árválkodik.
A hátlap tetején a kihangosító méretes hangszórója és a 2 megapixeles kamera mellett egy ledes segédfényt találunk, melynél logikus lenne, hogy zseblámpaként is tudjuk használni, de egyszerűen nem találtam meg, hogy milyen gombbal lehetne előhívni ezt a funkciót, pedig az XP1300-nál az egyik oldalsó billentyű előhozta a funkciót. A hátlap levehető részét két csavar rögzíti, melyeket a dobozban lévő "csavarhúzóval" lehet csavargatni; a SIM és a memóriakártya, valamint az akkumulátor behelyezése után érdemes kétszer is megnéznünk, hogy jól a helyükre csavartuk-e őket, ha ugyanis nem tesszük meg, a készülék elveszti vízállóságát.
A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!
