Samsung Z560 - féktelenül

Bevezető

A T-Mobile-ról köztudott, hogy hazánkban egyedüliként biztosít HSDPA hálózatot Budapesten és hét vidéki városban. Kicsit mosolyogtunk is, mikor ezt bejelentette a szolgáltató, hiszen nem létezett még olyan telefon (ha az egy szem adatkártyát nem számítjuk), amely ezt a technológiát ki tudta volna használni.

Ám nem kellett sokat várni, a patinás gyártókat jócskán megelőzve megérkezett a Samsung Z560, a napokban pedig a HTC TyTN alapjaira épülő MDA II is kaphatóvá vált, ami azt az érdekes helyzetet eredményezte, hogy a Nokia, a Sony Ericsson és a Motorola bizony most kicsit lemaradt. Sőt, egyelőre nem is nagyon várható ezektől a márkáktól HSDPA eszköz, a következő résztvevő talán a BenQ-Siemens lehet, akik szintén bejelentették már új generációs készüléküket.

De miért is jó nekünk a HSDPA? Már megint valami új rövidítés, amit meg akar velünk vetetni a marketing? Alapvetően igen, de itt mintha értelme is lenne, ugyanis ezt a technológiát tekintjük a 3G utódjának. Számok szempontjából ez azt jelenti, hogy a „hagyományos” harmadik generációs hálózatokon elérhető 384 kbit/s sebességhez képest a HSDPA segítségével jelenleg 1,8 Mbit/s tempóban szaladgálhatunk az interneten, amely már igencsak versenyképes a vezetékes szolgáltatók kínálatával. Hab a tortán, hogy ez még csak a kezdet, a T-Mobile hamarosan 3,6 Mbit/s-ra, később 10 Mbit/s-re emeli a sebességet, amely enyhén szólva is utópisztikus lett volna egy-két évvel ezelőtt.

Most már csak meg kell fizetni, a mobil adatátvitel ugyanis nem olcsó. A Vodafone és a T-Mobile kínálja jelenleg a legkedvezőbb konstrukciót: mindkét cég majdnem 10 ezer forintért mér 1 gigabájtnyi adatforgalmat, amit ezzel a sebességgel néhány nap alatt könnyedén fel lehet falni. Úgyhogy nem éri még meg lemondani a vezetékes internetet, de a HSDPA arra tökéletes, hogy lefedettségi területen belül bármikor pillanatok alatt fontos információkhoz juthassunk, levelezzünk és videotelefonáljunk.

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés