Gyorskeresés
Samsung X530 - olcsó csusza
A Samsung az alsóbb kategóriákba is lehozta a slide formát. Olcsó csusza - tepertő nélkül.
Hirdetés
Bevezető, külső
Az X530 végigutazta velem fél Európát, mert magammal vittem nyaralni (decemberben, hehe), azzal a céllal, hogy majd jól betesztelem, de valahogy nem tudtam magam rávenni. Kint épp kapóra jött, mert a vendéglátóm 3210-es Nokiája épp végleg bemondta az unalmast. Úgyhogy az X530 életében először Proximus kártyával találkozott.

Ideiglenes tulajdonosának csodaszámba ment ez a csinos, pici slider. Én viszont most előveszem kritikai énemet, ugyanis az X530-nak olyan készülékekkel kell megharcolnia, mint az árban nagyon közel álló Motorola V360, vagy a Sony Ericsson K510i. És hiába kis tündibündi az apró Samsung, ha funkcionilátasban a két előbb említett modell úgy elveri, hogy az simán nyolc napon túli.

Ennek ellenére a GSM Stúdió szerint (onnan kaptuk a készüléket) a népek már most viszik, mint a cukrot. És ennek egyetlen oka van: a külső. A Samsung ügyesen ismerte fel, hogy a nagyobb modelljeiben használt slide, azaz elcsúsztatható kialakítás vonzani fogja a vásárlókat akkor is, ha ezt egy olcsóbb készülékbe szerelik be. Formáltak egy csini kis házat, kotyvasztottak valami bájos színt, a piac pedig vevő rá.
A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!
Azóta történt
-
Samsung M300 – töpörödés
Az E700 zsugorított bőrébe bújtatott, nagyon alapszintű telefon az M300.
-
Samsung E250 - extrák nélkül féláron
Tetszik a D900, de sokba kerül? Itt a megoldás, az E250 ugyanazt a stílust adja olcsóbban.
Előzmények
A Samsung F500 el is csavarható
-
Samsung X510 - a plázacica
Alsókategória a Samsungtól 2006 karácsonyára.
Samsung E250: elegáns slider az alsóbb kategóriában
Egyszerű és stílusos a Samsung X520
-
Samsung E500 - retikül
Az E530 utódjának tekinthető a gyártó egyértelműen nőknek tervezett készüléke. De férfiaknak is okozhat mókás perceket.
-
Samsung D830 - csak a gombokat ne!
Az első Ultra Edition sorozat összecsukható modellje mindössze 9,9 mm vastag. De ennek ára van.
-
Samsung X680v - járt úton
A Vodafone számára gyártott Live menüs készülékben egy átlagos mobilt ismertünk meg. Sem kiugró hibák, sem kiugró fejlesztések.
-
Samsung E870 - Hófehérke sablonos
Fehér színű, minimalista formatervezésű telefont kaptunk a kezünk közé. Az E870 belül semmi újat nem tud felmutatni.
-
Samsung Z400 - egy lépés valahova
A Z400 lehet a gyártó legelterjedtebb 3G telefonja, hiszen nem csak függetlenül, hanem szolgáltatóknál is kapható.
-
Samsung D900 - finomságok boltja
A D600 utódja megkapta a mostanában trendi, vékony formatervet, valamint az új menürendszert.
-
Samsung D820 - szemtengelyferdülés
A lapos Samsung D800 kicsit felturbózott változata nem nyűgözte le a szerzőt sok újítással.
Samsung D840 jóváhagyva
Gyártók, szolgáltatók
Percről percre
Steampunk billentyűzet modding
Moddolt billentyűzet olcsón, egy átlagos garázs...
Távközlési adó: egyeztetési hiba
A szolgáltatók megkapták a lakosságnak kitalált...
Cooler Master GeminII M4 CPU-hűtő limitált hellyel rendelkező konfigurációkba
A népszerű GeminII család egy új, kifejezetten ...
Crysis 3 - új képek
Az EA új képeket adott ki a Crysis 3-ból.
Hamarosan indul a Mozilla Marketplace publikus bétája
Nyílt forráskóddal és eddig nem látott méretű f...
GTC: jön a legnagyobb Kepler
Az NVIDIA számos újítással állt elő az idei GPU Techology Conference alkalmával.
A fél világ kalózkodik
Habár a fejlett világban lassan csökken az illegális szoftverhasználat, a fejlődő országokban tapasztalható jogsértések miatt a szövetség rekordveszteségről számol be.







