Gyorskeresés
Samsung Wave 578 - állóvíz
A Wave 578 személyében az első NFC-támogatással felvértezett badás mobilt tisztelhetjük. Kérdés, hogy ezen kívül nyújt-e bármit, ami társai fölé emelné.
Hirdetés
Bevezető, tartozékok
A Samsung saját mobil operációs rendszere, a bada már több, mint egy éves múltra tekint vissza. A legelső Wave megjelenésekor odáig voltunk a készüléktől és magától a rendszertől is, az S8500-at pedig jópár további modell követte. Körülbelül fél éve viszont nagy csönd övezi a bada háza táját, mind rendszer-, mind készülék-szinten sokat kellett várnunk az újításokra. Előbbi szeptember elsején érkezett meg, ekkor mutatták be ugyanis a legújabb, bada2.0-át futtató készülékeket, amelyekre sajnos még várnunk kell; tesztalanyunk ugyanis a rendszer régebbi verzióját futtatja.
Fontosnak tartjuk előre leszögezni, hogy Wave 578 nyitóára egy picivel a badás kínálat abszolút csúcsának tekinthető Wave és Wave II modellek felett van. Természetesen nyitóárról beszélünk, bőven fog ez csökkenni, de a roppant kedvező áron hazavihető csúcskészülékek mellett valami komoly érvet kellene felmutatnia, hogy a vásárlók bizalmat szavazzanak neki. Az ilyen irányú erőfeszítések egy NFC-modulban manifesztálódnak, a Wave 578 ugyanis az első badás készülék, amely támogatja az említett kis hatótávolságú adatkommunikációs szabványt. A dolog érdekessége, hogy az NFC-támogatás hivatalosan a bada2.0-ban debütál majd, de ettől függetlenül tesztalanyunkban is működik a dolog.
A GSMLine-tól kapott telefon a Wave készülékekre jellemző kékes árnyalatra mázolt dobozkában érkezett, melyre díszítésképpen a készülék fényképe került. A doboz tartalmával kapcsolatban felemásak az érzéseink: egyrészt nagyon szép gesztus, hogy a 2 GB kapacitású microSD-kártyához egy SD-adaptert is kapunk, a headset kifelejtése viszont kevésbé kellemes, főleg, hogy egy okostelefonról van szó. Az említett kiegészítők mellett természetesen még egy töltő, egy kézikönyv és egy microUSB-kábel is lapul a dobozban.
A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!
Azóta történt
-
Samsung S5380 Wave Y - bada kedvező áron
A Samsung legújabb badás készüléke HVGA kijelzővel, kiegyensúlyozott szoftverkínálattal és kellemes adatkommunikációs képességekkel rendelkezik.
-
Samsung S8600 Wave 3 - a harmadik csobbanás
Megérkezett szerkesztőségünkbe a Samsung S8600 Wave 3, amely a dél-koreai gyártó saját operációs rendszerének legújabb, 2.0-s verzióját futtatja.
Mobilarena TV: A harmadik hullám
Késik a bada 2.0 frissítés
Bada blog: Reklámfilmen a Wave 3
Piacon a Samsung S8600 Wave 3
Bada blog: Hivatalos Wave 3 videó érkezett
Bada blog: Mi az a ChatOn?
Előzmények
-
Samsung Wave 533 - billentyűzetes badás
Közepes felbontású, de rendkívül szép képet nyújtó megjelenítővel és QWERTY billentyűzettel szerelt bada a középkategóriában.
-
Samsung S8530 Wave II - az újhullámos
Megérkezett szerkesztőségünkbe a legújabb badás csúcskészülék, a Samsung Wave II.
-
Samsung Wave 525 - fodrozódik a víz
Az eddigi legkisebb tudású, bada rendszerű telefon érkezett hozzánk.
-
Samsung Wave 723 - a kisebbik hullám
Megérkezett tesztelésre a második badás készülék, mellyel a Samsung a középkategóriában szeretne erősíteni.
-
Samsung S8500 Wave - a harmadik király
Elképesztő minőségű és sebességű készülék, melyen a Samsung saját fejlesztésű operációs rendszere fut.
Gyártók, szolgáltatók
Percről percre
Megérkezett a Fujitsu ETERNUS CS High End V5.1
A vállalat új célgéppel optimalizálja a mentést...
Temérdek átnevezett GeForce landolt az üzletekben
A gyártók természetesen beneveznek a nemrég bef...
Sorcery - launch trailer
A mai napon jelent meg Európa szerte a PlayStat...
A Data Killer elektromágneses sokkolója egy pillanat alatt törli az adatokat
Fizikai károsodás nélkül, mégis brutális hatéko...
Reklámszűrőt kínál egy televíziós szolgáltató
A műholdas televíziós szolgáltató felvevőjének ...
Diablo III: Világrekord eladás
Megjelenése óta a Blizzard játéka mintegy 6,3 millió példányban kelt el, csak az első 24 órában 4,7 millióan jelentkeztek be a szerverekre.
VESA buszos VGA-k tesztje
Közel 20 éves VGA kártyákat eresztek össze folyadékhűtéssel, extrém tuninggal.
Csalásgyanú a Facebook IPO-nál
Az amerikai felügyeleti szervezetek vizsgálatot indítottak, mivel felmerült a gyanú, hogy nem a valós adatok alapján határozták meg a cég piaci értékét.
Hirdetés
Vodafone Smart Tab 10 kétmagos processzorral
PR
19 900 Ft kezdőrészlettel, 5508 Ft havi törlesztővel, két hónapig 8GB internettel, ha két évre a MobilNet 14 csomagot választod! Rendeld meg online, díjmentes házhozszállítással!









