Samsung Galaxy Note 4 - írástudó óriás

Bevezető

A Samsung minden tavasszal piacra dobja saját és a gigászi androidos platform legsikeresebb sorozatának a következő típusát, amit általában óriási reklámkampány, pozitív kritikák és komoly eladási számok kísérnek, persze megjegyzésekkel, hogy miként lehetett volna még jobb az aktuális Galaxy S. Akad azonban a felhasználóknak egy jelentős csoportja, amelyik a valamivel kisebb volumenű (de azért még simán a grandiózus kategóriába sorolható) őszi bemutatót várja, és a Galaxy Note sorozatot tartja a koreaiak igazi csúcsragadozójának, már csak azért is, mivel a szériával maga a Samsung teremtett kategóriát.

Jól áll a kézben a Samsung Galaxy Note 4
[+]

A dolog nem alaptalan, hiszen a 2011-es berlini IFA-tól kezdve, ahol az ember nem győzte a szemöldökét húzogatni és zavarba jött, hogy az előtte elterülő készüléket mobiltelefonnak vagy tabletnek nevezze, a phabletek igazi sikersorozatát indította el. Némi hezitálás után a konkurencia is előrukkolt saját megoldásaival, és még az Apple is fejet hajtott a piaci trendek előtt, a Note széria kritikai és felhasználói elsőrangúságát azonban eddig még nem sikerült megkérdőjelezni.

Visszatért az S Pen a Samsung Galaxy Note 4-gyel
[+]

A siker egyik kulcsa az első Note-tal bemutatkozó S Pen volt, ami annyiban különbözött a többi piacon lévő digitális tollas készüléktől, hogy számos funkció és ma már a Wacom együttműködés gyümölcse valóban hasznossá tette a műanyag kiegészítőt. A Note II-vel tovább bővült tudáslista: bemutatkozott az Air View, vagyis a képernyő egérszerű visszajelzése, ha az S Pent fölötte tartottuk, de nőtt a kiegészítő nyomásérzékenysége és beviteli sebessége, továbbá megjelent a hasznos osztott képernyős mód. A Note 3 esetében a hangsúly a szolgáltatásokon volt, amelyek a rendszert és a phabletes élményt tovább finomították, idén pedig prémium fém oldalkerettel, QHD képernyőfelbontással, következő generációs Exynos és Snapdragon rendszerchippel, némi Android lollipopos ráncfelvarrással (a Note 4.4.4 KitKaten mutatkozik be, de még idén érkezhet az új főverzió), gyorstöltési funkciókkal és optikai képstabilizátorral kíván ismét odapirítani a kihívóknak.

Jó fülest kapott a Samsung Galaxy Note 4
[+]

Az anyaghasználat tekintetében már igencsak időszerű volt váltani, bár az ősz egyik slágere a készülékek hajlítgatása fémházas megoldástól a műanyag telefonokig, és néha érdekes eredményekre bukkan az ember. Mindenesetre a Note 4 doboza is jelzi a dizájnfilozófia változását: a készülék ezúttal matt festésű, világos dobozban vásárolható meg, nélkülözve bármiféle színes-szagos körítést. A doboz nem sokkal nagyobb a méretes készüléknél, amely a felsőrész leemelése után mindjárt szemünk elé is tárul (mi a fehér változatot kaptuk kiadás előtti dobozban), alatta pedig a következő tartozékok pillanthatók meg: egy 2 amperes töltőfej, egy microUSB kábel, néhány tollhegy az S Penhez annak cseréjét segítő eszközzel, leírás, garanciapapír, a 3220 milliamperórás akkumulátor, valamint egy ígéretes mikrofonos füles.

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!

Azóta történt

  • Galaxy Golden 2 a TENAA oldalán

    A Samsung kinyithatós csúcskészülékének második generációs változata a kínai hírközlési felügyelet oldalán tűnt fel.

  • Szétkapták a Note 4-et

    Benéztek az egyik internetes oldalon a Samsung Galaxy Note 4 motorháztetője alá, és eloszlatták a kételyeket a 16 megapixeles kameraszenzor típusa körül

  • Gyorsan jöhet a Lollipop a Note 4-re

    A Samsung közzétett egy sokat sejtető tweet-et, amelyen Android 5.0 Lollipop témába lett öltöztetve a gyártó úgy csúcsragadozója, a Galaxy Note 4

  • Mobilarena TV: Óriások földjén 2

    Mai műsorunkban a két verzióban megjelent Samsung Galaxy Mega 2 Exynos 4415 chipsettel szerelt változatát teszteljük, ami nem túl erős, de drága.

Előzmények

Hirdetés