Samsung Galaxy A5 (2016) - közepesen olvas

Bevezető, tartozékok

A decemberi bejelentés óta várjuk, hogy a tesztasztalunkra kerüljön az új Galaxy A-széria, a legkisebb trónörököst már leteszteltük, most pedig a közepes családtagra kerül sor. A Samsung a Galaxy Alphával, illetve az első A-sorozattal indult el egy számunkra nagyon szimpatikus úton, hiszen a beltartalom és a kezelőfelület mellett a külsőre is komoly figyelmet fordítottak, képbe került a burkolaton a fém a kopogós műanyagok helyett, az összeszerelési minőség pedig olyan lett, amire évek óta vártak a gyártó fanatikusai. A fémes külső nagyon jót tett az összképnek, viszont a Samsung új designirányzata a Galaxy S6-nál csúcsosodott ki, amikor a hátlapi üveg is képbe került, nem beszélve a két oldalt ívbe forduló megjelenítőről, ami az S6 edge privilégiuma volt.

Samsung Galaxy A5 (2016) elölről
A Super AMOLED kijelző nagyon jó betekintési szögeket kínál, a formaterv pedig a gyártótól megszokottan letisztult. [+]

De nemcsak a külsőre erősítettek rá a dél-koreaiak, hanem egyre jobb hardverekkel is dolgoznak, gondolhatunk a tavalyi év aduászára, a csúcskategóriás, 14 nanométeres gyártástechnológiájú Exynos 7420-ra, de a középkategóriában is korrekt alternatívákat kínál a gyártó: míg a tavalyi A-sorozat esetén a Qualcomm középkategóriás megoldásaira szorultak, addig idén már saját Exynos-szal jöttek elő, ami teljesítményben bőven meghaladja a Snapdragon 410 teljesítményét. A tavalyi Galaxy A5-változathoz képest a jobb hardveren és a remek fém-üveg kombináción kívül nőtt a kijelző mérete és felbontása, nagyobb lett az akkumulátor, és egy ujjlenyomat-olvasó is került bele, a kérdés már csak az volt, hogy mit nyújt a készülék a gyakorlatban.

Az Samsung Galaxy A5 (2016) tartozékai
A sajtópéldány doboza, a tartozékokat így is ki tudtuk próbálni. [+]

Nagy érdeklődéssel bontottuk ki a dobozt, noha mint mindig, a sajtó számára a Samsung most egy fehér színű, jelöletlen kartondobozt küld, ez azonban most is tartalmazza a tartozékokat: a gyorstöltő adaptert, a microUSB kábelt, az in-ear kialakítású, mikrofonos, felvevőgombos fülhallgatót, némi leírást, dokumentációkat és a hagyományos SIM-tűt. Az új Galaxy A5 fekete, arany, fehér és rózsaszín színekben lesz elérhető.

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés