Gyorskeresés
Samsung E570 - a nők élete
Nőcifon rulez. Az E530 utódjában a nők élete sem változott.
Hirdetés
Bevezető
Szereztünk egy E570-et. Bog nekem osztotta ki, remélhetőleg nem bosszúból az eddig elkövetett tesztjeim miatt, hiszen ez nem kimondottan férfiak számára készült darab. Sebaj, a vérbeli tesztelőt nem hatja meg a gyanakvó tekintetek özöne, elvégre a tesztelés az bizony tiszta erőből, éjjel-nappal van, legyen az ember bárhol is. Egy biztos, azért nem élmény, ha az embert lépten-nyomon másnak nézik, mint ami.

A Samsung kegyetlen termékpalettája talán csak az ufókat nem veszi figyelembe, az összes egyéb bizonyítottan létező, gondolkodó-kommunikáló fajokat azonban szépen sorban megtalálja egy-egy modellel a gyártó. Sőt, a nem (vagy nem nagyon) gondolkodókat is. Persze most nem erről van szó. Arra már a legtöbb gyártó ráébredt, hogy egy mutatós telefon sokkal jobban eladható, mint a baltával kiszabott, vásárlói igényekre érzéketlen tervezőgárda kreációja.

Lássuk, mi is kell egy nőnek: legyen szép, elegáns, legyen hangsúlyosan nőies, elférjen a legkisebb retikülben is. Az már csak hab a tortán, ha a belső is teljesen nőiesre szabott.

A kagyló, azaz clamshell nagyon megy a Samsungnak, igaz, nem ma kezdték. Elmondható, hogy figyeltek a vásárlói igényekre, vagy legalább egy nőt behozhattak a csapatba a fejlesztés során. Így született meg a kifejezetten nőknek szóló középkategóriás modell, ami szinte ötletként dobja magát tipródó férfitársaim számára ilyenkor, néhány nappal a karácsonyi őrület vége előtt.
A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!
Azóta történt
-
Samsung L310 - burjánzik
Újabb női telefont dobott piacra a Samsung, s mivel nem előzmények nélküli a történet, ezért meglehetős tapasztalatra tettek már szert.
-
Samsung E420 - kankalin
Olcsó divatmodellt készített a Samsung, a jól bevált receptet virágmintákkal fejelték meg.
-
Samsung E250 - extrák nélkül féláron
Tetszik a D900, de sokba kerül? Itt a megoldás, az E250 ugyanazt a stílust adja olcsóbban.
Előzmények
A Samsung F500 el is csavarható
Samsung E570 és a hostess lányok
Samsung E250: elegáns slider az alsóbb kategóriában
-
Samsung E500 - retikül
Az E530 utódjának tekinthető a gyártó egyértelműen nőknek tervezett készüléke. De férfiaknak is okozhat mókás perceket.
Eleganciát sugároz a Samsung X500
Samsung E500: nőknek szól
-
Női telefonok - női szemmel
És még a nőknek nincs véleményük a telefonokról?
Fehérben is elérhető a D800
-
Samsung E530 - trendi
A dél-koreai gyártó most a női felhasználókat célozza meg. És van is esélye.
Gyártók, szolgáltatók
Percről percre
Steampunk billentyűzet modding
Moddolt billentyűzet olcsón, egy átlagos garázs...
Távközlési adó: egyeztetési hiba
A szolgáltatók megkapták a lakosságnak kitalált...
Cooler Master GeminII M4 CPU-hűtő limitált hellyel rendelkező konfigurációkba
A népszerű GeminII család egy új, kifejezetten ...
Crysis 3 - új képek
Az EA új képeket adott ki a Crysis 3-ból.
Hamarosan indul a Mozilla Marketplace publikus bétája
Nyílt forráskóddal és eddig nem látott méretű f...
GTC: jön a legnagyobb Kepler
Az NVIDIA számos újítással állt elő az idei GPU Techology Conference alkalmával.
A fél világ kalózkodik
Habár a fejlett világban lassan csökken az illegális szoftverhasználat, a fejlődő országokban tapasztalható jogsértések miatt a szövetség rekordveszteségről számol be.







