Gyorskeresés
Samsung C3322 - egy klasszikus új köntösben
A Samsung kétkártyás készüléke kiválóra sikerült, plusz pontként úgy néz ki, mint a Nokia 6300. Érdekes.
Hirdetés
Előszó, külső
A kétkártyás mobiltelefonok létezésének és relatíve visszafogott elterjedtségéről tavaly előtt publikáltunk egy cikket, mely érdekes módon még most is teljes mértékben megállja a helyét. Az efféle készülékekkel kapcsolatos helyzet ugyanis az utóbbi években csupán annyit változott, hogy a Nokia is elkezdett kétkártyás masinákat gyártani, melyek egyébként finoman szólva sem rengették meg a piacot. Az összkép tehát továbbra is az, hogy a piacvezető gyártók közül egyedül a Samsung gyárt minőségi kétkátyás telefonokat, a finnek pedig ezzel is próbálkoznak, de jelenleg még nincs piacon olyan mennyiségű készülékük, ami miatt ezen a fronton is meghatározó szereplőként tekinthetnénk rájuk. Emellett csak a lengyel myPhone és a kínai ócskaságok jelentik az alternatívát azoknak, akik ilyen masinák vásárlásán gondolkodnak. Még szerencse, hogy a koreaiak azért viszonylag gyakran ledobnak egy ilyen készüléket az asztalra, legújabb fejlesztésük cikkünk tárgya, az XXL GSM által biztosított Samsung C3322, aki elsősorban azért érdekes, mert a Samsung és a Nokia közös gyermekének is tűnhet.

A fenti képre ránézve talán még a vakok is látják, hogy a dél-koreai cég nem sokat tett hozzá a telefon külsejéhez, az új kétkártyás modell kiköpött mása a Nokia 2007-ben bemutatott klasszikusának, a 6300-nak, mely pár hibája ellenére minden idők egyik legjobb finn készüléke. Na jó, a kép alapján talán nem olyan egyértelmű a hasonlóság, de kézbe véve tényleg kísértetiesen emlékeztetnek egymásra. Nem teljesen tiszta számunkra, hogy a Samsungnak hogy bírja el az imázsa azt, hogy ilyen egyértelműen másolnak konkurensükről, de őszintén szólva nem is nagyon érdekel minket a dolog, csak örülünk, amiért egy ilyen gyönyörű készülék piacra került. Meg egyébként is, jót másolni nem bűn, az viszont kissé kellemetlen, hogy egy ilyen készülékhez 2011-ben nem kapunk sem adatkábelt, sem headsetet, csak egy nyomorult töltőt. A C3322-höz ugyanis ennyi jár, meg persze az elmaradhatatlan kézikönyv, mely nélkül nem is kerülhetne piacra.
Az eszköz mérete 114 x 48 x 13,9 milliméter, tömege pedig 89 gramm, ami teljesen ideálisnak mondható, egyedül talán a vastagságon lehetett volna faragni egy kicsit. Az anyaghasználat ebben az árszegmensben egyenesen pazar, az előlapot szálcsiszolt felületű fém keret futja körbe, mely a billentyűzet gombjaihoz is benyúlik. A kijelzőt és a funkciógombokat már fekete plasztik öleli körül, melynek kialakítása szintén egyedi, a kijelzőt védő, ellenállónak tűnő plexi ugyanis íves, ami plusz eleganciát kölcsönöz a C3322-nek. A megjelenítő egyébként 2,2 hüvelykes képátlóval és 240 x 320 pixeles felbontással rendelkezik, színei szépek és napfényben is jól olvasható, a betekintési szöge viszont elég kicsi, amiből arra lehet következtetni, hogy a gyártó egy olcsó és gyengébb minőségű TFT-LCD panelt használt. A gombsorrol szerencsére csak jókat lehet elmondani, mindegyik billentyű megfelelő méretű és jó helyen is van, sem a menüben való navigáció, sem a gépelés nem okozott gondot.
A hátlap viszonylag puritán, még arra sem futotta, hogy az alul látható Samsung logótípia csillogó vagy valamilyen szempontból különleges kialakítást kapjon. Felül található egyébként a 2 megapixeles kamera, mely mellett a kihangosító hangszórója üldögél, más azonban nincs ezen a részen. A hátlapot egy az egyben le lehet szedni, így férhetünk hozzá a microSD-bővítőhelyzet és a két SIM-foglalathoz, melyek közül ez utóbbiak az akkumulátor alatt kaptak helyet. Memóriakártyát tehát bekapcsolt állapotban is lehet behelyezni, SIM-et viszont nem, de mivel kettő megy a gépbe, valószínűleg kevesen lesznek azok, akik ténylegesen kártyák cserélgetésével fogják elütni az időt.
Felülre került a 3,5 milliméteres fülhallgató kimenet, míg alul a hátlap levételéhez szükséges rés árválkodik; a mikrofon ugyanis az előlapra, a gombok alá került. Jobbra a fedlap mögött ülő, teljesen szabványos microUSB-csatlakozót találjuk a SIM-kártyák kezelésére használható gomb társaságába, míg a baloldali rész üres. Két konklúziót vonhatunk le: ezen a kétkártyás Samsungon végre szabványosak az adatcsatlakozók, ami pozitívum, az viszont nem méltó dícséretre, hogy a hangerőszabályzó gombok lemaradtak.
A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!
Azóta történt
Bővült a Samsung La Fleur kollekció
Mérsékelt árú 3G trió a Samsungtól
-
Samsung E1182 - olcsó akar lenni
De nem az. A koreaiak kétkártyás belépője ugyanis jóval drágább, mint a piac legolcsóbb ajánlatai, mégsem jobb azoknál.
-
myPhone 8825 - az eddigi legszebb
Újabb kétkártyás készülék érkezett hozzánk a lengyel gyártótól. Az eddigi legszebb masinájuk, ráadásul elég jó is.
Előzmények
-
Nokia C2-00 - két SIM, kicsit másképp
Bár tavalyi mutatta be a gyártó, mégis megérdemli a figyelmet, hiszen csak most került piacra. Ráadásul van egy egyedi trükkje.
-
ZiO Dual D1 - egy új szereplő
Egy új kínai márka kétkártyás készüléke, mely a myPhone sikereit szeretné elérni.
-
Samsung E1252 - Nokia, ezt figyeld!
Itt van a Samsung legolcsóbb kétkártyás telefonja, amely abszolút versenybe állítható a Nokia X1-01-gyel.
-
Samsung C6712 Star II DuoS - rádupláz
Újabb két SIM-es mobil a Samsung műhelyéből. Nekik ez már rutinmunka, de a TouchWiz egyre jobb lesz.
-
Samsung E2652W - dupláz a bajnok
A Champ két SIM-es, wifis verziója járt nálunk, amely kedvező árával és divatos külsejével hódíthat a kártyafüggetlen piacon.
-
Samsung E2152 DuoS - dupla dinamit
A koreaiak alsókategóriás készülékében nem az a legérdekesebb, hogy kétkártyás, hanem az, hogy 128 x 160 pixeles kijelzőjére natív Facebook és Twitter klienseket írtak.
Gyártók, szolgáltatók
Percről percre
Temérdek átnevezett GeForce landolt az üzletekben
A gyártók természetesen beneveznek a nemrég bef...
Sorcery - launch trailer
A mai napon jelent meg Európa szerte a PlayStat...
A Data Killer elektromágneses sokkolója egy pillanat alatt törli az adatokat
Fizikai károsodás nélkül, mégis brutális hatéko...
Reklámszűrőt kínál egy televíziós szolgáltató
A műholdas televíziós szolgáltató felvevőjének ...
A Google figyelmezteti a fertőzött gépek tulajdonosait
A DNSChanger által fertőzött gépek júliusban le...
Diablo III: Világrekord eladás
Megjelenése óta a Blizzard játéka mintegy 6,3 millió példányban kelt el, csak az első 24 órában 4,7 millióan jelentkeztek be a szerverekre.
VESA buszos VGA-k tesztje
Közel 20 éves VGA kártyákat eresztek össze folyadékhűtéssel, extrém tuninggal.
Csalásgyanú a Facebook IPO-nál
Az amerikai felügyeleti szervezetek vizsgálatot indítottak, mivel felmerült a gyanú, hogy nem a valós adatok alapján határozták meg a cég piaci értékét.
Hirdetés
Vodafone Smart Tab 10 kétmagos processzorral
PR
19 900 Ft kezdőrészlettel, 5508 Ft havi törlesztővel, két hónapig 8GB internettel, ha két évre a MobilNet 14 csomagot választod! Rendeld meg online, díjmentes házhozszállítással!










