Hirdetés

RHA T20 - leheletnyi különbségek

Bevezető, doboz

Egy ideje már ismerjük az RHA névre hallgató brit márkát, az Andrew Reid és Lewis Heath által alapított cég kizárólag hordozható audioval foglalkozik. Már az MA350 névre hallgató, belépőszintű fülhallgatójuk sem volt rossz, de az igazi élmény pár fokkal és néhány tízezressel fejjebb kezdődik: a T10i kipróbálása után éreztük igazán, hogy érdemes komolyan venni ezt a gyártót, hiszen a középkategóriás fülhallgató már minden téren olyan minőséget produkált, ami vetekszik a nagy múltú gyártók felső-középkategóriás termékeivel.

RHA T20 teszt
[+]

Első hallásra furcsa lehet, hogy hatvanezer forintnál drágább in-ear fülhallgatókat középkategóriásnak nevezünk, de az abszolút csúcskategória sosem volt filléres, az AKG K3003 például 300 000 forintot kóstál, de a Sennheiser IE800 is 210 000 forintba kerül. Mi abban a szerencsés helyzetben vagyunk, hogy mindkét eszköznek fültanúi lehettünk, így nagyjából van viszonyítási alapunk az in-ear hangkeltők terén. Ennek megfelelően vettük fülünkbe az RHA új, T20 névre hallgató készülékét, ami a fent említett eszközök árának töredékéért, 70 000 forint környékén vihető majd haza.

RHA T20 teszt
[+]

A csomagolás szinte teljes egészében megegyezik az elődével, nincs is ezzel semmi gond, nagyon ízlésesen alakították ki: a lehajtható fedlap mögött megcsodálhatjuk a fülhallgatót és minden tartozékot anélkül, hogy magát a csomagolást kibontanánk, amit egyébként alulról tudunk megtenni. A fülhallgatón kívül találunk benne egy kemény tokot a hordozáshoz, 3 féle szűrőt, valamint 10 pár illesztéket.

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!

  • Kapcsolódó cégek:
  • RHA

Azóta történt

Előzmények