OnePlus 3 - Szentháromság

Parádés összeszerelés, 6 gigabájt RAM-mal büszkélkedő felszereltség és letisztult, fürge szoftverfelület: a OnePlus az okostelefonok három alappillérét hibátlanul hozza, nem egy rivális árának a feléért.

Hirdetés

Bevezető

Hány feltörekvő márka ígérte vajon azt az évek folyamán, hogy lehozza a csillagokat az égről a nagynevű mobilok árának a töredékéért? A realitás persze gyakran az, hogy félrement a szoftveroptimalizálás, kimaradt több hálózati frekvencia, elhanyagolták a kamerát, problémás az összeszerelés és komplikált a garanciáztatás – és akkor a késésekről vagy a megjelenés előtt elbukó próbálkozásokról még nem is beszéltünk. Nem egy új mobilpiaci szereplőnek kellett belátnia: a semmiből nem lehet várat építeni, vagy legalább is nem megy elsőre.

Never Settle: a OnePlusnál tényleg nem nyugodtak meg, máris itt a legütősebb ajánlatuk
Never Settle: a OnePlusnál tényleg nem nyugodtak meg, máris itt a legütősebb ajánlatuk [+]

Vannak persze sikertörténetek is, a Xiaomi és a Meizu jó példa a tudatos építkezésre, újabban pedig a Vernee próbál nevet szerezni, a OnePlus útja mindenesetre nem volt márvánnyal kikövezve. Peter Lau és Carl Pei 2014-ben debütáló csúcskészüléke azt ígérte, hogy alapjaiban felforgatja a mobilpiacot, ehelyett lassan indult be a meghívásalapú gépezet, megégtek néhány vitatható reklámkampánnyal, perbe kerültek a kölcsönzött szoftverfelülettel és az ügyfélszolgálat sem ugrott minden panaszra válaszolni. A OnePlus One és folytatása végeredményben jól árazott, de messze nem hibátlan készülék lett, visszafogott sikerrel az eladási oldalon. A 2013-as alapítástól eltelt idő ugyanakkor a tapasztalatgyűjtésről is szólt, elkészült a vegytiszta Androidra épülő, saját szoftverfelület, átrágták magukat egy rakás felhasználói visszajelzésen, és a harmadik csúcskészüléküknek annak ellenére nem szaladt el az árazása, hogy anyaghasználatban is minőségi előrelépés történt.

A OnePlus 3 méretes tesztelői pakkja VR-szemüveget, autós töltőt és hátlapokat rejtett
A OnePlus 3 méretes tesztelői pakkja VR-szemüveget, autós töltőt és hátlapi védőtokokat rejtett [+]

A nyugati világnak mindenképpen jó hír, hogy sok ázsiai márkával szemben Lau és Pei eleve globális elérhetőséggel számol, így nem hiányzik a B20-as LTE sáv vagy éppen a magyar rendszernyelv, és továbbra sincs hardveres kompromisszum. Sőt: a OnePlus 3 személyében először üdvözölhetünk errefelé 6 gigabájt RAM-os készüléket, ott van aztán a villámgyors Snapdragon 820, a 64 gigabájtos tároló, az ujjlenyomat-olvasó és az optikai képstabilizátor. Mindez saját gyorstöltési technológiával, külön beszerezhető VR-szemüveggel, autós töltővel és minőségi védőtokokkal kezdi a Never Settle, azaz sose nyugodj bele szlogent hitelessé tenni. Az persze a következő oldalakon derül ki, hogy szerintünk mennyire sikeresen.

A hátlap helyett ezúttal a hátlapra pattintható védőburkolatok cserélhetők
A hátlap helyett ezúttal a hátlapra pattintható védőburkolatok cserélhetők [+]

Akkora pakkal állított be a szerkesztőségbe a postás, hogy tudtuk: kettős kicsomagolásról fogunk beszámolni. A phablet és hófehér doboza ugyanis egy gigantikus kartonszerkezet részeként futott be, amely az alapkészülék mellett a mobilt befogadó Loop VR szemüveget, az USB-C kábellel megtámogatott autós töltőt, és mindjárt öt, a hátlapra pattintható védőtokot is tartalmazott. Azért nem cserehátlapokat, mert a OnePlus 3 (vagy csak OP3) unibody fémházat kapott, és a valódi feketebarack, bambusz, rózsafa, smirgliszerű műanyag vagy kevlár tokokat arra lehet felvarázsolni. A három faburkolat belseje ugyancsak kevlárból van, és mindegyik variáció tapintása kellemes.

A Loop VR is egy készülék behelyezésével működik
A Loop VR is egy készülék behelyezésével működik [+]

A külön csomagolt tartozékokért persze fizetni kell, ami viszont a OnePlus 3 csomagolását illeti, a megszokott, tűzpiros belső némi leírást, egy vörös USB-C kábelt, egy méretes SIM-tűt és egy 4 amperes Dash gyorstöltőt rejtett. A mikrofonos füles kimaradt, a kijelző védő pedig már a roppant ízlés küllemű phableten pihent. A nálunk járt, grafit szürke OP3 azonnal elérhető, míg a fakó arany változat júliusban érkezik. Meg kell hagyni, megadta a módját a gyártó a csomagolásokkal, és a minimalista dizájn, a vagány fehér-vörös színhasználat, illetve a márkalogó kezd egyre könnyebben azonosíthatóvá válni.

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!

Azóta történt

Előzmények

  • 1000 OnePlus 3-at már hétfőn elő lehet rendelni

    Ezer szerencsés vásárló már a bejelentés előtt kosárba helyezheti az új OnePlus csúcskészüléket, bár csak a leleplezés után indul a kiszállítás. Megérkezett az első előzetes.

  • Super AMOLED kijelzőt kaphat a OnePlus 3

    Egyre több forrásból érkeznek a pletykák az új OnePlus-szal kapcsolatban, szóba került a 6 gigabájt RAM, a gyártó új gyorstöltési technológiája és a Qualcomm Snapdragon 820 is.

  • OnePlus 2 - határozott mondanivaló

    A kínai cégnél úgy gondolják, hogy egy "flagship killer" okostelefont gyártottak. A felszereltség fényében ez tényleg igaz lehet, hiszen papíron szinte minden tud a mobil, de a teljesítmény és az árazás is ilyen jó?

Hirdetés