2012. május 23., szerda

Gyorskeresés

Útvonal

Tesztek  »  Okostelefon rovat

O2 XDA Flame - grafikusan gyorsítva

Egy készülék, melynek specifikációjába és multimédiás képességeibe még a maximalisták sem tudnak belekötni.

Hirdetés

Előszó, a pakk

Az O2 XDA Flame úgy másfél éve mutatkozott be a nagyközönség számára a Dubai-ban megrendezett GITEX nevű rendezvényen. Az AsusTEK által gyártott készülék bejelentése itthon nem kavart valami nagy port, mivel úgy volt, hogy nálunk nem lesz kapható. A helyzet a MobilX-nek köszönhetően szerencsére megváltozott, mivel a cég kínálatában azóta megjelent a specifikáció szerint roppant erős masina, mely fölött pár szempontból mára már eljárt az idő, de erről kicsit később..

Értelemszerűen a tesztkészüléket is az említett cégtől kaptuk meg, mit mondjak, meglehetősen váratlanul. Egyik nap jött egy telefon a főszerkesztőnktől, hogy nála van a készülék, ami első ránézésre nem valami nagy szám. Másnap el is jutott hozzám a kütyü, a dobozt megszemlélve pedig előjöttek az emlékek a gép bejelentéséről - ez bizony nagyon durva! Előzetesen ennyit mondanék: GoForce 5500 grafikus gyorsítóchip.

A kék színű doboz szép, igényes kivitelezésű, mágnesesen záródik. Tartozékokból nincs hiány, a masina mellett hálózati töltőt, sztereó headsetet, USB szinkronkábelt és külön host-kábelt, leírást, CD-t, tartalék stylus-t, valamint egy TV-out kábelt talál a boldog tulajdonos. Egy ilyen kaliberű géphez továbbra is úgy gondolom, hogy illene adni egy töltőbölcsőt is, de mint tudjuk, ez sajnos már jópár éve nem divat a gyártók körében.

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!

Azóta történt

  • Socket SoMo 650 - harc a baktériumok ellen

    A hálózati kiegészítőiről elhíresült Socket antibakteriális Pocket PC-je az ipari készülékeket idézi, de átlagfelhasználóknak lett kitalálva.

  • LG KS20 - PDA a mobilban

    Az LG-nek sikerült: bele tudtak zsúfolni egy teljes értékű, fejlett Pocket PC-t egy mobiltelefon méretű készülékházba. Ráadásul kompromisszum nélkül.

  • Asus P750 - VGA is, meg nem is

    Az Asus felsőkategóriás készülékébe VGA felbontású megjelenítő került, de az oprendszer nem használja.

  • HTC Shift - nagyágyú

    A HTC első UMPC-je egy PDA hardverét is tartalmazza, így két üzzemódban képes működni. Érdekes, az biztos.

  • HP iPAQ 214 - ideje volt

    A HP merész lépésre szánta el magát: a kombókészülékek népszerűsége ellenére egy klasszikus PDA-t dobtak piacra. Jól tették.

Előzmények

Gyártók, szolgáltatók

Hirdetés

Copyright © 2000-2012 PROHARDVER Informatikai Kft.