Gyorskeresés
Nokia N95 vs SE K850i - 5 megapixeles csata
Bár azt terveztük, hogy ezzel megvárjuk a Samsung G800-at is, de az még odébb van, így most kétszereplős a csata.
Hirdetés
Résztvevők
Nem a Nokia N95 az első Európában elérhető 5 megapixeles telefon, megelőzte őt egy LG, ám a KG920 nem volt kapható hivatalosan itthon, így a Nokia csúcsmodellje mindenképpen úttörőnek tekinthető. Egy félmondatban azért elmékezzünk meg a 6 megapixeles Grundig telefonról is, de miután az 3 megapixeles képeket interpolál, ezért alapból labdába sem rúghat.

Viszont közben megjött a Sony Ericsson 5 megapixeles telefonja is, a K850i, amely ugyan még nem kapható, de már járt a szerkesztőségben. Ha pedig úgyis itt volt, akkor elkértünk egy N95-öt az XXL GSM-től, és kipróbáltuk a két készüléket egymás ellen.

Szögezzük le rögtön az elején: egy mobiltelefonba épített kamera valószínűleg sosem lesz olyan szintű teljesítményre képes, mint egy töredékárba kerülő, de márkás digitális fényképezőgép. Ám lassacskán eljön az az idő, amikor egy átlagos felhasználó azt mondhatja egy kamerás mobilra: igen, ez hobbicélokra nekem teljesen elég, legalább nem kell két kütyüt cipelnem magammal.
A telefonokra épített fényképezgéppel az a legnagyobb probléma, hogy szűkös a hely. Márpedig a fényképezéshez alapveten fényre van szükség, ezért minél nagyobb az optika, annál nagyobb a sansz arra, hogy elfogadható képet készít. Ez az ellentmondás nehéz és kihívásokkal teli feladat elé állítja a mérnököket. A két 5 megapixeles fényképezőgép csatája talán ezért is érdekes, még akkor is, ha tudjuk, hogy a japán-svéd modell talán valamit fejlődik a piacra dobásig, de már most is lehet látni a két gép közötti eltéréseket, illetve a két gyártóra jellemző stílusjegyeket.
A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!
Azóta történt
-
A legjobb N95 koppintás...
..egyenesen Kínából, legalábbis úgy sejtjük. A külseje döbbenetesen hasonló, a belseje közel sem.
-
Nokia N95 8GB - nőtt?
Megjött végre a Nokia csúcsmodelljének javított kiadása. De valóban javult-e?
-
Samsung G600 - ötös, csillagok nélkül
Alighogy kisétált a szerkesztőségből a K850i, máris megjött a koreaiak 5 megapixeles telefonja.
Előzmények
Érkezik a Sony Ericsson K850i
Megérkezett a fekete Nokia N95 8GB
-
Sony Ericsson K850i - nehéz belekötni
A Sony Ericsson csúcsmodellje mindenre képes, amit a gyártótól elvárhatunk.
EISA díjat kapott a Nokia N95
5 megapixeles Sony Ericsson telefon
A legjobb kamerás mobil az N95
-
Nokia N95 - vágyak kontra valóság
A Nokia jelenlegi csúcsmodellje régóta várt üdvöske a mobiltelefonok világában. Megint túlzottak voltak az elvárások.
-
Három megapixeles mobilok
Öt darab nagyfelbontású telefonnal készítettünk összehasonlító képeket.
Gyártók, szolgáltatók
Percről percre
Steampunk billentyűzet modding
Moddolt billentyűzet olcsón, egy átlagos garázs...
Távközlési adó: egyeztetési hiba
A szolgáltatók megkapták a lakosságnak kitalált...
Cooler Master GeminII M4 CPU-hűtő limitált hellyel rendelkező konfigurációkba
A népszerű GeminII család egy új, kifejezetten ...
Crysis 3 - új képek
Az EA új képeket adott ki a Crysis 3-ból.
Hamarosan indul a Mozilla Marketplace publikus bétája
Nyílt forráskóddal és eddig nem látott méretű f...
GTC: jön a legnagyobb Kepler
Az NVIDIA számos újítással állt elő az idei GPU Techology Conference alkalmával.
A fél világ kalózkodik
Habár a fejlett világban lassan csökken az illegális szoftverhasználat, a fejlődő országokban tapasztalható jogsértések miatt a szövetség rekordveszteségről számol be.







