Nokia Lumia 710 - a leváltó

Bevezető

Mindenki nagyon várta már, hogy a Nokia és a Microsoft együtt mire lesz képes. A tavalyi Nokia Worldön bemutatkozott két Windows alapú készülék már piacra is lépett, a Lumia 800-at már a kezünk közé kaparintottuk, most pedig a GsmLine.hu jóvoltából megérkezett a kistestvér, amiről pontosan lehetett tudni, hogy szinte ugyanazt hozza, mint a csúcsgép, csak éppen jelentősen olcsóbb. Ezzel pedig a Nokia tényleg visszaszállt a ringbe, hiszen újra a HTC-vel, a Samsunggal és az LG-vel kell versenyeznie, de nincs könnyű helyzetben, hiszen a Windows Phone 7 platform igencsak kötött, nem lehet virtuózan beleturkálni.

Nokia Lumia 710
[+]

Az már régóta nem kérdés, hogy a Symbiant szépen, lassan elfelejti a Nokia, de mostanában az is kérdés, hogy vajon nem veszi-e meg az okostelefon üzletágat szőröstül-bőröstül a Microsoft. Egyelőre azonban ez csak pletyka, de ugyanilyen pletyka volt pont egy évvel ezelőtt, hogy a finnek a Symbiant Windows alapú rendszerre cserélik. Mindenesetre vélhetően nagyban függ ennek az egésznek a kimenetele attól, hogy a Lumia 800 és a Lumia 710 miképp szerepel a piacon, s most úgy tűnik, hogy a fogadtatásuk igen-igen kedvező.

Nokia Lumia 710
[+]

Tesztkészülékünk legfontosabb ismérve, hogy hardverben szinte ugyanazt hozza, mint a Lumia 800, mégis mintegy 30%-kal olcsóbb, ami nagyon nem mindegy. Persze így sem filléres kütyü, de 90 ezer forint körül nyit függetlenül, ami minden bizonnyal lesz még kevesebb is, ráadásul már bent is van a T-Mobile kínálatában, ami tovább növelheti hazai kelendőségét. Ráadásul teljesül az egyik legfontosabb kritérium: ezen az áron ez a hardver Symbian alapokon sem kerülne kevesebbe, sőt. S itt van a kutya elásva: a Lumia családnak úgy kell leváltania az eddig Symbian modelleket, hogy a vásárlók azt érezzék, hogy ugyanannyi, vagy kevesebb pénzért kiforrottabb, gördülékenyebb és erősebb gépet kapnak.

Külső

A Lumia 800 és a 710 között a legfontosabb különbség a külsőben mutatkozik meg, hiszen belül nagyon hasonlóak az alkotóelemek. Míg a csúcsmodell az N9-nél megismert, magas minőségű, héjszerű, egybeöntött, polikarbonát borítással villog, addig az olcsóbb testvér hagyományosabb felépítésű, már majdnem azt írtam, hogy olyan, mint egy rendes telefon, de ezzel a Lumia 800-at aláznám meg, ami ezt nem érdemli. A 710-es tehát külső tekintetében nem mutat különösebb extrát fel, egy jól megépített, normális házban lakik a készülék, amely több színben is elérhető – ez mostanában a Nokiánál újra divat, ami egyáltalán nem baj. Hozzánk egy disztingvált, fekete színű eszköz érkezett.

Nokia Lumia 710
[+]

Méretre majdnem megegyezik a Lumia 800 és a Lumia 710, ami nem is meglepő, ha tudjuk, hogy mindkét készülék kijelzője 3,7 inches. Ez a méret a tökéletes arany középút, nem mütyürkézős, mint mondjuk az Xperia mini, de nem is akkora tepsi, mint a Galaxy Note. Ehhez a mérethez a szokásos, 480x800 pixeles felbontás társul. A Lumia 710 “csak” TFT technológiát kapott, megspékelve a Nokia által életre hívott ClearBlack turbósításal, ami mélyebb feketéket és nagyobb kontrasztot ígér. A Lumia 800 AMOLED kijelzőjének előnye egyáltalán nem egyértelmű akkor, ha nincs egymás mellett a két telefon, ráadásul ott a kissé ívelt kialakítás a betekintési szög kapcsán nem annyira frankó. Néha az egyszerűbb megoldások célszerűbbek tudnak lenni. A kijelzőt Gorilla Glass védi.

Nokia Lumia 710
[+]

Az anyaghasználat plasztik, elől kissé zongoralakk beütése van, a hátlap pedig selymes borítást kapott. Ez egyébként íves kialakítású, ami azt jelenti, hogy a Lumia 710 vidáman pöröghet az asztalon, ha ez bárkinek is számít. Egyébként is jellemzőek a legömbölyített vonalak, a készülék mind a négy sarka ívesen hajlik, oldalról nézve is egy finom rajzolatú görbét figyelhetünk meg. A készülék bal oldala majdnem teljesen sima, csak egy apró mélyedést fogunk itt találni. Ez alá kell nyúlni ahhoz, hogy lehámozzuk a hátlapot, amely cserélhető. Így bukkan fel az akkumulátor, amire rá van írva a szavatossági idő (?) is, esetünkben július 27-ig szól. Memóriakártya foglalatot nem fogunk találni, ez ugyanis a Windows alapú gépekben nem dívik.

Nokia Lumia 710
[+]

A kijelző alatti három gombról még nem esett szó. Ezek egyesek szerint nem illenek a készülékhez, ugyanakkor fontos megjegyezni, hogy fizikai billentyűkről beszélhetünk, normális nyomásponttal és megvilágítással. A telefon jobb oldalán hangerőt szabályozó gombpáros ücsörög felül, kicsit lentebb a kamera gyorsbillentyűjét tapogathatja ki az ujj. Felül a microUSB csatlakozó mellett 3,5 mm-es jack kimenet található, illetve itt van a bekapcsoláshoz, illetve a kijelző lezárásához / feloldásához használható kezelőszerv is.

Nokia Lumia 710
[+]

Az összeszerelési minőség rendben van, bár egy picit talán a hátlap a kelletténél könnyebben jön le. Itt van egyébként a kamera nyílása is, amely ezúttal öt megapixeles, de a villanót nem spórolták le a finnek és az autofókusz is megmaradt. Ez utóbbi egyébként is követelmény a Windows Phone 7-es rendszernél. A doboz elég nagy darab, nekünk volt benne headset és adatkábel is, előbbi információink szerint a T-Mobile-nál kapható csomagból hiányzik, talán ezért is tud versenyképes lenni az ára.

Hardver, menü

A burkolat alatt a Lumia 800-ban megismert hardver dolgozik. Ez konkrétan egy Qualcomm MSM8255-ös processzort jelent, amely 1,4 GHz-en ketyeg. Ehhez Adreno 205-ös grafikus gyorsító tartozik, valamint fél gigányi RAM. Ez androidos berkekben talán kicsit kevés lenne, de a Windows Phone 7 gördülékeny futtatásához nem kell erőmű. A rendszer minden körülmények között zökkenőmentes, gyors és egyértelmű, de ez nem újdonság.

 alt=  alt=

Ahogyan az vélhetően közismert, a Nokia akkor szállt bele az ablakos bizniszbe (ez a szép: gumigyártással kezdték, most ablakoknál tartanak), amikor már kijött a WP7 első komolyabb frissítése, a Mango névre keresztelt verzió. Ez dolgozik a Nokia Lumia 800-ban is, ennek megfelelően van multitasking, magyar a menü nyelve, az online alkalmazásbolt is működik itthonról. Ugyanakkor a Nokia számára nem csupán az a kérdés, hogy le tudnak-e tenni egy szög ugyanolyan WP7-es telefont, mint a Samsung, az LG, vagy a HTC, hanem az is, hogy miképp tudják ezt egyedivé tenni. S ezen szerintem ma is megy ezerrel a fejtörés, a Windows Phone ugyanis elég kevés kókányolási lehetőséget kínál, mi azt szoktuk mondani, hogy ha egy WP7-es telefont láttál, láttad az összeset.

 alt=  alt=

Ezért aztán a szokásos eszköztáron felül több egyedi szolgáltatással készültek a finnek, amelyek közül a legfontosabb a Nokia Drive, amit magyarul Vezess névre fordítottak, akik ezt olvassák, azok pedig ordítottak. Nem kell mindent ennyire tíz körömmel lefordítani, egyrészt ennek eredménye az lesz, hogy az angolul röviden megfogalmazható kifejezések magyarul sokkal hosszabbak, emiatt orrba-szájba rövidíteni kell, másrészt felbukkannak olyan erőltetett megoldások, mint például a Nokia Care hazai megfelelője, amelynek azt a nevet bírták adni, hogy Törődünk. Kevés idiótább nevet láttam ennél főmenüben.

 alt=  alt=

A másik nokiás szolgáltatás a Music, ami egy lejátszó, felturbózva netes rádióval és online alkalmazásbolttal csalogat. Ez egyébként valamiért lassabban kezeli a zenéket, mint a WP7 beépített alkalmazása. A Térképek névre hallgató programot is ismerősként köszönthetjük, ez a Vezess hangos navigáció nélküli verziója. Fontos tudni, hogy a hivatalosan, itthon forgalomba helyezett Lumia 710-eseken rajta van az ingyenes navigáció, de vannak olyan részei a világnak, ahol ez nem része a funkcionalitásnak.

Alapfunkciók

A névjegyzék jó partner, szinkronizálni lehet Facebook-kal, Google fiókkal, Twitterrel, LinkedInnel, illetve természetesen Outlookkal és Windows Live-val. Ennél több talán nem is kell, ebben szinte minden online lehetőség megvan. Az állapotfrissítések tökéletesen követhetőek, ismerőseinket egyszer érdemes összerendezni úgy, hogy a különböző forrásból érkező adatok ne töredezzenek szét. Az üzenetkezelésnél sincs különösebb extra, a virtuális gombsor kiválóan használható, az ékezetek a szokott módon üthetők be (az adott karakter hosszas megnyomásával), s rengeteg email rendszert ismer gyárilag a Lumia 710, a beállítás csupán pillanatok műve.

 alt=  alt=

A naptár is több forrásból táplálkozik, magától beállítja a névjegyzék, vagy a levelezés miatt már felvett accountokat, az ezekből érkező eseményeket más színnel jelzi. Az irodai funkciókat az Office programcsomag testesíti meg, amely természetesen nem csak olvasásra, hanem szerkesztésre is használható. Ilyenkor jön jól az a 25 gigabájtos tárhely, amit a Microsoft ad a rendszerhez, a SkyDrive-on minden felhasználó ekkora kapacitással rendelkezik. Ez azért is fontos, mert a telefonra adatokat vagy szinkronizációs szoftver segítségével, vagy e-mailben, vagy pedig a SkyDrive használatával tölthetünk át, közvetlenül nem férünk hozzá a Lumia 710 fájlrendszeréhez.

 alt=  alt=

Játékügyekben az Xbox Live csempe lesz a támaszunk, itt találjuk a letöltött alkalmazásokat, s mint ismert, a WP7 platform lehetőséget kínál arra is, hogy az otthoni Xboxban létrehozott profilunkat használjuk. Okos alkalmazás a Névjegyáttöltő, amely Bluetooth kapcsolat segítségével próbálja meg áthúzni a régi telefonunkról az adatokat. A számológép alapfunkciós, az extrák sorát pedig az időjárást mutató program zárja. Minden egyéb alkalmazás a Marketplace használatával szerezhető be, amely itthonról is teljes terjedelmében elérhető.

Multimédia

A kamera ezúttal öt megapixeles, van mellette ledes villanó, illetve külön exponáló gombot is kapunk. A fotók készítése gyorsan történik, a beállítások megfelelnek a platformból ismerteknek. Ezeknél több nem is nagyon kell, hiszen vannak környezeti módok (gyertyafény, makró, tájkép, éjszaka, arckép, hó, sport, naplemente), babrálható a fehéregyensúly (izzólámpa, fénycső, napfény, felhős, borús), az expozíció korrekció, az ISO, a fénymérés módja, a kontraszt, a színtelítettség, a fókuszmód és a felbontás, valamint van néhány effekt (fekete-fehér, szépia, negatív, szolarizálás) is. Videót 720p-ben rögzít az eszköz, ilyenkor is működik az autofókusz, akárcsak a Lumia 800-ban.

Nokia Lumia 710
[+]

A fent elterülő tesztfotók tüzetesebb vizsgálata után elmondható, hogy bár némi zajosodás azért akad, összességében nem rossz a Lumia 710 produkciója. Inkább néha mintha a fókusszal lenne gondja, ezért fontos ellenőrizni, hogy elmentjük-e ténylegesen a beállításokat, ezt ugyanis külön meg kell tennünk babrálás után. Az alkotások talán nem olyan vibrálóak, mint más kütyüknél láthattuk, de jobban visszaadják az eredeti állapotot, kromatikus aberrációnak nincs nyoma, a villanó pedig egész jól beteríti a témát akkor, ha az nincs öt méternél távolabb.

 alt=  alt=

Zenei szempontból lényeges lehet, hogy a füles csatlakoztatása után elérhető az RDS képességekkel is felturbózott FM-rádió. A zenelejátszó pedig a szokásos módon működik, megjelennek szépen az albumborítók, egy kifejezetten letisztult felületen tudunk válogatni a számok között. Fülessel a hangminőségbe nem lehet belekötni, equalizer ugyan nincs, de valahogy nem is hiányzott. Nem ilyen rózsás a helyzet akkor, ha kihangosítva óhajtjuk működtetni a masinát, a hangerővel ugyan nincs gond, de meglehetősen dobozszerű produkciót nyújt a Lumia 710.

Adatátvitel, akkumulátor

Sztereó Bluetooth, 2.0-s USB kapcsolat lehetősége adott lokális szinten, ha a nagyvilággal óhajtunk adatot cserélni, akkor 802.11 b/g/n szabványú WLAN, illetve 14,4 Mbps sebességű HSDPA áll rendelkezésünkre. Ez vidáman elég szinte mindenre, s bár pár éve még furcsa lett volna leírni, de a beépített Internet Explorer kellemes partner ebben még akkor is, ha a Windows Phone platform élből nem támogatja a flash megjelenítését. A böngésző viszont gyors, folyamatos, támogatja a kétujjas nagyítást, s okosan tördeli a szöveget az oldal szélességének megfelelő méretre.

Nokia Lumia 710
[+]

A közösségi szolgáltatások integrálása rendszerszinten megoldott, jól is működik. A hátlap alatti akkumulátor picit gyengébb, mint amit a Lumia 800 kapott, de az 1300 mAh-s teljesítmény arra biztosan elég, hogy másfél napig a készülék ne hisztizzen töltő után. Persze egy okostelefonnál ez nagyban függ a felhasználói szokásoktól, a folyamatos macerálás és az online kapcsolatok kihasználása gyorsabban merítik a telefont, amit lehet tölteni természetesen számítógépről is.

Nokia Lumia 710
[+]

Értékelés: Nokia Lumia 710
Külső
Ergonómia 9 pont
Anyaghasználat 8 pont
Összeszerelés minősége 8 pont
Kijelző mérete, minősége 8 pont
Belső
Kezelhetőség 9 pont
Sebesség 10 pont
Szoftver rugalmassága, bővíthetősége 7 pont
Felhasználói felület élménye 9 pont
Alapfunkciók
Hangminőség, vételi stabilitás 9 pont
PIM funkciók 9 pont
Adatkommunikációs képességek 8 pont
Multimédia
Vizuális 7 pont
Audio 7 pont
Egyebek
Üzemidő 6 pont
Ár/érték aránya 8 pont
Hogyan értékelünk?

Összegzés. Talán az eddigiekből érezhető volt, hogy a Lumia 710 – főleg ezzel az árral párosítva – egyáltalán nem rossz telefon, sőt. Nagyjából azon az áron adják, mint amennyiért a HTC próbálja népszerűvé tenni a Radart, csak éppen ebben erősebb a hardver, illetve került bele ingyenes, offline navigáció is. No és rá van írva, hogy Nokia, ez még mindig sokat nyom a latban, de enélkül is azt lehet mondani, hogy a Mango rendszerű WP7-es telefonok mezőnyében pillanatnyilag a legjobb vételnek tűnik. Ezúttal a finn cég jól lőtte be az árat, akinek nem kell az egyedi design, a polikarbonát készülékház és a 8 megapixeles kamera, súlyos tízezreket spórolhat, ha a Lumia 800 helyett a kistesót részesíti előnyben. Az árazás még egy dolgot sugall: ha nem is tudja a WP7-es platform egy az egyben kiváltani a széles palettát felvonultató Symbian rendszerű gépeket, a felső-közép kategóriában abszolút lecserélheti a Nokia a portfóliót olyan masinákra, mint amilyen ez is itt. Ezen az áron, ez a hardver és ez a funkcionalitás – a speciális igényeket nem számolva – abszolút versenyképes bármelyik hasonló Symbian rendszerű géppel, a két platform felhasználói élménye és gördülékenysége pedig össze sem hasonlítható, annyira mély az eye-candy faktorok között a szakadék. A Lumia 710 végre megint egy olyan okostelefon a Nokiától, amellyel sikeresek lehetnek azon a területen, ahol sokat számít a presztízs, s az utóbbi időkben egyébként is számos modellel (N9, Lumia 800, Asha 300) bizonyították a finnek, hogy nem szabad őket leírni, mert az a tapasztalat, amit évek hosszú sora alatt felhalmoztak, bármikor tud meglepetést okozni egy jó vezetőséggel megfejelve. Hogy a WP7 melletti döntés helyes volt-e, vagy inkább a MeeGo erőltetése lett volna a jobb választás, az csak évek múlva fog kiderülni, jelen pillanatban azonban a Lumia 710 egy jó áron elérhető, kellemes okostelefon, amely nem fog csalódást okozni az átlagfelhasználóknak. Ezért aztán részemről is egyértelmű, hogy a készülék megkapja az alábbi plecsnit:

Nokia Lumia 710

Bog

A készüléket a GsmLine.hu ajánlotta fel tesztelésre. Köszönjük.

A cikk elkészítésében a T-Mobile mobilinternet volt segítségünkre.

Specifikáció

Nokia Lumia 710
Nokia Lumia 710 Általános
Technológia GSM/UMTS
Méret 119 x 62,4 x 12,5 milliméter
Tömeg 125 gramm
Színvariációk Black, White (előlap)/ black, white, cyan, fuchsia, yellow (hátlap)
Kijelző
Kijelző átlója 3,7 hüvelyk
Kijelző felbontása 480 x 800 pixel
Kijelző típusa Kapacitív TFT érintőkijelző, Gorilla Glass üveggel, ClearBlack
Színárnyalatok száma 16 millió
Hardver
Processzor órajele 1,4 GHz
Processzor csíkszélessége 45 nanométer
Utasításkészlet ARMv7
Grafikus chip Adreno 205
RAM / ROM 512 MB RAM / 8 GB ROM
Memória
Telefonkönyv kapacitása dinamikus
SMS memória dinamikus
Memória bővíthetősége nem bővíthető
Adatátvitel
Frekvenciasávok GSM 850/900/1800/1900 MHz
UMTS 850/900/1900/2100 MHz
GPRS / EDGE van / van
UMTS / HSDPA / HSUPA van / 14,4 Mbps / 5,76
IrDA / Bluetooth nincs / 2.1 (A2DP és EDR)
WiFi 802.11b/g/n
USB microUSB 2.0
Push-to-talk / RSS nincs / van
GPS vevő van
NFC nincs
Alapfunkciók
Profilok némaüzem
Vibra funkció van
Kihangosítás van
Hangtárcsázás / hangvezérlés van / van
Hangrögzítés nincs
Ébresztés van
Prediktív szövegbevitel van (magyar nyelv nincs)
Szoftverek
Platform Windows Phone 7.5 Mango
WAP / HTML böngésző nincs / van
E-mail kliens van
Java ?
Játékok letölthető
Valutakonverter letöthető
Extra szoftverek Törődünk, App Highlights, Nokia Térképek, Nokia Vezess, Nokia Zene
Multimédia
Fő kamera 5 megapixeles, autofókuszos, ledes villanó
Másodlagos kamera nincs
Videófelvétel van (1280 x 720 pixeles felbontás)
Zenelejátszó szoftver van, háttérben is fut
Hangszínszabályzó nincs
FM-rádió van (RDS)
Üzemidő
Alap akkumulátor 1300 mAh-s lítium-ion
Készenléti idő 400 óra (2G) / 400 óra (3G)
Beszélgetési idő 6 óra 50 perc óra (2G) / 7 óra 40 perc (3G)
Egyebek
fényérzékelő, giroszenzor, 3,5 milliméteres fülhallgató kimenet
  • Kapcsolódó cégek:
  • Nokia

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés