Gyorskeresés
Nokia E7 - elszalasztott lehetőség
Hosszú várakozás után megérkezett a finnek teljes billentyűzetes újdonsága, amelyből akár a piac egyik legjobb mobilja is születhetett volna.
Hirdetés
Bevezető, tartozékok
A finnek igencsak északi nép és arrafelé bizonyos területeken akár fél évig tart a nappal és fél évig az éjszaka. Valószínűleg a Nokia mostanáig épp az éjszakai periódusban volt, ugyanis teljesen olyan hatást keltettek, mint akik elaludtak. Elaludtak, mert míg a világ az Androidtól, majd a Windows Phone 7-től volt hangos, ők látszólag csak legyintettek az egészre. Mostanra a Nokia felébredt, és sietve próbálja utolérni a többieket és régi önmagát is.
Mert annak idején a Symbian rendszer óriási népszerűségnek örvendett. A korabeli Windows Mobile-hoz képest ezerszer jobban kezelhető, gyors és könnyen használható szoftver neve virtuálisan és valóságosan is (miután megvették a fejlesztő céget) összeforrt a Nokia nevével. Ám az idő és a fejlődés nem állt meg, az Android úgy robbant be, mint egy atombomba, alaposan szétverve a Symbian és a Nokia szinte egyeduralmát. Erre válaszul érkezett a Symbian^3, amit teljesen új rendszerként mutattak be, csak épp ez a felhasználók számára alig látszik. Az első komolyabb dobás az N8 volt, ami nem is sikerült olyan rosszul (kamerában talán az egyik legjobb most), viszont egymaga kevés a csodához.
Rengeteg késés, ígérgetés, újabb és újabb megjelenési dátumok után végre a piacra került az E7, ami inkább kicsit üzleti vonalon próbálja futtatni a Symbiant, miközben egyfajta méltó utódja is kíván lenni a híres és sikeres kommunikátoroknak. A GsmLine.hu-tól érkezett kompakt, kék színű dobozkában a telefonon felül találunk egy hálózati töltőt, egy adatkábelt (végre nem 5 centis változat), egy sztereó headsetet, és meglepetésre egy-egy adaptert. Az N8-nál megismert microUSB-USB és mini HDMI-HDMI átalakítók a magyar honlap szerint nem része a csomagnak. Mivel a tesztkészülék német piacos verzió, így sajnos erős a gyanú, hogy ezt a két dolgot mi valóban nem kapjuk majd meg.
A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!
Azóta történt
Nokia Belle – a Symbian új ruhája
-
Nokia E6 - erre való a Symbian
Megújult a Symbian és megérkezett a Nokia egyik legjobb üzleti modelljének utódja is. Anna ezúttal más környezetben bizonyíthat.
Symbian Anna korábbi modellekre is
Favourite Apps: Még több ikon a kijelzőn
Új kezelőfelületet kap a Symbian^3
Előzmények
-
A Nokia jövője
A barcelonai sajtótájékoztató után világossá vált, hogy merre megy tovább a Nokia. WP7, Meego, Symbian, kérdések és válaszok.
-
Nokia C7 - szépség a köbön
Megérkezett a Nokia második Symbian^3-mal szerelt készüléke, mely elegáns és gyönyörű külsőt kapott.
-
Nokia N8 - vajon elég lesz-e?
Megjött végre a várva várt Nokia zászlóshajó, de vajon a megújult Symbian fel tudja-e venni a versenyt az egyre erősödő konkurenciával?
Gyártók, szolgáltatók
Percről percre
Sorcery - launch trailer
A mai napon jelent meg Európa szerte a PlayStat...
A Data Killer elektromágneses sokkolója egy pillanat alatt törli az adatokat
Fizikai károsodás nélkül, mégis brutális hatéko...
Reklámszűrőt kínál egy televíziós szolgáltató
A műholdas televíziós szolgáltató felvevőjének ...
A Google figyelmezteti a fertőzött gépek tulajdonosait
A DNSChanger által fertőzött gépek júliusban le...
Forza 4 - Porsche DLC
Megjelent a Forza 4 új DLC-je és vele együtt eg...
VESA buszos VGA-k tesztje
Közel 20 éves VGA kártyákat eresztek össze folyadékhűtéssel, extrém tuninggal.
Csalásgyanú a Facebook IPO-nál
Az amerikai felügyeleti szervezetek vizsgálatot indítottak, mivel felmerült a gyanú, hogy nem a valós adatok alapján határozták meg a cég piaci értékét.
UPC Mediacard teszt
Kipróbáltuk az UPC május elején indított, mindössze egy CI+ kártyát igénylő szolgáltatását.










