Bevezető

Elég hebehurgya ez a modellszámozás, talán már párszor elhangzott, pedig komolyan úgy néz ki messziről, mintha lenne benne bármiféle rendszer. De nincs, tiszta kusza az egész, s persze lehetne frankó példákat keresni a modellpalettáról bőven, de elég, ha csak a mostani tesztünk alanyát boncolgatjuk kicsit. A Nokia C1-01 és a C1-02 egyszerre mutatkozott be, ehhez képest a C1-02 később került piacra, miközben a lényegi különbség a tesóhoz képes csak annyi, hogy nem tettek bele kamerát. Mert annak még látnám valami realitását, hogy „úh, főnök, egy kamerát berakni tök nehéz, ne haragudjál, de emiatt csúszik a projekt“, de itt nem ez van, hanem egy meglévő lukat kell betömködni, és kivenni a szoftverből az ikont.

[+]

Most ezt vagy valami űrtechnikával oldották meg, vagy azt gondolják a finnek, hogy pont az a fícsör, hogy nincs kamera, de tény, hogy a C1-02 egy picit drágább, mint a fényképezésre is képes testvérmodell. Mindenesetre nehezen tudom elképzelni, hogy valaki azért választja ezt a készüléket, mert nem kell neki a kamera és ezért többet perkál. Ha nem kell, akkor megveszi a kamerás, de olcsóbb modellt és maximum nem használja. Persze ez elég egysíkú hozzáállás a részünkről, nyilván nem ez van a háttérben. Hanem az, hogy a Nokia C1-02 tipikusan az a céges telefon, amit a dolgozóknak oda lehet pattintani munkaeszköznek, s legalább nem fogják végigfotózni a gyártósort, a titkos terveket, vagy bármit, amit a cég szempontjából nem lenne előnyös. (Például a korbáccsal verekedő munkafelügyelőt.)

[+]

Az XXL GSM-től érkezett C1-02 tehát egy alapfunkciós, egyszerű Nokia, kezelni pofonegyszerű, sokat ugyan nem tud, de azt magabiztosan hozza, viszont van néhány tagadhatatlan előnye is. Jól elvan különösebb odafigyelés nélkül is, egy tizenpárezres készülékre nem kell annyira vigyázni, ha tényleg flottás felhasználásban gondolkodunk, akkor pedig vélhetően a kiskereskedelmi árnál jóval kedvezőbben juthatnak hozzá pótláshoz a cégek.

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!