Külső
A szokásosan kék dobozban egy töltő és egy füles található mindössze. Előbbi nem a microUSB csatlakozóba érkezik, hanem a klasszikus Nokia-lukacskába. Innentől fogva evidens, hogy adatkábelünk nincs. MicroSD viszont van, benne figyel a telefonban, kemény 2 gigabájtos kapacitással bír. Normál SIM-et kell a kütyübe tenni, ezekre kerül rá az akkumulátor, tehát a memóriakártya nem cserélhető az eszköz kikapcsolása nélkül.
Az Asha 311 nem egy nagy készülék. Nagyon kis kompakt, kézbeillő, visszafogott formavilágú, feltűnésmentes eszköz, bár több színben is kapható. A fekete árnyalat járt nálunk, ennek csak alsó része világosszürke, viszont mindenhol műanyag. Vannak itt-ott ezüstös betétek, hogy feldobják kissé az unalmas külsőt, ezek mennyisége finoman adagolt, kissé elegánsabbá teszik az összképet, ami egyébként inkább fantáziátlan. Az előlapon 3 inches kijelzőt találunk, felbontása 240x400 pixel, ami nem túl acélos. Ez 155 ppi-s képpontsűrűséget jelent, ami azért meglehetősen alacsony érték, ez látszik is az ikonok darabosságán. Más gond nincs, a betekintési szög rendben van, a láthatóság és a fényerő megfelel az elvárásoknak.
Fanfárok és dobpergés: a kijelző alatt valós híváskezelő gombokra tévedhet ujjunk. Ezt egyébként kifejezetten nehezen szoktam meg, folyamatosan a kijelzőn kerestem a megfelelő virtuális ábrát, pedig így jó, ahogyan az Asha 311 csinálja. A kijelző felett csak egy fényérzékelő fedezhető fel, előlapi kamera tehát nincs. A készüléknek csak a tetejére és a jobb oldalára kerültek csatlakozók és kezelőszervek. Ez utóbbiból sincs sok, a hangerőt tudjuk állítani és a kijelzőt lezárni / feloldani, ez összesen három gomb. A kis mütyür tetején tátong a microUSB és a 3,5 mm-es jack csatlakozója, illetve a lassan teenager éveiből is kinövő, klasszikus, Nokia-féle töltőluk is.
A hátlap esetünkben zongoralakk borítása csillog, mint középhájas politikus homloka a nyári sztrádaavatón, csodálatosan tapad rá a szennyeződés, viszont egész mutatós. A kamera köré rajzoltak egy akkora keretet a tervezők, mintha PureView lenne, pedig csak egy csoffadt kis 3,2 megapixeles érzékelő, autofókusz és villanó nélkül. A burkolatot benyomni és egyidőben felhúzni kell ahhoz, hogy megnyíljon, nem nehéz művelet, viszont mégis stabilan ül a helyén a hátlap. Az Asha 311 jó fogású, korrektül megépített kis gép, nincs rajta semmi felesleges sallang, célszerű, de kissé talán unalmas külseje a mindennapokhoz lett tervezve. Más kérdés, hogy a bekapcsolás után mit fogunk tapasztani…
A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!
