Gyorskeresés
Nokia 6085 - mint a többi
A finn gyártó összecsukható készüléke gyenge kijelzővel, de bővíthető memóriával érkezik.
Hirdetés
Első benomyások
Amikor jött a hír az XXL GSM-től, hogy lenne egy 6085-ös tesztelésre, akkor hirtelen nem is tudtam, hogy melyik készülékről van szó, de gondolatban a Nokia 6080 összecsukható testvérének képzeltem. Jöhet, nem lesz nehéz ügy, a Nokia 6-os sorozatának modelljei egyébként sem szoktak túlságosan meglepőek lenni.

Bár a fenti állítás továbbra is megállja a helyét, a 6085 kicsit furcsa. A normális méretű Nokia doboz nem is tartalmazott semmiféle meglepetést, pillanatok alatt kivarázsoltam a telefont, a SIM behelyezése gyerekjáték, a fedlap felpattintása szintén. Mikor ez megtörtént, akkor nézegettem csak meg tüzetesebben az eszközt, ami pedig elsőre feltűnt, hogy a készülék jobb oldalán jó széles ajtó várja a memóriakártyát.

Ez két okból is meglepő. Egyrészt a 6-o széria eddigi modelljei nem erről voltak híresek. A másik érdekesség, hogy az ajtó mérete alapján ide minimum miniSD, de akár sima SD is beférne, ehhez képest a műanyag lapocska félrehúzása után csak egy egészen apró rés várja a microSD kártyát. Miután ez nem része az alapcsomagnak, ezért utólag kell beszerezni. A dobozban a töltőn kívül csak egy sztereó fülest találhatunk, amely evidens, hiszen a funkciók között helyet kért magának az FM-rádió is.
A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!
Azóta történt
-
Nokia 2760 - Siemens nosztalgia
A Nokia új alsókategóriás készékének formavilága kicsit a régi Siemens modellekre emlékeztetett minket. Egyébként a szokásos.
-
Nokia 6300 - valamennyire vékony
Úgy harangozták be ezt a készüléket, hogy a Nokia első pengéje. Ilyen szempontból nem világbajnok, de azért jó.
Előzmények
Nokia N70 feketében is
Jön a Nokia E61 frissítése?
-
Nokia 6080 - elsötétítés
A Nokia 6030 utódja igen egyedi és exkluzív külsőt kapott, mégsem fog sokba kerülni.
Nokia 5500 Sport Music Edition – Zenével frissítve
Megérkezett a Nokia 6085
-
Nokia 6151 - 3G alapszinten
Végre kezd terjedni a 3G adatátvitel az alacsonyabb kategóriájú telefonok között is. A Nokia 6151 remek példa erre.
-
Nokia 6070 - szabad szappanozni
A Nokia 6070 a finn gyártó 6020-szal megkezdett irányvonalát viszi tovább: olcsó, alapfunkciós, ám minőségi telefonra mindig van igény.
-
Nokia 6125 - a szokás hatalma
A Nokia újabb verziót készített a kinyithatós-fényképezős megoldásra. Megéri váltani a régebbi modellről?
-
Nokia 6131 - kígyóbőr
Finn barátaink valószínűleg egy amazonasi kalandtúrán jártak a 6131 tervezése előtt.
Gyártók, szolgáltatók
Percről percre
Steampunk billentyűzet modding
Moddolt billentyűzet olcsón, egy átlagos garázs...
Távközlési adó: egyeztetési hiba
A szolgáltatók megkapták a lakosságnak kitalált...
Cooler Master GeminII M4 CPU-hűtő limitált hellyel rendelkező konfigurációkba
A népszerű GeminII család egy új, kifejezetten ...
Crysis 3 - új képek
Az EA új képeket adott ki a Crysis 3-ból.
Hamarosan indul a Mozilla Marketplace publikus bétája
Nyílt forráskóddal és eddig nem látott méretű f...
GTC: jön a legnagyobb Kepler
Az NVIDIA számos újítással állt elő az idei GPU Techology Conference alkalmával.
A fél világ kalózkodik
Habár a fejlett világban lassan csökken az illegális szoftverhasználat, a fejlődő országokban tapasztalható jogsértések miatt a szövetség rekordveszteségről számol be.







