Gyorskeresés
Nokia 5230 - a legolcsóbb érintős okostelefon
Egy év, három szinte teljesen ugyanolyan érintőkijelzős Nokia készülék. A legújabbat kézbe venni már-már nosztalgikus, viszont nem is kerül sokba.
Hirdetés
Előszó
Őszintén szólva semmi rációt vagy logikát nem látok abban, amit a Nokia az érintőkijelzős készülékekkel csinál. A finn gyártónak nagyon is tisztában kellene lennie azzal, hogy manapság az érintőkijelző a divat, hiába tehát a jól csengő név, hiába használ valaki tíz éve finn mobiltelefont, ha úgy érzi, hogy érintőkijelző kell neki, akkor váltani fog, ha pedig nem talál házon belül megfelelő modellt, akkor a Nokia nagyon-nagyon rosszul járhat. Az ő vásárlóik jelentős része ugyanis fanatikus rajongó, olyan ember, aki életében nem használt még más márkát, ha pedig az érintőkijelző miatt muszáj lesz váltania, akkor valószínűleg rá fog jönni, hogy nem csak a Nokia gyárt mobiltelefonokat — ez hosszú távon pedig akár azt is jelentheti, hogy finn barátaink elvesztik a legnagyobb mobilgyártó fején ülő képzeletbeli koronát.
Elképzelhető persze az is, hogy csak én látom ilyen veszélyesnek ezt a helyzetet, az érintőkijelző pedig nem jelent akkor érvágást a felhasználóknak, hogy azért lemondjanak imádott brandjükről. Persze a Nokia termékfilozófiájában ebben az esetben sem találni majd semmi logikát, hiszen egy év alatt mindössze öt érintőkijelzős modellt sikerült piacra dobniuk (az internet tablet szériát most hagyjuk ki), melyek közül három szinte teljesen ugyanolyan. Ott van ugyebár az egyéves születésnapját ünneplő Nokia 5800, annak enyhén butított változata, az 5530, most pedig az 5230, mely akárhogy is nézem, egy más dobozba csomagolt 5800. Hogy mennyire hasonlít, azt persze a következő oldalakon fogjuk meglátni.

A tesztpéldányt a GsmLine.hu küldte el hozzánk: a doboz ismerős lehet a korábbi modellekből, ráadásul a tartozékok terén sem hoz újat, hiszen a hálózati töltőn, a miniatűr adatkábelen, a 2 GB-os microSD kártyán és a pengetőn kívül csak egy szabványos csatlakozóval ellátott fehér fülhallgatót kapunk, mely csodálatos módon pont úgy néz ki, mint az iPhone mellé csomagolt darab. Azaz várjunk csak; akad itt más is! Egészen pontosan három darab színes hátlapot kapunk extraként, visszajött a cserélhető borítás korszaka!
A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!
Azóta történt
Nokia 5228: 5230 GPS és 3G nélkül
Frissítést kapott a Nokia 5230
Nokia C6: Érintőkijelző és QWERTY?
Nokia 5230 Nuron: Ovi szolgáltatások Amerikában
Nokia mobilok tíz dollárért?
-
Nokia 7020 - Csillagporhatás
Újabb folder, kicsit nőcis, kicsit metroszexuális, kicsit marketingtrükkös csillagporhatással - bármi is legyen az.
-
Nokia 3710 fold - haver, téged már ismerünk!
Tucatkagyló a Nokiától, mely igyekszik visszahozni a korábbról ismerős nyugágykészülékek hangulatát.
-
Nokia X3 - telefonnak kevés
Kis tudású zenei Nokia gagyi műanyag dobozban, szolgáltatáskínálatához képest horrorisztikus áron.
Előzmények
-
Nokia 6760 slide - kösz, nem kellett volna
Elvileg egy Symbian rendszerű, QWERTY gombosorral ellátott Nokia nem lehet egy rossz készülék.
-
Nokia 6710 Navigator - nem csak kocsiba
Egyetlen új ötlet van az új Navigator készülékben, s azt sem a finnek találták ki.
-
Nokia 3720 classic - strapabírás Nokia módra
Por-, ütés- és cseppálló készülék Finnországból, Series 40 platformon, tetszetős csomagolásban.
-
Nokia 6700 classic - folytassa, Nokia!
Ez az igazi utódja a Nokia 6300-nak. Újraírja a középkategóriát, hónapokon belül sikertermék lesz.
Gyártók, szolgáltatók
Percről percre
Gyors, 8 GB-os mobil memóriával frissít az Apacer
A DDR3 szabványra épülő SO-DIMM modul az Elpida...
Kémfotó az első Socket FM2 foglalatú alaplapról
Az MSI MS-7778 csak az OEM-piacot célozza meg, ...
A Leap mozgásérzékelője 200-szor precízebb a Kinectnél
Az új technológiában hatalmas potenciál lappang...
Világszerte elérhető a TP-Link TL-PA511 500 Mbps Powerline hálózati adapter
Gigabites portot és energiatakarékos funkciót i...
XCOM: Enemy Unknown - új videó és dátum
Új videóval és megjelenési dátummal szolgált a ...
HD7770 + Accelero S1Plus teszt
"Silence!...it definitely won't kill you" - avagy hűtéstesztek változatos felállásban.
Ismét pendrive-ok USB 3.0-n
Ezúttal két Adata, egy Kingston és két Mach Extreme modellt versenyeztettünk egymással és a múltkori mezőnnyel.
eMagyarország rátok vár
Virtuális országunknak dolgos kezekre van szüksége, hogy elnyerje régi fényét.








