2014. augusztus 1., péntek

Gyorskeresés

Útvonal

Tesztek  »  Mobiltelefon rovat

Nokia 208 - műanyagból mindig olcsóbb

  • (f)
  • (p)
Teszt – Írta: Bog | 2013-10-25 13:35

Nemrég járt nálunk a túlárazott Nokia 515, most itt van szinte ugyanaz, fém nélkül, feleannyiért, gyengébb kamerával. Így már vajon megéri?

Hirdetés

Bevezető

Kizárt dolognak tartom, hogy a Gorilla Glass 2 és az alumínium hátlap 20 ezer forintos felárat kell eredményezzen. Pedig a Nokia árazási politikája most éppen ezt sugallja, hiszen a közelmúltban tesztelt 515-öshöz képest a mostani 208-as nagyjából ennyivel olcsóbb. 20 ezer forint megítélése relatív, egy 200 lepedős csúcsmobilnál csak 10%-os eltérést jelent, de itt nem okostelefonokról, hanem egyszerűbb eszközökről van szó, így az eltérés már 50%-os. Az pedig igencsak sok.

Nokia 208
[+]

Persze ha az ember egymás mellé teszi a specifikációs táblázatot, akkor akad még néhány eltérés. Ebben a modellben ugyanis sokkal gyengébb a kamera és az akkumulátor sem bírja addig, mint a drágább testvérben, de számomra ez még mindig nem indokol ekkora árkülönbözetet. De hagyjuk is az 515-öst, elvégre mégiscsak arról a 208-asról szólna ez az anyag, amelyet az XXL GSM biztosított a számunkra. Fontos tudni, hogy ebből is létezik két SIM-et kezelő változat, illetve több színárnyalat is, mi szerencsére feketét kaptunk.

Nokia 208
[+]

Ez a 20-25 ezer forintos ár már barátságosnak mondható, nyilván hozzátéve, hogy lehet ennél olcsóbban is hasonló telefonhoz jutni, sőt, okostelefont is kapni ennyiért, de nyilván el kell fogadnunk, hogy nem mindenki szereti az érintős, elsőre mindenképpen bonyolultnak tűnő rendszereket, ők mindenképpen ezek közül a "butamobilok" közül válogatnak. És ha az 515-nél elrettentő jelleggel felróttuk a magas árat, akkor a 208-asnál ezt az ellenérvet nagyjából kihúzhatjuk a listáról, bár hozzáteszem, hogy ezt a telefont is megpróbálta megtömni a Nokia "felokosított" funkcionalitással, amelyek továbbra sem képesek kielégítően működni. Ám az árcédula láttán erre akár legyinthetnek is a vásárlók, ott van a Facebook, a Twitter, a HSDPA, de úgysem használom - mondhatják. Viszont akkor emberek, ott van a Nokia 206, ami nem akar ilyen téren nagyot gurítani és csak 15 ezer forintba kerül, nagyon úgy fest, hogy a 208-ason levő felár pont az adatátviteli szolgáltatásokból jött össze, amiben a telefon viszont elég gyenge.

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!

Hirdetés

Azóta történt

Gyártók, szolgáltatók

Hirdetés

Copyright © 2000-2014 PROHARDVER Informatikai Kft.