Motorola XT532 - nem nekünk készült

Bevezető, tartozékok

Már több olvasónknak is feltűnt, milyen Motorola dömping zajlik újabban a Mobilaréna hasábjain. Azért megnyugtatok mindenkit, hogy nem váltottunk „Motorolarénára”, csupán annyi történt, hogy hirtelen szinte egymás után futottak be tesztkészülékek az említett márkától. Nem is baj, hiszen a Motorola nem szór hetente öt új telefont a piacra, mint a Samsung, de most az újabb típusokból többre is rá tudtunk tenyerelni. Azaz inkább én, mert az amerikai gyártó modelljeinek többsége nálam köt ki.

Motorola XT532
[+]

Ha lassan is, de az okostelefonok között is kezdenek terjedni a kétkártyás megoldások. Végre egyre több gyártónak esik le (persze miután a Samsung már megint 5-6 típussal előttük jár), hogy aki ilyen telefonra vágyik, az nem csupán a két SIM nyújtotta előnyöket igénylik, hanem mellette ugyanúgy szeretnének netezni, navigálni e-mailt olvasni, programokat telepíteni és sorolhatnám. Ráadásul szoftveres oldalról sincs nagy gond ezzel, hiszen az Android könnyedén elboldogul a dupla SIM-mel, persze szívesen látnánk WP7-es megoldást is, erre azonban még várnunk kell (az iOS-t pedig felejtsük el).

Motorola XT532
[+]

A mai tesztalanyunk ismét messziről jött, hiszen a Motorola XT532 nem csak Európában, de Amerikában sem kapható, kizárólag Ázsiában, elsősorban Kínában láthatjuk a kirakatban. Szerencsére az XXL GSM is tudott szerezni egy példányt, úgyhogy mi is megnézhettük, mit alkottak az amerikaiak ezen a téren (ez egyébként nem az első dual SIM-es Motorola, sőt okostelefonból se az első, de a többi se jutott az európai piac közelébe sem). Klasszikus piros-fekete, kihúzható hasáb dobozban pihen a kütyü, alatta a tartozékok, minden egyenként bezacskózva. Akad itt hátlap és akkumulátor (igazán rendesek), meg hálózati töltőfej, USB adatkábel és egy sztereó füles, meg némi papír iromány. Mondjuk egy memóriakártyának akadhatott volna hely, főleg, hogy az Android több funkciója nem is működik nélküle.

Motorola XT532
[+]

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés