Gyorskeresés
Motorola V8 - penge a négyzeten
A V8 már motorként is szépen muzsikál, biztosak vagyunk benne, hogy telefonként is aratni fog.
Hirdetés
Külső
„Aztajóéletbe!” - ez volt az első gondolatom, amint a kezembe fogtam az XXL GSM-től kapott készüléket. „Mit csinál ez a Motorola mostanában?” – tettem fel a kérdést jogosan magamban. Ott volt a Z6 néhány héttel ezelőtt, amiben igen pozitívan csalódtam, és most itt a V8, ami legalább akkora meglepetés a Motorolától, mintha Győzike egyszer csak Pavarotti hangján szólalna meg. „Nagyon oda kell figyelnie a többi gyártónak mostantól a Motorolára, ugyanis a V8 legalább akkora áttörést hozhat, mint anno a V3.” – gondoltam magamban. A teszt végére azonban kiderül, hogy bár alapvetően stimmeltek az első benyomásaim, de egy akkora hibát vétett a gyártó, és ezzel egy akkora ziccert hagyott ki, hogy az már szinte hihetetlen. De ne szaladjunk ennyire előre.

Érdemes kézbe fogni a készüléket. Valóban egy élmény, az embernek szinte simogatni támad kedve. Divatos, lekerekített formák uralják a designt, hozzá letisztult stílusjegyek, valamint iszonyatos vékonyság, és fémház. Ez kérem szépen a RAZR2. A telefon mindössze 11,9 mm vastag, amivel egyértelműen penge kategóriába sorolható. Mindehhez azonban hatalmas külső társul (103 x 53 x 11,9 mm), ami szerencsére óriási kijelzőket is hoz magával.

Kétféle érzést érezhet az ember, amikor először a kezébe veszi a V8-at. Lesz, akinek már a telefon fizikai méretei egy kicsit soknak bizonyulnak majd, de lesz aki számára a külső borítás mindent ütni fog. Egy biztos, nekem leginkább a Nokia Siroccoja jutott róla eszembe, csak ugye itt egy jóval kedvezőbb árral társul ez a feeling.

Gyorsan érdemes átszaladni a megjelenésen. Első és legkellemesebb pont, hogy a telefon aljáról eltűnt az eddigi pengékre jellemző dudor. Ezáltal jóval vékonyabbá válhatott a készülék összhatása, azonban született egy hátránya is az átalakulásnak, mégpedig nem maradt elég hely a miniUSB csatlakozó számára, így microUSB került a telefonba.

A készülék bal oldalára helyezték a tervezők a kamera gyorsgombját, valamint a hangerő-szabályozó billentyűket, a jobb oldalon pedig a gyorshívásért felelős billentyű üldögél. A kamera ezúttal is az előlapra csúszott. A billentyűzetről nem esett még szó, de szerencsére nem kell sokat vesztegetnünk rá, hiszen a V3i keyboardját kapta a V8 is, apróbb változtatásokkal.
A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!
Azóta történt
-
Motorola W175 - nagyon alap
Low-low-lowend mobiltelefon a Motorolától. Telefonálni és SMS-t írni.
-
Motorola W510 - izgalom zéró
Ki tudja már, hogy hányadik ugyanolyan formájú és tudású Motorola készülék a W510.
-
Motorola Z10 - a fémnek látszó banán
A Z8 utódja elhagyta a sárgás árnyalatokat és a fémes anyagok felé mozdult el. Ettől még ugyanolyan furcsa maradt.
-
Motorola V9 - egy hatvánnyal több
A V8 sem volt piskóta, a V9 még jobb. De elég lesz-e arra, hogy feltámassza a Motorolát?
-
Motorola RIZR Z8 - lassú víz
Új operációs rendszer, új kialakítás, mégis Motorola. A feltámadás jelei látszanak.
Előzmények
Motorola RAZR2 V8 galéria
Érkezik a Motorola RAZR2
-
Motorola Z6 + S9 - nem vén rokker
A Motorola legújabb zenefonja és egy hozzá tartozó sztereó Bluetooth füles járt a kezeink között. Pozitívan csalódtunk.
Nyílt Linux platform a Motorolától
Nagy gondban van a Motorola
Motorola RAZR 2: második generációs penge
-
Motorola V3xx - ráduplázunk
A Motorola V3xx után úgy éreztük, hogy megjött a penge széria folyatatása és a V3x csak mellékvágány volt.
-
Motorola V6 - ez a maxximum?
A Motorola egy sereg változatot készített már a sikeres V3 nyomán. A V6-ra azt írták, hogy maxx.
-
Motorola V3x - a penge új generációja
A Motorola V3 nagyon hamar stílusteremtő telefonná vált. Végre megérkezett az utódja.
-
Motorola V3 – penge
Ultravékony telefon Amerikából. Nagyon egyedi, nagyon formatervezett, de amúgy csak egy V620.
Gyártók, szolgáltatók
Percről percre
Steampunk billentyűzet modding
Moddolt billentyűzet olcsón, egy átlagos garázs...
Távközlési adó: egyeztetési hiba
A szolgáltatók megkapták a lakosságnak kitalált...
Cooler Master GeminII M4 CPU-hűtő limitált hellyel rendelkező konfigurációkba
A népszerű GeminII család egy új, kifejezetten ...
Crysis 3 - új képek
Az EA új képeket adott ki a Crysis 3-ból.
Hamarosan indul a Mozilla Marketplace publikus bétája
Nyílt forráskóddal és eddig nem látott méretű f...
GTC: jön a legnagyobb Kepler
Az NVIDIA számos újítással állt elő az idei GPU Techology Conference alkalmával.
A fél világ kalózkodik
Habár a fejlett világban lassan csökken az illegális szoftverhasználat, a fejlődő országokban tapasztalható jogsértések miatt a szövetség rekordveszteségről számol be.







