Gyorskeresés
Motorola V1100 - pirosMOTO
Telítődik a középkategóriás 3G telefonok piaca. A V1100 is ebben a szegmensben indul.
Hirdetés
Bevezető
Mostanában végre egyre inkább az a helyzet, hogy a 3G telefonok elérhetőbb árúak lesznek. Már nem csak a felsőbb kategóriák kiváltsága a harmadik generációs hálózatok támogatása, szép lassan lentebb gördül ez a funkció a középkategóriába is, ami mindenképpen üdvözölendő jelenség. A Motorola épp időben jelentette meg a V1100-at, így karácsony előtt talán még van esélyük labdába rúgni.

Az amerikai cég stílusa a V3 óta igencsak jellegzetes. Bejött nekik a pengeség, most már nyugodtan lehet azt is mondani, hogy a Motorola készülékek messziről felsimerhetőek pláne, ha az összecsukahtó kategóriába tartoznak. A menürendszer is egyedi, semmivel nem összetéveszthető, ám furcsa mód magam is egyre jobban megbarátkozom vele, pedig sokszor rámsütötték már olvasók, hogy zsigerből utálom a Motorola telefonokat. Ez azért nincs így, sőt. Most abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy kisebb külföldi kiruccanásom alkalmából három készüléket is magammal vihettem volna (Samsung X530, HP 6915, meg a Moci), és a Motorolára esett a választásom.

A V1100-nak olyan vetélytársakkal kell megküzdenie, mint a Samsung ZV40, az LG L600, vagy a meglepően jó áron kapható Samsung Z400. Erős mezőny, így aztán kíváncsian vettem kézbe az amerikai modellt.
A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!
Azóta történt
-
Motorola V9 - egy hatvánnyal több
A V8 sem volt piskóta, a V9 még jobb. De elég lesz-e arra, hogy feltámassza a Motorolát?
-
Motorola K3 - k. hosszú
Állati elegáns ezüstben a K1 HSDPA verziója, de ki akar zsiráffal telefonálni?
-
Motorola F3 - túl egyszerű
A MOTOFONE néven is ismert telefon annyira alap, hogy ennél nehezebb lenne kevesebbet nyújtani.
-
Motorola V3xx - ráduplázunk
A Motorola V3xx után úgy éreztük, hogy megjött a penge széria folyatatása és a V3x csak mellékvágány volt.
-
Motorola W375 - Bigacsiga
Amilyen olcsó, olyan lassú.
Előzmények
-
Motorola RIZR Z3 - divatos csúsztatás
A Capri néven fejlesztett Motorola főleg stílusával fog vásárlókat toborozni.
HSDPA Motorola a Vodafone számára
-
Motorola KRZR K1 - üvegház, hatás
A Motorola üvegtelefonja járt nálam néhány napig. Megvolt róla a véleményem, úgyhogy megosztom mindenkivel.
A Motorola E690 Linux rendszert kapott
-
Motorola A780 - pingvin iránytűvel
Linux rendszerrel szerelt, formabontó okostelefon a Motorola A780. Kicsit még kiforratlan, de az irány jó.
-
Motorola L6 - olcsó kés Amerikából
Az L7 kistestvére kissé megkurtított szolgáltatáskínálattal, de versenyképes áron kapható.
-
Motorola U6 - hátraszaltó
A Motorola kavics alakú telefonjáról régóta tudjuk, hogy érkezik. Annyira régóta, hogy mire megjött, el is vesztette minden varázsát.
-
Motorola L7 - a kis kés
A V3-as PengeMoto után újabb extravékony, ám ezúttal hagyományosabb kialakítású készülékkel jelentkezik az amerikai gyártó.
-
Motorola E1000 - háromdés, háromgés
Újabb 3G telefont kaparintottunk meg. Nagysága ellenére a dundi Motorola hasznos társ a hétköznapokban.
-
Motorola V980 - korai 3G
Külföldön már kapható, nem kizárt, hogy előbb-utóbb hazánkban is megjelenik a Motorola egyik legolcsóbb 3G telefonja.
Gyártók, szolgáltatók
Percről percre
Steampunk billentyűzet modding
Moddolt billentyűzet olcsón, egy átlagos garázs...
Távközlési adó: egyeztetési hiba
A szolgáltatók megkapták a lakosságnak kitalált...
Cooler Master GeminII M4 CPU-hűtő limitált hellyel rendelkező konfigurációkba
A népszerű GeminII család egy új, kifejezetten ...
Crysis 3 - új képek
Az EA új képeket adott ki a Crysis 3-ból.
Hamarosan indul a Mozilla Marketplace publikus bétája
Nyílt forráskóddal és eddig nem látott méretű f...
GTC: jön a legnagyobb Kepler
Az NVIDIA számos újítással állt elő az idei GPU Techology Conference alkalmával.
A fél világ kalózkodik
Habár a fejlett világban lassan csökken az illegális szoftverhasználat, a fejlődő országokban tapasztalható jogsértések miatt a szövetség rekordveszteségről számol be.







