Motorola Atrix – a (m)átrix fogva tart

Külső

Maga az Atrix nem tűnik olyan atomkivételes gépnek a külseje alapján. Még a motorolás szögletesség sem jellemzi, kicsit beszürkült az androidos mezőnybe, ugyanolyan lekerekített tepsi, mint általában ezek a készülékek. Kár, mert az eddigi Motorola okostelefonok egyből felismerhetőek voltak messziről is, az Atrix nem akar formabontó lenni.

Motorola Atrix
[+]

Az előlapon 4 inches érintőkijelző terpeszkedik. Bár egy mezei TFT panelről van szó, a betekintési szög, a kontraszt és az élesség is nagyon rendben van. A felbontás újabb lépést jelent előre, az 540x960 pixeles kijelző rendkívül finom képet ad, ráadásul az egész ablakot Gorilla Glass védi, tehát ellenáll a karcolódásnak. Androidos készülékek között ez a felbontás a jelenlegi csúcs, a konkurencia még nem adott ki ilyen készüléket (de például a HTC Sensation is ezzel a képpontszámmal érkezik majd), kivéve a Meizu-t, akik az M9-cel még egy picivel magasabbra tették a mércét.

Motorola Atrix
[+]

A kijelző alatt érintésérzékeny gombok kaptak helyet, az ismert androidos eszköztár négy piktogramja sorakozik itt. Az előlap felső részén közelségérzékelő, másodlagos kamera (VGA), illetve egy apró led kapott helyet, amely zölden villog, ha esemény történt, pirosan, ha merül. Az alsó részen zajszűrős mikrofon található, de sajnos a használat során valamitől nem szerepelt túl fényesen, sokat panaszkodtak beszélgetőtársaim, hogy nem hallnak jól. Ugyanakkor én mindenkit kristálytisztán értettem.

Motorola Atrix
[+]

Az oldalsó részeken nincs sok látnivaló. Bal felől microUSB csatlakozó és HDMI kimenet fedezhető fel, jobbra költöztek a hangerőt szabályozó billentyűk. A hátlap elöl-hátul rákanyarodik a készülékházra, egyben lehet csak leszedni. Műanyag sajnos, a Motorolától fémesebb megoldásra vágytunk. Érdekes kialakítású azonban az Atrix teteje. Itt a már hátrafelé kanyarodó részen ütöttek lukat a tervezők a 3,5 mm-es jack kimenetnek, s szintén félig hátul van a kijelző feloldására és lezárására szolgáló gomb, ami egyébként jó nagy. Mivel egy mélyedésben ül, ezért magától nem fog benyomódni, ugyanakkor a helyét kissé szokni kell, de pár nap után a világ legkézenfekvőbb megoldásának fogjuk gondolni, egyszerűen eltéveszthetetlen, ujjal simán kitapintható, s bár eddig az oldalsó gombra esküdtem ilyen szempontból, most megtértem.

Motorola Atrix
[+]

A hátlap színátmenetes, téglalapokból álló mintázata nem rossz, a semminél biztos jobb. Az alsó részre került a hangszóró nyílása, a rácsozaton azonban hihetetlen vehemenciával megy be a por, ha leszedjük a panelt, akkor lehet igazán látni. A hátlap felső részére ült a kamera, mellette villanó is akad, a felirat pedig arról tájékoztatja a nagyérdeműt, hogy itt HD videó felvételének esete forog fenn. Az összeszerelési minőség kiváló, de arra figyeljünk, hogy a visszapattintott hátlap mindenhol tökéletesen illeszkedjen.

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés