Mobiltelefonok árazása Magyarországon

Használt, 0 perces

Aki mobiltelefonos kereskedésben óhajt telefont vásárolni, azonnal szembesülni fog azzal, amit az emberek elsőre nem igazán értenek. A boltban ugyanis majdnem minden telefon mellé az van írva, hogy „használt, 0 perces“. Hogy lehet valami használt, ha 0 percnyi beszélgetés van benne? Kivették a dobozból és teniszeztek vele?

Nem, a lényeg a magyar adózási szabályokban keresendő. Létezik ugyanis egy jogszabály, amely az úgynevezett különbözeti adózásról szól. Eszerint a használt műszaki cikkek adás-vétele kapcsán a kereskedő az árkülönbözet után fizeti az áruforgalmi adót (20%), tehát kvázi a nyereség után adózik. Használt műszaki cikk pedig úgy keletkezik, hogy azt mondjuk rá, hogy használt, illetve magánszemélytől vásároltuk, s erről adás-vételi szerződés születik.

Magyarországon a mi információink szerint két nagyker van, amely szürkeimporttal hoz be az országba telefonokat. Egyrészt a távol-keletről (Hong-Kong), másrészt nyugati országokból (német, olasz és brit eredetű a legtöbb ilyen készülék) származnak ezek az eszközök, a két nagyker pedig magánszemélyként adja tovább a GSM kereskedéseknek a készülékeket. Innentől kezdve ezek papíron használt, igazából azonban bontatlan telefonok.

Számlát és garanciát azonban ezekhez is kötelező biztosítani. A számla egyszerű: ha a vásárló kéri, akkor 0%, illetve 25% áfával is kapható, de utóbbi esetben ennyivel növekszik is az ár. A garancia viszont valamelyest független attól, hogy az adott készülék teljesen hivatalos csatornákon, vagy a magánszemélyes módon került az üzletbe. Van magyar garanciás telefon, ami itthon a gyártó bármely szervizpontjában jogosult a javításra és van úgynevezett bolti garancia, amit az adott üzlet vállal, ha meghibásodás történik, akkor az ügyfél csak az adott boltban tudja érvényesíteni. Éppen ezért fontos, hogy olyan üzletet válasszunk az ilyen jellegű beszerzésekhez, amelyről tudjuk, hogy megbízható, több éve létezik.

Nagyon fontos azt tudnunk, hogy ha egy termékre hivatalos, magyar garancia jár, akkor is leadható javításra az értékesítés helyén. Tehát egy GSM kereskedés nem küldheti tovább az ügyfelet az adott gyártó márkaboltjába, neki is kutya kötelessége bevenni a meghibásodott telefont és saját költségére, saját hatáskörében intézkedni.

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés