LG V10 - plusz költség, dupla mulatság

Bevezető, tartozékok

Az IFA kiállításon találkoztunk az LG kommunikációs igazgatójával, aki tartalmasan mesélt a vállalat terveiről, és eddigi sikereiről. Manapság nincsenek könnyű helyzetben a nagyobb gyártók, hiszen nem csak a feltörekvő, hanem a kisebb kínai cégek is veszélyt jelentenek az eladásokra. A Huawei, a Xiaomi vagy éppen a Meizu már lassan az egész világon szorongatja a techóriásokat, nem véletlen, hogy az LG is igyekszik különböző szolgáltatásokkal felhívni magára a figyelmet. Idén még elindítják saját fizetési megoldásukat, így az Android, Samsung és Apple Pay hármashoz Play néven ők is csatlakoznak, hogy várhatóan milyen eredménnyel, arról az elemzők is különböző véleményt formáltak eddig.

Egy kézzel tartani még egyszerű, kezelni már aligha
Egy kézzel tartani még egyszerű, kezelni már aligha [+]

Idén számos fronton próbálta az LG megújítani termékpalettáját, a Marshmallow operációs rendszert az elsők között teszik elérhetővé, a tavalyi kiváló eredményeket mégsem tudták megismételni az elmúlt negyedévben. Berlinben mindenesetre Ken Hong már utalt arra, hogy az idei esztendő még tartogat egy zászlóshajót, ami a bevételek növelését segítheti. Ő pedig nem olyan forma, aki csak úgy ígérget, éppen ezért nem volt már az sem meglepő, hogy pár héttel ezelőtt bemutatkozott a V10 névre hallgató csúcsmodell, mely sok mindent átvett a G4-ből, ám több területen is erősödött. Ha nem számoljuk a Nexus 5X-et (hiszen az LG újabb Google referenciamodellt készített idén), akkor ez lett az első mobil a gyártó életében, ami ujjlenyomat-olvasóval rendelkezik, ráadásul az anyaghasználatra sem lehet panasz, és a kamerás képességekre sem. Nem filléres mulatság persze, de itthon nem is kerül hivatalosan forgalomba. Legalábbis egyelőre, a legfrissebb információink szerint január végén ez változhat.

A szokásos tartozékkínálatból kiemelkedik a Quad Beat 3 füles
A szokásos tartozékkínálatból kiemelkedik a Quad Beat 3 füles [+]

Rendkívül minimalista az XXL GSM jóvoltából hozzánk elérkező termék csomagolása, csak az LG logót és a V10 feliratot csodálhatjuk meg a fedélen és az oldalakon. A dobozt kinyitva azonban már hevesebben kezd el verni a szívünk (nem bírom ki, hogy ne szúrjam ide, hogy akinek hevesebben kezd verni a szíve egy doboz kinyitásától, az inkább keresse fel kezelőorvosát, gyógyszerészét - Bog), hiszen felül fekszik a készülék, majd ha kivesszük a helyéről, akkor a tartozékokat pillanthatjuk meg. A mobil mellé jár egy microUSB kábel, egy 1,8 amperes töltőfej, valamint a QuadBeat 3 fülhallgató. A V10 fekete, fehér, bézs, valamint kétféle kék árnyalatban vásárolható meg.

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!

  • Kapcsolódó cégek:
  • LG

Azóta történt

Előzmények

  • Mobilarena TV: Kétsoros elrendezés

    Ma sem maradunk adás nélkül, amiben az LG-nek a V10 névre hallgató csúcsmodelljét teszteljük. A készülék másodlagos kijelzővel és extra funkciókkal hívja fel magára a figyelmet.

  • Nem tudta megismételni tavalyi sikereit az LG

    2014 harmadik negyedévében több okostelefont szállított le az LG, mint idén, és a nyereség frontján is jobban állt tavaly.

  • LG Magna - ezért nem kapna diplomát

    A dél-koreai gyártó újdonsága enyhén ívelt formatervet, HD felbontású, 5 hüvelykes megjelenítőt kapott, ám a hardver és az ár tekintetében nagyon mellélőttek.

  • LG G4 - nehéz rajta fogást találni

    A dél-koreaiak csúcsmodellje nagyon jól teljesít, kiváló képeket készít a 16 megapixeles kamera, szép a Quantum IPS kijelző, és a rendszersebesség is szinte hibátlan.

Hirdetés